MÁSODIK REND: Opisthandria

Legfontosabb bélyegük az, hogy a hímek párzólábai hátul, az utolsóelőtti testszelvényen vannak. Légcsöveik elágazók. Testük rövid, széles, magasan domború és legfeljebb 20 szelvényből áll. Általános tulajdonságuk, hogy az övesállatok vagy a gömbölyödő ászkák módjára gömbbé tudnak összegömbölyödni. Védőmirigyeik rendesen vannak és a hát közepén hosszanti sorban nyílnak.

A Glomeridae-család Európában és a Maláji-szigetvilágon van elterjedve. Törzsük 12–13 szelvényből áll, amelyek közül a második lényegesen nagyobb, mint a többi. Az összes Diplopodák közt ezeknek van a legjobban fejlett Tömösváry-féle szerve, amelynek nagy, patkóalakú gödre a szorosan egymás mellett eredő hatízű csápok és szemek közt foglal helyet mindkét oldalon. Verhoeff szerint a hallás szerve ez.

A Glomeridák ártalmatlan állatok, amelyek főleg a talajon kövek és lehullott lomb alatt találhatók. A középeurópai fajok közül megemlítjük a Glomeris marginata Vill.-fajt, amely a német középhegységek bükköseiben nagyon elterjedt, de nem hiányzik az agyagostalajú síkságok tölgyerdeiben is és például Brandenburgban Rheinsberg és Zechlin mellett is gyüjtötték. Skandináviából is ismeretes. Tápláléka főképpen korhadó levelekből áll és mivel az állatok igen falánkok, azokon a helyeken, ahol gyakoriak, falánkságuk által jelentősen hozzájárulhatnak az erdő talaját borító lombtömegek gyors szétbomlasztásához.

Héjjas ezerlábú (

Héjjas ezerlábú (Glomeris marginata Vill.).

Ezenkívül minálunk is még különböző, nagyon hasonló, főleg szinezetükben nagyon eltérő fajok élnek. Valamennyinek a mozgásában valami szokatlan óvatosság van. Kinyujtott csápokkal lassan másznak, de azonnal összegömbölyödnek, ha valami gyanúsat vesznek észre, vagy nyugtalanítják őket. A gömb körülbelül borsónagyságú és köröskörül olyan szorosan záródik össze, hogy az állat sok fínom lábából egy sem látható. Ha már el is mult a tulajdonképpeni háborgatás, állatkánk egy ideig mégis mozdulatlanul megmarad helyzetében, mielőtt kigömbölyödni és útját folytatni merészkednék. Peterakását Németországban a Deister-hegységben júniusban figyelték meg. Amikor a nőstény petézni akar, nedves, agyagos földből kis tokokat készít, amelynek átmérője a szóbanforgó fajnál 4 mm. Mielőtt a tokokat véglegesen lezárná, mindegyikbe egy fehéres, gömbalakú petét rak. Mindazonáltal némelykor nagyobb, piskótaalakú ikertokokat is készít, amelyekben két, vagy három pete is van.

Nem minden faj tartózkodik az erdő talaján a sötétben. Dél-Európában vannak fajok, amelyek nem kerülik a napfényt és a sziklákon mászkálnak. A Glomeris pustulata Latr., amely Horvátországban is előfordul, nehézkessége ellenére dudvákra is felmászik és nagy előszeretettel eszi a virágokban a hímport. A Glomeridák egyik legfontosabb életszükséglete a nedvesség. Ezért könnyen érthető, hogy egyes fajoknak, amelyek a Földközi-tenger mellékén honosak, az a szokása, hogy a forró nyári hónapok alatt egy kis földalatti kamrába húzódnak vissza és ott valódi nyári álmot alusznak. A Glomeris montivaga Faes Svájcban a fahatáron felül a Rhododendron-bozótban él. A Pyrenaeusok barlangjaiban egy vak fajt, Spelaeoglomeris Racovitzae Silv., is találtak.

A Gervaisiidae-család is előfordul Európában. Fajai hasonlítanak a Glomeridákhoz, de legfeljebb tizenkét törzsszelvényük van. Magyarországon is előforduló faja a Gervaisia costata Waga. Kizárólag a trópusok alatt élnek a Sphaerotheriidae-család óriás fajai. Ezeknek a második szelvényük megnagyobbodott, a csápjaik azonban távol állnak egymástól. Az Opisthandria-rendben ezek az óriások. Legnagyobb köztük a Sphaerotherium Actaeon White, amelynek nősténye 9.5 cm hosszú és 5.1 cm széles. A Sphaerotheriidák azért is nevezetesek, mert sajátságos hangadóberendezést fedeztek fel náluk. Ugyanis a két pár párzólábon számos dudort, hegyes töviseket és kiálló léceket találunk és ha az állat lábait mozgatja és egymáshoz dörzsöli, akkor sajátságos, majdnem melódikus hang keletkezik. Egy madagaszkári Sphaeromimus-faj olyan művész, hogy Saussure és Zehntner annak idején „musicus” néven vezették be a tudományba.

Különösen erősen fejlettek az afrikai Sphaerotherium-fajok cirpelőszervei, de nem hiányoznak a szumátriai Sphaeropoeus Hercules Br.-fajnál sem, amelynek melankólikus hangja a csendes éjben messze hallatszik és betűkkel kifejezve körülbelül a hosszúra nyújtott „belum” szónak felel meg. Volz beszéli, hogy szumátrai utazásaiban ezt a panaszos hangot eleinte valamely éjjeli madár hangjának tartotta, amíg fel nem világosították őt a malájok. Ezek igen jól ismerik az óriás gömbölyödőt és eredetéről csinos mondát tudnak. Amint mondják, volt egyszer egy leány, akinek öreganyja számára az ott szokásos nemzeti eledelt, az oebi kajoe-t (Manihot utilatissima gyökere) kellett főznie. Az öreganyó kérdésére, hogy az étel készen lesz-e már nemsokára, a lány mindig azt felelte, „belum” (még nem). Végre a nagyanya utánanézett és kitűnt, hogy a lány közben az egész ételt maga megette. A lány úgy elszégyelte magát, hogy az erdőbe futott, összekuporodott és büntetésül óriási gömbölyödővé változott, amelynek azután mindig a hazug szót, „belum”, kell hangoztatnia.