5. család: Tobzosfarkú gyík-félék (Zonuridae)


FEJEZETEK

Így nevezhetjük azokat a pikkelyes gyíkokat, amelyeknek testük oldalain apró pikkelyekkel födött ránc szalad végig. Ez a karok mögött veszi kezdetét s a hát- és hasrészt egymástól elválasztja. A test alakja vagy olyan, mint általában a gyíkoké, vagy még jobban megnyúlt s a hosszú farok mellett a végtagok elcsenevészedése folytán a kígyóéhoz hasonló. A nyelv mindig egyszerű, elülső része vissza nem húzható. A szemhéjak mindig megvannak; a dobhártya szabadon fekszik.

Ennek a családnak vannak olyan tagjai, amelyek csalódásig hasonlítanak a kígyókhoz. De mindig találunk rajtuk olyan ismertető jegyeket, amelyek alapján a kígyóktól biztosan meg tudjuk különböztetni. Így a mellcsont és a medence megvan; mind a két tüdőszárny fejlett.

Ez a négy nemzetségbe sorolt 24 fajt számláló család Afrika trópusi és déli területein, valamint Madagaszkár szigetén honos. Mozgásuk aránytalanul gyors, fölötte tetszetős. Az idetartozó fajok egynémelyike csak sík talajon tartózkodik, mások azonban sziklák közt laknak s ügyesen kúsznak. Táplálékukat az állatvilágból veszik. Szaporodásuk nem különbözik lényegesen a többi gyíkokétól; javarészük tojást tojik, de a Chamaesaura nemzetségbe tartozó fajok eleveneket hoznak a világra.

1. Tobzosfarkú gyíkok (Zonurus Merr.)

Tobzosfarkú gyík (

Tobzosfarkú gyík (Zonurus cordylus L.).

Legelsősorban a tobzosfarkú gyíkok sorolandók ide, amelyek külsejükben az agámákhoz hasonlítanak. Törzsük rövid és zömök. Farkukat örvösen álló tüskés pikkelyek védik. Az állkapcsot majdnem egyforma, tompa, gyökerüknél üres, kúpalakú fogak fegyverezik. A nemzetség 13 faja a család jellemzésekor már említett területen honos.

A kis tobzosfarkú gyík (Zonurus cordylus L.)

A Fokföldtől egészen a Kunene-folyóig él a kis tobzosfarkú gyík; hossza 18 cm, színezete nagyon változó. A legtöbb példány háta és farka szennyes narancssárga, feje és végtagjai világosabb sárgák, hasoldala fehér. Vannak azonban olyan példányok is, amelyek vörös, szürke vagy feketésbarna alapszínűek s ezt olykor sötét foltok tarkázzák.

Életmódjukról Smith A. közöl néhány adatot. Valamennyi tobzosfarkú gyík sziklás vidéken él, s ha szabadon választhat, meredek, nehezen hozzáférhető lejtőkön lakik. Fogásuk még akkor is merészéggel jár, ha búvóhelyük megközelíthető, mert az állatok bámulatos erővel tudnak megkapaszkodni, s így gyakrabban csak a farkuk marad a kezünkben.

Az óriás tobzosfakú gyík (Zonurus giganteus Smith)

Ez a 40 cm hosszú gyík nemzetségének legnagyobb termetű faja. Az előbbitől termetén kívül főként tarkójának nagy tüskéi s egészen eltérő színezete különítik el. A kifejlett példány fölül sötétbarna, alul sárgás; fiatal korban sárgás, fölül barnán márványozott és sávozott. Fiatal állatok tüskéi még nem fejlettek. Fogságban való életmódját többen írták le. De Grijs szerint a hosszantartó nedvességet nem tűri, száraz helyen pedig alacsony hőmérséklet mellett is jól megél. Mindenféle bogarat megeszik, csak azokat nem, amelyeket más gyíkok is megvetnek (Coccinella, Blaps, Meloë, dögbogarak, mezei poloskák). Úgy látszik, évenként csak egyszer vedlik. Bizonyos idő mulva a fogságban kissé meg is szelídül.

Amikor pihenés közben fejét magasra tartja s kiugró szemöldöklécei alól aranyos csillámmal kivillogó szemeit látjuk, csaknem sashoz hasonlónak mondhatjuk. Erős napsütés mellett s 23–25 C-on fölüli hőmérsékleten állatunk nagyon falánk. Nagyon kedveli a sáskákat, mert bizonyára ezek alkotják természetes tápláléka javarészét. Minthogy vörös, kicsiny nyelvével egyszerre csak nagyon kevés vizet tud fölnyalni, nagyon hosszasan, akár egynegyed óráig is iszik.