1. Tojáskígyók (Dasypeltis Wagl.)

A tojáskígyó (Dasypeltis scabra L.)

Egészen különálló csoportnak kell tekintenünk az érdes siklókat, noha csak egyetlen nemük és fajuk van: a tojáskígyó, mely Afrika trópusain és déli részén van elterjedve s innen Közép-Egyiptomba és Dél-Arábiába is előnyomul. Ennek a 80 cm hosszú kígyónak a szája rendkívül gyönge, felső állkapcsának hátsó részén, alsó állkapcsán és ínycsontjain csak néhány foga van és ezzel kapcsolatosan táplálkozása is sajátszerű. 24 első törzscsigolyájának erős alsó csontnyúlványai előre irányulnak és áttörik a nyelőcső hátoldali részét s ott az ú. n. garatfogakat alkotják. A tojáskígyó madártojásokkal él, melyeket egészben nyel le. Ha a tojás már bejutott a nyelőcsőbe, akkor becsukja a száját, testével éles kanyarulatokat tesz és ezáltal az említett garatfogak a tojás héját szétvágják. A tartalom az azután következő szűk nyelőcsőszakaszon könnyen továbbítódik s az állat ide-oda csavarodása által apróra összezúzott tojáshéj egy csomóba halmozódik s a szájon át távozik el.

A tojáskígyó feje kicsiny és kevéssé különül el a nyakától; rövid, lekerekített arcorra ívelt, mérsékelten nagy szemeinek elliptikus szembogara függőlegesen áll, kantárpajzsa és állbarázdája nincs, törzse megnyúlt, hengeres és oldalt csak gyengén lapított, erősen ormós pikkelyei 23–27 sorban állanak, haspajzsai lekerekítettek, alsó farkpajzsai két sorban állanak. Az oldalsó pikkelyek ferde sorokban helyezkednek el s élük, mint némely sivatagi viperán, finoman fűrészes. Színe változó, többnyire homoksárga vagy világosbarna, egyszínű, vagy 3 hosszanti sötét foltsor díszíti, melyek közül a középsők a legnagyobbak s vagy zegzugosan, vagy pedig merőlegesen és hálózatosan folynak össze s világos terek választják el őket egymástól. A sötét foltok néha keskeny harántsávokat alkotnak, amelyek összefolynak az oldalfoltokkal. A fej hátsó részét két, a nyakszirtet pedig egy szögalakú folt díszíti, az ajakpajzsokat sötét varratvonalak választják el egymástól.

B) sorozat: Barázdásfogúak (Opisthoglypha)

Az idetartozó nemzetségeknek közös tulajdonsága, hogy felső állkapcsuknak hátsó fogai nagyobbak és erősebbek az elülsőknél, elülső részükön mély, árokszerű barázda fut végig és egy kis méregmiriggyel állanak összekötetésben. Ezért a csoport valamennyi tagját gyanúsnak kell tekintenünk s egyik-másikról kísérletek útján meggyőző bizonyítékot is szereztek arra nézve, hogy harapásuk a különböző gerinces állatokat néhány perc alatt megöli. A barázdásfogúak 2 alcsaládba oszthatók be, ú. m. álsiklóformákra (Dipsadomorphinae) és vízi álsiklókra (Homalopsinae), melyek közül az előbbiek életmódjukban az igazi siklókra emlékeztetnek s főként a szárazon élnek, az utóbbiak pedig a szemölcsös kígyókra s csaknem kizárólag vízi életmódot folytatnak.