Álsügérek (Sebastes C. V.)

A sárkányfejűek családjának élére az álsügéreket kell helyeznünk. Arccsontjaik alkotása is elárulja, hogy ehhez a családhoz tartoznak, a sügérekhez semmiben sem hasonlítanak jobban, mint rokonaik. Fejük közepes nagyságú, az arctájék, a kopoltyú- és az előkopoltyúfedő, valamint a fej hátulsó része is pikkelyes, egyebekben takarójuk vagy pajzsokból, vagy pedig tompa rögökből, esetleg tüskésszerű kiemelkedésekből áll, de vannak meztelenek is. Szemgyűrűjük alsó csontján mindig találunk tüskéket. A két állkapcsot, az ekecsontot és a garatcsontok külső szélét kefefogazat borítja.

A norvég álsügér (Sebastes norvegicus Müll.)

A norvég álsügér, amely a halászati irodalomban sokféle népies néven szerepel, 80–100 cm hosszú, gyönyörű karminpiros színben pompázó tengeri hal. A háta barnásba játszik, a hasa pedig világosabb árnyalatú. Hátúszójában 15 kemény és 15 puha, mellúszójában 19, az alsóban 3 és 8 sugár sorakozik egymás mellé.

Ezt a fajt a grönlandi vizekben először Fabricius találta meg és életmódjáról az első tudósítást küldte. Később Faber Izland partjai közelében figyelte meg. A norvég álsügér messze fent él északon, mégpedig 150–200 m-es mélységben, azonban a parti lakosság is jól ismeri, sőt már az Edda-mondák is emlegetik. Tápláléka a halak és rákok sorából kerül ki. Szaporodási időszaka tavaszra esik. Az ivadék világrajövetele alkalmával még igen fejletlen. A norvég álsügért régebben többnyire csak a tengert úgyszólván fenékig felkorbácsoló heves viharok után fogták, amelyek a halat kényszeríthetik, hogy a biztos mélységből hirtelen fölemelkedjék. Ilyenkor ez a hal is úgy jár, mint a nagy mélységből kihalászott sügér-félék: úszóhólyagja hirtelen felfuvódik, megakadályozza a lélekzésben és így elpusztul. Egy-egy orkán százával veti az álsügért Izland és Grönland partjaira, ahol a lakosság összeszedi és többnyire nyersen fogyasztja el őket. Manapság a norvég álsügér gyakran előfordul a nyilttengeri halászok zsákmányában és húsa jó hírnévnek örvend.