II. OSZTÁLY: BUZOGÁNYFEJŰEK (ACANTHOCEPHALA)

Írta: dr. Kotlán Sándor

A buzogányfejűek a férgek egyik teljesen különálló csoportja. A buzogányfejűek ezidőszerint ismert összes fajai úgy lárva-, mint kifejlett korban élősködő életmódot folytatnak. A kifejlett formák csak gerincesek emésztőcsatornájában találhatók. Régi idő óta szokásban volt ezeket a fonálférgekhez csatolni, főleg azért, mert testüknek alakja, valamint köztakarójuknak szerkezete valóban a fonálféregnél is tapasztalható sajátságokat árulja el. Bonctani felépítésük tekintetében azonban az összes ismert fonálférgektől feltűnően különböznek. Legszembetűnőbb bélyegük a testnek az elülső végén lévő több horogsorral felfegyverzett ormányuk, melynek segítségével a bél nyálkahártyájában megkapaszkodhatnak. Egy további feltűnő sajátságuk az emésztőcsatornának teljes hiánya. Köztakarójuk merev és rugalmas, rajta gyakran ugyancsak horogszerű képletek találhatók.

Legtöbb fajnál az ormány (proboscis) hengeres, izmos zsákba kesztyűujj módjára behúzható és abból kiölthető. Rendszerint ebben a zsákban foglal helyet a központi idegrendszer, mely az ormányhoz is, meg a test többi részéhez is nyúlványokat bocsát.

A buzogányfejűek váltivarúak, a hímek rendszerint kisebbek, mint a nőstények, ettől eltekintve azonban a két nem egyedei igen hasonlók egymáshoz. Fejlődésük köztigazda útján történik. A köztigazda szerepét a fajok nagy többségénél valamilyen gerinctelen állat játssza. Vannak azonban fajok, melyeknek lárvái gerincesekben is találhatók. Hogy ilyen esetekben két köztigazdára van-e szükség, mindezideig eldöntve nincs.

Ezidőszerint a buzogányfejűeknek mintegy 40 nemzetségét ismerjük. Ezek számos családra oszlanak, amelyekbe tartozó fajok leggyakrabban Halakban, Kétéltűekben, Csúszómászókban, ritkábban magasabb Gerincesekben élősködnek. Egyik legnevezetesebb, hazánkban is igen gyakran előforduló fajuk a sertésnek ú. n. óriás buzogányfejű férge (Macracanthorhynchus hirudinaceus Pallas). Ez a mintegy 10–65 cm hosszúságú s olykor tetemes vastagságú féreg a sertés vékonybelében él, melynek nyálkahártyájához hatalmas horgaival elszakíthatatlan módon hozzátapad. E féregnek lárvája a cserebogár és más rokonfajú bogarak (Cetonia aurata) álcáiban él, melyet a sertések a föld túrása közben szívesen felfalnak. Idevonatkozó irodalmi adatok szerint e féreg Dél-Oroszországban emberekben is előfordul, ami arra utal, hogy egyes vidékeken a cserebogarakat az emberek is megeszik. A hazai édesvízi halakban előforduló fajok közül megemlíthetjük a tőpontyokban élősködő Echinorhynchus globulosus, a csapósügérben pedig az E. angustatus nevű fajokat, Madarakban, főleg kacsákban gyakori a Polymorphus boschadis Schrank, továbbá a Filicollis anatis Schrank, melyeknek lárvái apró rákokban találhatók. Végül nálunk sem ritka egyes rágcsálókban (hörcsög, mezei pocok), továbbá rovarevőkben (sündisznó) egy további faj, az E. moniliformis Bremser, melynek lárvája egy déleurópai temetőbogárban (Blaps mucronata), de más bogarakban is előfordul. Ez az utóbbi az emberben is kifejlődhet, amint erre Calandruccio olasz tanár saját magán végzett kísérlete is utal. Calandruccio több ilyen álcát megevett s 8 héttel később 33 darab férget hajtott el testéből.