MÁSODIK REND: Ormányos piócák (Rhynchobdellidae)

Az ormányos piócák (Rhynchobdellidae) különböző fajaival is könnyen megismerkedhetünk édesvizeinkben. Ezek rövid, de lapos és széles testükről ismerhetők meg. A test a szemeket viselő szívókorongban végződik. Állkapocsnélküli garatjukat ormányként tudják kiölteni. A Glossosiphonia Johnson (Clepsine) nemzetség különféle fajait találjuk vízinövények levelein és kövek alsó felén. Barnás, sárgás vagy fehéres színűek s arról ismerhetjük meg legkönnyebben, hogy azonnal tekercsbe csavarodnak, ha levesszük a tárgyról s egyúttal oldalukat a has felé kissé be is hajtják. Ezek az állatok különös gondot fordítanak az ivadék ápolására. Tojásukat hasukon tartják s a kikelt ivadék is, még hosszú időn át az anya hasa alatt tartózkodik. Nagyon kedves és vonzalmas játékot szemlélünk végig, ha a hátsó testvégével odaszívódott anyát az üvegen keresztül hasa felől szemléljük, amint az 10–15 magzatját, mint kotló az alája menekült csirkéket melengeti és folytonosan szellőzteti. A fiatalok egyelőre maguktól nem hagyják ott az anya testét, sőt ha vigyázattal levesszük onnan és az anya közelében hagyjuk, mindjárt visszavonulnak rejtekhelyükre.

6. Glossosiphonia complanata L. a hátáról.

6. Glossosiphonia complanata L. a hátáról.

Az ormányos piócák alsóbbrendű állatokból táplálkoznak, így példának okáért a csigapióca, Glossosiphonia complanata L. vízicsigákból, így a tányér- és mocsári csigafajtából szív, holott a Helobdella stagnalis L. a különböző Physa-fajokat kedveli.

5. Helobdella stagnalis L. hasán tojásokkal.

5. Helobdella stagnalis L. hasán tojásokkal.

Sajátságos dolog, hogy Közép-Amerikában vérszipónak egyik ormányospiócát, a Haementeria officinalis de Filippi (mexicana) – használják. Ennek ormánya annyira éles és hegyes, hogy vele az emberi bőrt egész könnyen átfúrja.

Ormányos pióca a rájapióca, Pontobdella muricata L.

1. Pontobdella muricata L. (Apáthy hagyatékának egyik színes rajza után).

1. Pontobdella muricata L. (Apáthy hagyatékának egyik színes rajza után).

Ez az állat hatalmas szívókorongjáró és bibircses testéről nevezetes. Színe zöldesszürke. Különlegesen a rájákat szokta megtámadni. A fogságban igen lomha, érzéketlen állatként viselkedik. Erős izmai lehetővé teszik azt, hogy hátsó tapadókorongjával magát a sziklára erősítve, a vízbe kinyúljék, mint ahogy az mellékelt művészi ábránkon látszik. Legszívesebben azonban függeszkedni szeret a köveken, miközben fejét marmota módjára a hasára hajtja. Jogtalanságot követnénk el, ha a lomhaságot bűnéül rónók fel. A ráják is arról nevezetesek, hogy nappal mozdulatlanul feküsznek a tengerfenéken, és ha a szürkület megérkezik, csak akkor mozognak elevenen. Valószínű, hogy a rájapióca is este hasonlóan eleven.

A mi édesvizeinkben is él egy hasonló halveszedelem, az ú. n. halpióca, Piscicola geometra L.

2. Halpióca, Piscicola geometra L

2. Halpióca, Piscicola geometra L

3. Halpiócák a keszegen, Szegeden készült fénykép alapján. (Gelei fölvétele.)

3. Halpiócák a keszegen, Szegeden készült fénykép alapján. (Gelei fölvétele.)

Ez az állat szép, tarkás rajzolatáról és fonal módjára megnyúlt testéről nevezetes. Sásszerű testével a vizinövények vékony, gyöngéd szárait utánozza. Nagy talpi tapadókorongjával a vízben, legszívesebben növényi szárak közé megtelepedve és mereven kinyújtózva, teljesen növényi szálhoz válik hasonlóvá. Tarkázata a fodros tükörtől levetítődő árnyékkülönbözetekbe nagyszerűen beleillik. Az arra úszkáló hal észre sem veszi a mozdulatlan állatot s így gyanútlanul érintkezik vele. A pióca erre hirtelen ráveti magát s nagy talpi korongjával a következő pillanatban a hal bőrén terem. Néha egy-egy pontyon vagy keszegen 8–10 piócát is találunk, a lomhán a víz fenekére vagy parti gyökérzet közé húzódó harcsán pedig egyenesen hemzsegnek a halpiócák. Nehogy a halpióca a szúrásaitól megriadt hal száguldása közben leszakadjon a hal bőréről, mindig úgy helyezkedik el, hogy talpkorongját valahol a gazda feje felől szívja az állatra, vékony testével pedig a hal farka felé tekint s így a tovaúszó állatra rásímul. Mellékelt 3. ábránk a 2–5 cm hosszú állatokat a hal pihenő helyzetében mutatja be, amikor a piócák hullámzó testükkel ide-oda mozognak a gazdaállaton. Tavainkra ezek a halpiócák a halgazdaság szempontjából nagy veszedelmet jelentenek. Az ellenük való védekezésre nincs más mód, minthogy a tenyészetre kitett halivadékot az elhelyezés előtt darabról-darabra vizsgáljuk át, nehogy halpióca kerüljön be velük a tóba, másrészt pedig az, hogy a tavakat időnként eresszék le és szárítsuk ki, hogy az esetleg vízimadarak segítségével mégis odatelepített piócák ilyenképpen kipusztuljanak.