11. Dobozpáncélú teknősök (Terrapene Merr.)

A jól ismert északamerikai dobozpáncélú teknősök természetük szerint szárazföldi, alakjuk szerint vízi teknősök, s így kitünő összekötő kapocs gyanánt tekinthetők a szárazföldi és a vízi teknősök között, ezért különös figyelmet érdemelnek, Jellemző tulajdonságaik, hogy erősen domború hátpáncéljuk van tarkólemezzel és kettős farklemezzel. Haspáncéljuk tojásalakú, 12 lemezből alkotott; hét mozgatható darabból áll, s olyan nagy, hogy mind a két rész elől és hátul is szorosan felhúzható a hátteknőhöz. A hónalj- és lágyéklemezek nagyon csökevényesek. Farkuk rövid; elől öt-, hátul négy- vagy háromujjú, meglehetősen hosszú lábaikon nagyon gyengén fejlett úszóhártyák vannak, sőt hiányoznak is. Fejüket síma bőr fedi; mellső lábaikat nagyobb pikkelyek borítják.

Hét fajuk van, melyek Kanadától az Egyesült-Államokon keresztül egészen Mexikóig terjedtek el.

A dobozpáncélú teknős (Terrapene carolina L.)

[Más neve: Cistudo.]

Dobozpáncélú teknős

Dobozpáncélú teknős

A dobozpáncélú teknős hátpáncélján tompa középél van, színe, mustrázata és alkotása nagyon változó. Testének felső része rendszerint szép barna vagy barnásfekete színű. Mustrázata sárga, szabálytalan foltokból és sávokból áll. A barnásfekete egyedek mindegyik oldallemezén gyakran egy élesen feltünő, szép aranyságra E található. A haspáncél pajzsai sárga alapon barna erezetűek. A páncél hosszúsága 13 cm, egyes fajváltozatoké 17 cm hosszú, szélessége rendesen 11 –12 cm. Hosszúkásan tojásdad fejében éles, fogatlan állkapcsok vannak, s olyan barna és sárga foltos, mint a mellső és hátsó lábak. A hím szivárványhártyája piros, a nőstényé barna vagy szürke. Nevét páncélja alakjának köszönheti.

Hazája az Egyesült-Államok keleti részének legnagyobb területe, dél felé Karolináig, Tennessee, Kentucky és Georgia a Mississippi-ig, nyugaton Kelet-Illinois- és Wisconsinig, északon Kanadáig. Ezen a területen belül csaknem mindenütt megtalálható, s legtöbbnyire nagyon gyakori. Életmódja teljesen megegyezik a többi szárazföldi teknősével. Ord szerint, aki alaposan megfigyelte, gyakrabban található száraz, mint nedves helyeken, s ha itt valóban beléje ütközünk, meg lehetünk győződve arról, hogy csakis valamilyen kedves tápláléka csábította el ilyen kevésbbé megfelelő helyre. Így olyan mocsaras helyeken, ahol bakcsók fészkelnek, biztosan lehet jelenlétükre számítani, minthogy a fészkek alatt mindig található egy egész csomó félig rothadt hal, amely láthatólag igazi csemegéje. Ilyen hullamaradványokon kívül rovarokat, csigákat, férgeket, puha gombákat és bogyókat is megeszik, sőt ez utóbbiakat különös mohósággal.

Shufeldt állítja újabban, hogy alkalomadtán mégis önként bemennek a vízbe. Müller szerint pedig gyakran beássák magukat félig a földbe vagy a mohába, s ilyenkor gombák, férgek és rovarok keresésével foglalkoznak. Gadow megemlíti, hogy az állati táplálékot jobban szeretik, mint a növényit, s különösen kedvelik a csigákat és gilisztákat, hernyókat és csupasz lárvákat. Kivált csupasz csigákat esznek rendkívül szívesen s ilyenkor a csiga nyálkáját szájukból a mellső lábukkal, vagy fejüknek a fűhöz való dörzsölésével távolítják el. Gyümölcsöket is, különösen félig rothadt banánt szívesen vesznek magukhoz. Müller egy ízben üres fatörzsben fogott egyet, melynek munkáját messziről hallotta, s úgy találta rovar lárvákkal teljesen körülvéve, melyekből reggelizett.

