1. alrend: Szárnyfüggelékes lepkék (Jugatae)

A jelenleg élő legalsóbbrendű lepkék, amelyekhez csak kevés, fajokban szegény családot sorolunk. Az elülső és hátulsó szárny nagyságra, alakra és erezettségre nézve egymáshoz nagyon hasonló. Az elülső szárny belső szegélyének tövén kis karéjalakú függelék (jugum) található, amelynek az a rendeltetése, hogy az elülső és hátulsó szárnyat repülés közben összetartsa. A szájrészek igen egyszerű alkotásúak és némely faj még rágószerszámokul is használja őket.

Ezekhez a legalacsonyabbrendű lepkékhez tartozik a Micropterygidae család. A Micropteryx calthella L. nevű faj Közép-Európában, így hazánkban is, elterjedt aprópille; található azonban Észak- és Dél-Európában is. Aranyos csillogású, kiterjesztett állapotban a 9 mm-t is elérő szárnyával a tavaszi verőfényben rajzik s az ingatag láptalajon tenyésző mocsári gólyahír (Caltha palustris) és boglárka (Ranunculus) tojássárga virágát látogatja. A kis pille azonban nem mézet keres ott, mert szívókészüléke nincs; tápláléka a virágpor, amelynek szemecskéit az állkapcsi tapogatókkal leválasztja, majd teljesen a rágó rovarok módjára a rágóival elfogyasztja. Az igénytelen Micropteryx-lárva szabadon él mohán, a torlábakon kívül az első nyolc potrohgyűrűn még nyolc pár haslába, azonkívül a kilencedik és tizedik gyűrű hasi oldalán szívókorongszerű képződménye is van. Az Eriochephalidae családba tartozó fajokon, amelyeknek csökevényes s így rágásra alkalmatlan rágóik vannak, annyiban állapítható meg a fejlődésnek magasabb foka, amennyiben rajtuk már rövid szívókát találhatunk, amelynek segítségével ezek az apró és szerénykülsejű lepkék a virágzó fűzön, kökényen és más virágon szivogathatnak. A kedves, egész Közép-Európában honos Eriocephala Sparmannella Bosc. az ő aranysárgán és ibolyakéken tarkált szárnyával éjszaka repül, míg nappal a nyárfa és nyírfa törzsén pihen; sárgásfehér hernyója a nyírfalevél belsejében rág, amelyen e miatt nagyobb barna foltok keletkeznek. A hernyó feketés ürüléke a folton átsötétlik. Némely esztendőben a hernyó rágása olyan nagy mértéket ölt, hogy a nyírfa ifjú tavaszi zöld lombozata csúf barnává változik.

A most ismertetett legalacsonyabbrendű apró lepkék után a testalkatukra való tekintetből közvetlenül a gyökérlepkék (Hepialidae) sorolandók, amelyeket azelőtt a szövőlepkék közé osztottak be. Kétségtelenül még igen egyszerű lepkealakok, csökevényes és használhatatlan szájszervekkel és pontszemek nélkül. Horogkoszorús lábakkal bíró, halavány hernyójuk vagy kívül él a növények gyökerén, vagy ebbe befurakodik és végül a földben bábbá alakul át. Hazánkban s általában Közép-Európában eléggé gyakori a Hepialus hecta L. nevű faj; keskeny, vörösbarna elülső szárnya a hímen számos ezüstfehér, a nőstényen szürke foltokkal díszített. Meleg, csendes nyári estéken a hímek, amelyeknek bunkóalakúan megvastagodott hátulsó lábukon illatszervük van, sajátságos fel- és lefelé tartó, ingamozgásszerű repüléssel a szürkületben nesztelenül tovaszállanak a föld színe felett és illatukkal magukhoz csábítják a nőstényeket. Komlóültetvényeinkben a gyökerek megfurkálásával kárt tesz a komlólepke (Hepialus humuli L.) hernyója. A hímpille elülső és hátulsó szárnya krétafehér, gyöngyfényű, míg a nőstény elülső szárnya agyagsárga, pirosas sávokkal díszítve, hátulsó szárnya egyszínűen barnásszürke.

Óriási nagyságú Hepialidák találhatók az ausztráliai földterületen, ahol pl. a pompás Charagia Ramsayi Scott. él, amelynek nősténye, ha sok-sok fénylő, ezüstös csillogású foltokkal díszített, élénkzöld szárnyát kiterjeszti, szélességben a 10.5 cm-t is eléri. Még nagyobb az Új-Dél-Walesben elterjedt Zelotypia Stacyi Scott., sárgásbarna elülső szárnnyal, amelyen egy szemfolt tűnik fel fehér maggal és fekete félholddal s amely a nőstényen kifeszített állapotban 24 cm szárnyterjedelmet mutat.