10. család: Homoki angolna-félék (Ammodytidae)

Újabban a homoki angolnák (Ammodytidae) családját a rendszerezők többnyire a makracsukák szomszédságába osztják be. Ezek hosszúra nyúlt testű halak, hasúszók és úszóhólyag nélkül, igen hosszú hát-, középhosszú alsó és kis mellékúszókkal. Arcorruknak elejét csupán a közti állkapocs határolja, fogaik aprók, vagy teljesen hiányoznak, a pikkelyek kerekek és igen kicsik. Európa partjain három fajuk él.

A tóbiáshal (Ammodytes tobianus L.)

Tóbiáshal (

Tóbiáshal (Ammodytes tobianus L.).

A tóbiáshal leginkább sekély parti vizekben tanyázik és apály idején nagy buzgalommal ássa be magát a nedves homokba, amiben az alsó állkapcsán levő szarunyujtvány nagy segítségére van. Húsát, amelyet kitünőnek mondanak, csak északon eszik, ahol szárítással konzerválják, más helyeken inkább csali gyanánt használják. Nevét onnan nyerte, hogy a hagyomány szerint ez az ártalmatlan hal lett volna a Tigris-folyónak ama rosszindulatú lakója, amely a jámbor Tóbiást be akarta volna kapni.

A tóbiáshal 20 cm hosszúra növekedik. Az oldalán 130 izomtag olvasható meg. Színe a hátán többnyire zöldesfényű kékesszürke, hasoldala ezüstfehér. Úszósugarainak száma: a hátúszóban 51–64, az alsóúszóban 26–33, a mellúszóban 12–15, a farokúszóban pedig 10–10 tüske vesz közre 15 lágysugarat. Hasúszója hiányzik. Izlandtól, Grönlandtól, a Murman-partoktól és a Fehér-tengertől kezdve a Gibraltári-szorosig, Amerika keleti partja mentén a Hatteras-fokig, továbbá a Balti-tengerben mindenütt nagyon elterjedt. Griffini a Tirréni-tengerből említi.

A lándzsás homoki angolna (Ammodytes lanceolatus Lesauvage)

Az előbbi fajjal azonos elterjedésű, de nem annyira gyakori. A lándzsás homoki angolna, Ammodytes lanceolatus Lesauvage, csaknem hengeres testű, 30 cm hosszú hal. Oldalán 170 izomtag látszik. Pikkelyei aprók és a bőrbe ágyazódnak be. Hátúszóját 53–61, az alsóúszót 25–33, a mellúszót 12–14 sugár alkotja. Hasúszója nincs. Szeme kicsi; szivárványhártyája ezüstfényű. Teste kissé áttetsző és szivárványszínben játszik. Háta zöldes, oldala és hasa ezüstös, orrának két oldalán 1–1 fekete folt sötétlik.

A homoki angolna gyors mozgású, falánk állat. Ivadékhalakkal, rákokkal és férgekkel táplálkozik, viszont a nagy ragadozóhalak és a delfinek rája vadásznak. Ellenségei elől a homokba menekül. A schleswigi partokon alacsony vízálláskor beássa magát a puha fenéktalajba. Ikráit 20 m-es mélységben a fenékre rakja le. Szaporodási időszaka májustól augusztusig tart. A hideg évszakban nagyobb, többszáz méteres mélységbe húzódik. Nyáron a sekély vízben tanyázik és gyakran lehet megfigyelni, amint a partok közelében levő homokpadok körül csapatosan üldözi az ivadékhalakat. Húsát helyenként sokra tartják, de máshol inkább csak csalétek gyanánt alkalmazzák. A lándzsás homoki angolna Izlandtól és Tromsőtől a Biskayai-öbölig terjedt el. A Balti-tengerben mindenütt közönséges.

A vékonydongájú homoki angolna (Ammodytes cicerellus Raf.)

A vékonydongájú homoki angolna, Ammodytes cicerellus Raf., csak 15 cm-nyire nő meg. A Földközi-tengerben, különösen keleti részében, Szicilia és Nápoly környékén, továbbá a Shetland-szigetek mellett él. Lönneberg és Wollebaek Norvégia nyugati partja mentén is megtalálta. Feje lapos és hosszú. Alsó állkapcsa alig áll előre. Fogai nincsenek. Hát- és alsóúszója hullámos szegélyű. Farka villás. Hátúszóját 53–59, az alsót 28–30, mellúszóját 14, farkát pedig alul-felül 10–10, középütt pedig 19 kemény sugár támasztja meg. Hasúszója hiányzik. Fejetetejét fémfényű kék folt díszíti. Testének felső része olajzöld színű. Fejének két oldalán ezüstfényű sáv húzódik le a mellúszó tövéig. Húsa nagyon kapós árucikk a halpiacon. Griffini szerint az olasz partokon, főkép a Tirréni-tengerben sok helyen él. Faber Makarska (Dalmácia) mellől említi, s azt mondja, hogy nagy ritkán Velence közelében is rábukkannak.