A dobozpáncélú teknős általában nagyon szereti a sötétséget. A fogságban tartott példányok, melyeket Fischer J. megfigyelt, a kályha mögé, szekrények alá és egyéb sötétséget okozó tárgyak mögé bújtak el, ha a Nap sütött. Az éjszaka beálltával azonban megélénkültek s különösen akkor szaladgáltak a szobában, ha a hold sütött. Gadow azt tapasztalta, hogy estefelé vagy korán reggel járnak táplálék után és meleg eső után különösen elevenek; nagyon szeretik a meleget, ám nem szívesen sütkéreznek. A szabadban nem kevésbbé félénkek és óvatosak, mint egyéb kisebb fajrokonaik. Ha nagyobb élőlény közeledik feléjük, akkor behúzzák a fejüket és lábukat, s teknőjüket olyan erősen bezárják, hogy a közönséges ragadozók ellen teljesen védettek. Ha azonban ingerlik, ő is védi az irháját, harap, s nem könnyen engedi el ismét azt, amit megfogott. Schiel egy ízben megfogott egy teknőst s játékból az orra elé tartott egy ujjnyi vastag faágat, melyet a teknős végre szájába is ragadott. Abból a célból, hogy megtudja, mikor ereszti el az ágat, jól odakötötte a kocsijához, úgyhogy az állatnak azon kellett lebegnie. A kocsi megindult és a teknős reggeltől egészen estig himbálózott az ágon anélkül, hogy eleresztette volna, tehát nem is fáradt el.

A dobozpáncélú teknőst nem vadásszák rendszeresen. Húsát nem élvezik, bármilyen jóízű is. Ennek oka teljesen ugyanaz, mint ami visszatartja a föld népét attól, hogy békacombot, csigákat és gombákat egyék. Amit a pórnép nem ismer, nem is eszi meg. „Amikor Pennszilvániában egy öreg, kiszolgált tengerész letelepedett s minden gyermekénél dobozpáncélú teknősöket és békákat rendelt, hogy azokat megehesse, mindenki megvetette őt csak azért, mert olyan jóízű és egészséges táplálékot becsülni tudott” – beszéli Ord. Még leginkább megbecsülik a teknős tojásait.

Nagyon gyakran megtörténik, hogy a pennszilvániai nyár átlagos melege nem elegendő arra, hogy a tojásokat kiköltse s így a beálló tél az embriókat a tojáshéjban lepi meg. Ebben az esetben természetesen sokkal könnyebben elpusztulnak, mint a kifejlett állatok, amelyeket a fagy szintén életveszedelembe sodorhat, ha nem ásták be magukat elég mélyen. A szerencsésen kibújt fiatal állatok az öregekkel egy időben ássák be magukat, mégpedig Pennszilvániában már október közepén és április 20-ika körül jelennek meg újra. Téli szállásukat mindig nagy ügyességgel választják ki, ugyanis mindig laza talajban és az északi szeleknek nem kitett helyeken ássák azt.

Mühlenberg azt írja, hogy a dobozpáncélú teknős patkányokra és kígyókra is vadászik, s azért gyakran tartják fogságban, pincékbe zárják s itt is nagyon hasznos lehet. Ha az említett állatokat elcsípi, akkor a hát- és hasteknők közé csípi be, agyonszorítja s azután nagy nyugalommal fölfalja. De ez az elbeszélés nem mutat egyebet, mint azt, hogy a jó embert gyermekmesével csapták be. Kay tudta meg, hogy miként áll ez az ügy. Egy dobozpáncélú teknőst vitt a pincéjébe, hogy megtudja, van-e valami alapja annak az elterjedt véleménynek, melyet Mühlenberg szavai tettek általánossá. Kiderült, hogy teknősét – a patkányok falták fel. Annyi azonban igaz, hogy mint házi barát sok érdemet szerez a házi férgek és bogarak elpusztításával s ezért tartják szívesen fogságban. Itt elveszíti örökölt félénkségét s végre olyan szelíd lesz, hogy a kézből is elfogadja a táplálékot.

A tél kezdetével alkalmat kell adnunk a dobozpáncélú teknősnek is, hogy beáshassa magát a földbe. Ilyen módon telel át a legbiztosabban. Schneck J. szerint legalább 60, Hodson szerint 62 évig él.