3. Iszaptúró békák (Pelodytes Fitz.)

Az iszaptúró békáknak két, egymáshoz meglehetősen hasonlító faja ismeretes az Óvilág két, egymástól meglehetősen messzeeső sarkából. A zömök alkatú ásóbékáktól abban térnek el, hogy termetük a valódi békákéhoz hasonlatosan karcsú, úszóhártyáik erősen visszafejlődtek s csak egy keskeny szegélyt alkotnak a lábujjakon, továbbá, hogy dobhártyájuk világosan látható s kicsiny, ásásra alkalmas sarokgumójuk van. Bőrük a fejük tetején nem érdes és nem is nőtt koponyához. Ha még ehhez hozzáfűzzük, hogy ínyfogaik nem rövid harántsorokban, hanem kis, kerek csoportokban ülnek a belső orrnyílások között, farcsíkcsontjuk pedig ízülettel függ össze a keresztcsonttal, kellőképpen jellemeztük a nemet.

A bibircsókos iszaptúró béka (Pelodytes punctatus Daud.)

A bibircsókos iszaptúró béka kicsiny, alig 4.5 cm hosszú, jólismert állat. Bibircsókos hátoldalával és életmódjánál fogva némileg az unkákra emlékeztet; a bibircsókok egyszer jobban, máskor kevésbbé fejlettek és a nagyobbak néha hullámos hosszanti sorokba rendeződnek. Rendesen jól megkülönböztethető egy-egy ilyen sor, amely a test két oldalán, a szemek mögött kezdődve, a dobhártyán keresztül a test oldalaira halad. Hasoldala síma, kivéve annak szemcsés hátulsó felét.

Színe felül szürke, szürkésbarna vagy szürkészöld és olajzöld között váltakozik s ezt a színt apró, olajzöld, üvegzöld vagy élénk világoszöld, szabálytalan foltok tarkázzák, melyek azonban a hátulsó lábakon szabályos harántsávokká folyhatnak össze; hasoldala fehér. A hím zömökebb alkotású, karjai erősebbek, ú. n. belső hangzacskói vannak s ezzel összefüggően torka sötétebb színű. A párzási időszakban két belső kézujján, alsó- és felsőkarján, valamint melle oldalán és az ujjai szélén is szarukéreg alakul ki.

Előfordul majdnem egész Franciaországban (az északkeleti részek kivételével), ritka Olaszország északnyugati sarkában (Piemont és Liguria), s Portugália és Spanyolország egyes részeiben.

Főképpen éjjeli állat, csak a pázás idején látható nappal. Jó ugró és úszó, hasoldala segítségével síma falakon is fel tudja dolgozni magát. A cipő csikorgásához hasonló hangja gyenge, a hím a párzás idején „ko-ak” szótaggal visszaadható hangon hívja a párját, melyre a nőstény halk „ku-u”-val felel.

Szaporodásának ideje Franciaországban február vége és április eleje közé esik, de szaporodhatik bármely más, május és november közé eső hónapban is. Thomas, Bedriaga és Boulenger biztosan megállapította, hogy évenként kétszer ívik, tavasszal és ősszel. Petéit inkább szereti olyan állóvízekbe lerakni, melyekben növények nőnek, mert azok köré csavargathatja a petezsinórjait, úgy mint az ásóbéka a lábai köré. Petéi, számszerint mintegy 1000–1600, aprók, a lárvák már az ötödik napon, de nagyon fejletlen állapotban bújnak ki belőlük, még sem farkuk, sem kopoltyúik nincsenek; a tavaszi ivadék júliusban vagy augusztusban átalakul, ellenben az őszi rendesen lárva állapotban telel át, azért lárvái egész éven át találhatók. Az állat prédájára, mint Bedriaga írja, a szárazon vadászik s ebből a célból felmászik a bokrok lombozatára vagy még síma sziklafalakra is.

A hozzá nagyon hasonló kaukázusi iszaptúró béka (Pelodytes caucasicus Blgr.) a Kaukázus ázsiai oldaláról vált ismeretessé, ahol mintegy 2300 m magasságban fedezték föl. Még csak kevéssé ismert.