6. Vízi agámák (Physignathus Cuv.)

Ezt a nemzetséget igen jól jellemzi az a sajátsága, hogy – ellentétben többi rokonaival – nagyon vonzódik a vizes, nedves helyekhez. Testük és farkuk oldalt összenyomott; ez utóbbin jól látható pikkely-taréj vonul végig. Lábujjaik oldalt fogazottak. Eddig ismert 8 fajuk Ausztráliában, Polinéziában, Sziámban és Kochinkínában van elterjedve.

A vízi agáma (Physignathus lesueuri Gray)

A vízhez való vonzódás különösen ennek a fajnak föltűnő sajátsága. A nagytermetű gyíkokhoz sorolható, mert hossza a 80 cm-t is meghaladja. Szemei élénkek; testének mellső felét büszkén föltartva hordja, s ez tekintélyessé teszi megjelenését. Hosszú lábai nemcsak hatalmas ugrásokra képesítik, hanem arra is, hogy bizonyos ideig kétlábra állva fusson. Kitünő úszó s e közben oldalt összenyomott farka igen jó szolgálatot tesz neki. Semon szerint a parton álló s a víztükör fölé hajló fákon szeret tanyázni. Ha veszély fenyegeti, hangos csobbanással veti magát a vízbe; egészen olyanformán, mint a vitorlásgyík, baziliszkus, vagy a leguánok.

A hátoldal színe szürkésbarna s ezen szarubarna foltok ötlenek föl, amelyek itt-ott harántcsíkokká összefolyó mustrázatot alkotnak. A farkon a harántsávok mindig egészen világosan láthatók. A hátsó szemzugtól a halántékon át a vállig széles sötét pánt húzódik; egyébként a fej felső része sötétszürke, oldalai pedig világos kékesszürkék. A hasoldal általában világosbarnás; öreg hímeken itt pompás vörös színt látunk, amely az oldalakra is átterjed, s ott fokozatosan elenyészik.

A vízi agáma nagyon élénk, heves és óvatos teremtés. Ez az oka, hogy az Európába jutott példányokon többnyire sok sérülést állapíthatunk meg. Éjjel az állatok nem tanusítanak félénkséget. S amikor pihenőhelyén, ahol az ágról ernyedten lógatja le végtagjait, világossággal közelítjük meg, fölnyitja ugyan szemeit, de egyébként mozdulatlan marad. Még a símogatást és fogdosást is tűri, sőt még az ágról való levételekor sem tanusít komoly ellenállást, holott nappal nagyon gyanakvó s még ápolójának feléje nyúló kezétől is búvóhelyére iramodik, vagy pedig a vízbe menekül. Krefft szerint ez a gyík gyakran még az éjet is vízben tölti, s még a feje is a víz alá merül. Bizonyos idő mulva eleintén fokozatosan, lassan, majd egy rándulással hirtelen dugja fejét a víz színe fölé, kinyitja szemeit, néhányat lélekzik, mire lassan – szemeit ismét lehúnyva – a víz alá merül.

Tápláléka főként rovarokból áll. Fogságban kisebb gyíkokat, sőt többféle leves gyümölcsöt is megevett. Fogazata föltűnően erőteljes. De Grijs kisebbfokú színváltoztatást is megfigyelt a vízi agámán.