4. család: Árnyékhal-félék (Sciaenidae)


FEJEZETEK

A kb. 150 fajból álló árnyékhal-félék (Sciaenidae) külsejükre és életmódjuk tekintetében a fűrészes sügérekhez hasonlítanak. Testük nyúlánk, oldalról csak mérsékelten lapos; hátvonaluk gyakran meredeken halad az orr felé; fejükre az erősen fejlett nyálkacsatornák jellemzők. A hátúszó kettéosztott; elülső, rövidebb fele barázdába hajtható be és kizáróan kemény sugarakból áll; másik, puhasugarú része sokkal hosszabb, mint az alsó úszó, amelynek csak 1–2 sugara van. Farkuk lekerekített. Úszóhólyagjuk oldalain sajátságos függelékek vannak, amelyek egyes fajokban el is ágaznak. A levegőkamráknak ez a szövedéke burkot alkot az úszóhólyagok körül. A Callichthys lucida Rich. nevű déltengeri árnyékhal hosszú úszóhólyagjának mindkét oldalán 25 függelék van. Ezek közül az elsők előre, a többiek hátrafelé irányulnak. Mindegyik függelék csakhamar két ágra oszlik; az egyik a hát-, a másik a baloldal felé halad. Mindegyik ág ismételten villásan elágazik, s mind a két oldalon a középvonalhoz közelednek, mígnem a végső ágak találkoznak és egybeolvadnak. A levegővel telt csövekből álló szövedék felső része a gerincoszlop és az úszóhólyag közt van, az alsó pedig a zsigereket veszi körül.

Az úszóhólyagnak ezzel a sajátságos szerkezetével függ valószínűen össze az árnyékhalak legnagyobb részének az a tulajdonsága, hogy hangot tudnak adni. Bizonyos izmaik gyorsan váltakozó összehúzódásával és elernyedésével a hólyagban lévő gázt ide-oda sajtolják, s ezáltal a fala rezgésbe jön. A rezgéseket a szabálytalan üregű kamrák sorozata erősíti és ilyen módon mély, mormogó hang keletkezik, amely leginkább a dobolásra emlékeztet. Präger és John White a melegégalji árnyékhalak hangját az orgonáéval és a hárfáéval, mások a harangéval hasonlítják össze.

A doboshal (Pogonias chromis L.)

Doboshal (

Doboshal (Pogonias chromis Bl. Schn.).

Legjobban ismerik a doboshal, Pogonias chromis L., dobolását. Ez a hal Észak-Amerika atlanti partjai mentén él. Erős testalkotású, termetes állat. Felismerhető az állán lévő kb. 20 bajúszszálról is. Háta feketés, hasa és az oldala ezüstösfehér, a fiatalokon 4–5 széles, barnásfekete csík is van, amelyek később nyomtalanul elenyésznek. A sugarak száma: az első hátúszóban 10 kemény, a másodikban 1 kemény és 21 puha, az alsóban 2 és 6, a hasúszóban 1 és 5. Súlya átlagosan 20–30 font, Jordan és Evermann szerint fogtak már 146 fontos példányt is. A doboshal hangját már a régi indián halászok ismerték és legendáikban nagy szerep jutott. Természetesen szellemek hangjának tulajdonították. Clarke azon a véleményen van, hogy dobolása a szaporodással függ össze és arra való. hogy a nemek egymásra találjanak. A nagyobb és díszesebb köntösű tejes hangosabban dobol az ikrásnál. Fenéklakó hal. Főkép kagylókkal táplálkozik, s az osztrigapadokban sok kárt tesz. Húsa száraz. Ikráját besózva és szárítva eszik.

A tavi doboshal (Aplodinotus grunniens Raf.)

A tavi doboshal, Aplodinotus grunniens Raf., közeli rokona a tengerinek. Arról nevezetes, hogy tartózkodási helyét teljesen áttette az édesvízbe. Észak-Amerika nagy tavaiban él, s olykor 30 kg-os példányai is előkerülnek. Életmódja teljesen megegyezik tengeri rokonáéval.