4. család: Óriáscsápú-félék (Gigantactinidae)

Az óriáscsápú-félék (Gigantactinidae) családját Boulenger 1904-ben iktatta be a halak rendszerébe. A család tagjai hosszú, karcsútestű, kisfejű halak. Orruk előreugrik, a szájuk a hasoldalra nyílik. Orruk hegyéről igen hosszú tapogató ered. Bőrüket sűrű apró tüskék borítják. Ide tartozik a Gigantactis A. Brauer nemzetség.

Az óriáscsápú hal (Gigantactis vanhoeffeni A. Brauer)

A német mélytengeri expedíció hálói a Chagos-szigetek és Zanzibár közelében 1900 és 3396 m-nyi mélységből sajátságos hosszúcsápú halakat hoztak a felszínre. Mind a kettő ugyanahhoz az eddig ösmeretlen fajhoz tartozott, amelyet A. Brauer Gigantactis vanhoeffeni néven vezetett be az irodalomba. Az óriáscsápú hal eddig fogott legnagyobb példánya 3.5 cm hosszú volt és 3.3 cm-es csápot hordott. A csáp az orr egyenes folytatásának tűnik fel, de fölfelé mereszthető. Rövid tőrésze a bőrben rejtőzik. A csáp végén bunkóalakú világítószerv van fölfelé irányított nyílással. A bunkó oldalát gombaalakú tapintószervek lepik el, a hegyén pedig tapogatófonalakból álló bojtot visel. Szeme nagyon kicsi. Fogai több sorban állanak.

Mellúszója apró; a hátúszója valamivel az alsóúszó vonala előtt kezdődik. Az úszósugarak száma: a hátúszóban 6, a mellúszóban 16–17, az alsóban 6, a farokúszóban pedig 8. Az óriáscsápú hal egész teste fekete, vagy sötétbarna színű. A csáp bunkós vége világosabb, úgyhogy a világítómirigy színes burka áttetszik rajta. Életmódjáról semmit sem tudunk, csupán külsejéből gyaníthatjuk, hogy csápját csalogatónak használja.