23. család: Díszbogarak (Buprestidae)

A napfény igazi gyermekei a díszbogarak (Buprestidae). A meleg, napsütötte trópusi tájak valódi hazájuk, ahol nemcsak a legtöbb, de legszebb fajaik élnek és amelyek a fémek legszebb színeiben pompáznak, tehát a díszbogár elnevezést jogosan megérdemlik. Egyike a legszebb fajoknak a Ceylon-szigetén élő ragyogó pohos díszbogár (Sternocera orientalis Holt.), amelynek ragyogó színpompáját leírni alig lehetséges. A mérsékelt égöv alatt sem hiányzanak a díszbogarak, de fajszámuk észak felé fokozatosan csökken és itten fémes külsejük kevésbbé feltűnővé lesz.

A díszbogarak teste többnyire hosszúkás, felülről-alulról kissé összelapított. Fejük a szemig az első torgyűrűbe mélyedt, szájszerveik gyengén kifejlődöttek, csápjuk tizenegyízes. Az előtor szorosan és mozdulatlanul ízesül a körülbelül ugyanolyan széles szárnyfedőkhöz. A rokon pattanóbogaraktól abban különböznek a díszbogarak, hogy nincsen pattanókészülékük és utolsó két haslemezük között nincsen bőrszerű összekötőhártya. Mint napfényt és meleget kedvelő állatok, főleg tisztásokon és erdők szélén találhatók; itt lehet meleg, napos időben életüket, tevékenykedésüket a legjobban megfigyelni. Mivel a legtöbb faj bölcsője a fa, előszeretettel látjuk a díszbogarakat ölfán vagy fatörzseken üldögélni, vagy virágokon virágporral táplálkozva tanyázni, mert gyenge szájszerveikkel másnemű táplálék felvételére képtelenek. Ha megzavarják őket, testükhöz húzott lábakkal a földre vetik magukat, vagy gyorsan elrepülnek, amiben segítségükre van csak hosszában összehajtott és így gyorsan kibontható szárnyuk. A nőstény tojásait egyenként vagy kisebb számban többnyire már korhadó, ritkán egészséges fára rakja. Néhány fajuk növények szárát, gyökerét, vagy leveleket keresnek fel tojásuk lerakására. Fehéres, hengeres lárvájuk a nagy és kiszélesedett első torgyűrűről ismerhető fel, melybe a vízszintesen fekvő fej, mint egy nagy gallérba behúzható. A fejnek csak az elülső része erősen chitines, a többi testrész a gallér kivételével mind puha és húsos, kemény chitintakaró nélküli. A fatörzsben, vagy egy ágban lefolyt fejlődés után, a bábból alakult bogár egy, a kérgen át rágott tojásforma nyíláson keresztül hagyja el a fát.

A fenyődíszbogár (Chalcophora mariana L.)

Fenyődíszbogár (

Fenyődíszbogár (Chalcophora mariana L.) és lárvája.

barnás ércfényű és fehéresen beporozott, torán öt hosszanti redő, mindegyik szárnyfedőjén pedig három síma és felül tompított élű hosszanti borda van; egyike a legnagyobb európai fajoknak, testhossza eléri a 26–30 mm-t. Fenyvesekben él, de kártékonynak nem mondható, mert lárvája csak vén és elhalt fenyőtörzsekben él. Fajaink közül talán a legpompásabb a hársfadíszbogár (Poecilonota rutilans F.), melynek oldalt rézvörös felülete smaragdzöld, szárnyfedőit apró fekete harántvonalkák és foltocskák díszítik, potroha felül pedig acélkék. Hossza 10–14 mm. Kifejlődése öreg hársfák ágaiban folyik le, amelyek kérgében és háncsában a lárva szabálytalan és rágóliszttel megtöltött meneteket rág. Tölgyesekben nagy károkat okozhat a sávos díszbogár (Coraebus fasciatus Ol.), mely a tölgyek sudarát teszi tönkre. Ez a bogár nálunk különösen a Bükk-hegységben és a Mátrában okozott nagy károkat. Fajokban felette gazdag a karcsú díszbogarak (Agrilus) neme, melyet karma tövén lévő fogacska jellemez. Legnagyobb fajai közül való a kétpettyes díszbogár (Agrilus biguttatus F.), a tölgy kártevője, egy 10 mm hosszú, kékes-, vagy aranyoszöld bogár, melynek szárnyfedőjét a varrat mellett egy-egy fehér szőrfolt díszíti. Lárvája, amelynek testvége fogóalakú nyúlvánnyal végződik, az élő fák kérgében szabálytalanul csavargós, folyton szélesedő meneteket rág és ezáltal fiatal fák pusztulását okozhatja. A virágdíszbogarak (Anthaxia) legtermetesebb és legszebb faja a magyar virágdíszbogár (Anthaxia hungarica Scop.), melynek hímje zöld, az előtoron két fekete sávval, nősténye kék, az előtor két sávja fekete, oldalai és teste alul pedig aranyos bíborszínű. A fekete virágdíszbogár (Anthaxia quadripunctata L.) a fiatal fenyőhajtásokat rongálja.