MÁSODIK REND: Ugróvillások (Collembola)

FEJEZETEK

Az ugróvillások nagyon kis ősrovarok, amelyeknek a potroha kevés, legtöbbször hat szelvényből tevődik össze és hátul soha sincs faroksertéje. A potroh hasoldalán találjuk az ugróvillát (furca), amely nyeles nyúlvány és a végén két hosszú, előreirányuló villaága van. Ez csak kevés fajon csökevényes és még ritkábban hiányzik. Ha az ugróvilla izomhatásra erősen a talajhoz ütődik, az egész állat a magasba szökik és ezen a módon meglehetős nagyokat tud ugrani. Az ugróvillások azonban nem képesek villájukkal bizonyos határozott irányba ugrani, hanem amikor nyugtalanítják őket, egyszerűen találomra ugranak, szükség esetén többször egymásután és így rendesen elmenekülnek üldözőik elől.

A harmadik lábpár csípői közt található az ú. n. ventrális tubus, egy nagy, az első potrohszelvényen levő két lábcsonk összeolvadásából keletkezett csapszerű nyúlvány. Csúcsán két fehéres, vértől duzzadó hólyagocska vagy két hosszú, vékonyfalú tömlő türemkedhetik elő, amely megfelel a Diplurák ventrális zacskóinak, és mint ezek, nedves levegőben a lélekzést segítik elő. Ezek a hólyagocskák az állatoknak az ugrándozásnál is jó szolgálatot tesznek, mint tapadószervek, mert ha felületük különleges, a fejben levő mirigyek váladékával meg van nedvesítve, akkor a villaugrók képesek ezekkel a hólyagocskákkal köveken, leveleken és hasonló síma felületeken megtapadni, a nélkül, hogy ehhez lábukat is használnák.

Az entotroph szájrészek, amelyeknek alkotása a Diplurákra hasonlít, részben rágásra, részben szívásra szolgálnak. Táplálékuk kiválóképpen lágy anyagokból áll, nevezetesen különböző korhadó anyagokból, olykor élőnövényi részekből is. Malphigi-edényeik nincsenek. A legtöbb ugróvillásnak hiányzik a trachea-rendszere, mert a lélekzés főleg, sőt sokszor kizárólag a bőrön át történik. Az érzékszervek közül az egy pár érzékszőrökkel és szaglócsápokkal gazdagon megrakott csápon kívül rendesen megvannak a szemek, mégpedig több oldalsó pontszem és gyakran még középső homlokszemek is. A legtöbb ugróvilláson van egy némileg rejtélyes érzékszerv, amely a csápok szomszédságában foglal helyet és egy pár ú. n. csápmögötti, postantennális szervből áll. Jelentőségéről ma még semmi biztosat sem tudunk mondani, mert hogy hallószervek volnának, mint Becker gondolja, egyelőre még kétséges.

Ugróvillások a föld összes zónáiból ismeretesek és egyáltalában a legmesszebb elterjedt állatok. Villafarkúakat találtak az Arktis és Antarktis örökös hó- és jégmezőin, olyan helyeken, ahol még a nyomorúságos zuzmók is alig tudnak tengődni és ismerjük őket ugyancsak a trópusok buja növényzeti területeiről.

A hó ugróvillása (Entomobrya nivalis L.).

A villafarkúak előfordulnak a legmélyebb barlangokban, a tengerparton és a havasok gleccserén és firnmezőin. Csaknem mindenütt ott vannak, ahol csak valami kis nedvesség van, ami tenyészésük elengedhetetlen feltétele, élnek nedves földön, erdőben és kertekben, moha alatt, kövek, levelek és fakéreg alatt, de éppen úgy rájuk akadunk a pincékben, lakásokban, virágcserepekben, vizek partszegélyén, sőt magán a vizen is.