4. rend: Lapos bordásak (Platyctenida)

Különösen tudományos szempontból rendkívül érdekes állatok tartoznak ebbe a csoportba. A Platyctenidák teste is ellapult, miként a vénuszöveké, csakhogy a tenger tárgyain, fenekén és algáin való csúszó-kúszó életmódhoz idomultan, nem oldalt összenyomottak ezek az állatok, hanem főtengelyük irányában s ennek következtében harántul laposak, vagyis mind a gyomorsíkban, mind pedig a tölcsérsíkban kihúzódottak. Ezek az állatok lapostestükkel nagyon hasonlítanak a tengerpartok, vagy az édesvizek szintén ellapult testű és szájukat szintén a Platyctenidákhoz hasonlóan hasuk közepén viselő s teljesen hasonlókép csúszó-kúszó életmódot folytató Planariákhoz. A Platyctenidák és a Planariák alakja, életmódja, tartózkodási helye, továbbá bélcsövüknek elágazódási módja annyira hasonlít egymáshoz, hogy még a gyakorlott szem is alig tudja az első tekintetre ezeket az állatokat egymástól megkülönböztetni. Ennek következtében a búvárok egy részének az a felfogása, hogy a Platyctenidák a tömlősök és a legalsóbbrendű férgek között egészen természetes összekötő kapcsot képeznek.

A Ctenoplana nemzetség különböző képviselői, így pl. a Ct. kowalivszkii Kor., melyet Korotnev 1885-ben fedezett fel a Szumatrától nyugatra Pulu Pandan közelében s később Willey Ujguinea közelében szintén megtalált, még leginkább emlékeztetnek a bordásmeduzákra. Színük rózsapiros vagy zöld. A hátoldalukon még meg tudjuk különböztetni a délkörirányban futó bordákat, melyek mentén 7–8 evezőlapocska képződött s amelyek munkája segítségével az állat még szabadon is tud úszni. Ilyenkor a kicsiny, kb. 6 mm. átmérőjű korong lefelé görbülve összecsukódik, mint a könyvnek két lapja, az összehajlás vonalául tölcsérsíkot használván fel, melyet az igen mozgékony és mellékfonalakkal ellátott fogókar, valamint a hozzátartozó tölcsérhüvely jelez. Ha azonban az állat laposra kiterülve valamely tárgyon, vagy hasával felfelé fordulva a víz tükörlemezén úszik, mint ahogy azt planáriánk is rendszerint cselekszik, akkor a bordák ormók közt rejtőző fülkékbe kerülnek, melyek a bél és a tenteculumhüvely elődudorodása következtében keletkeznek. A bordaszervek ilyenképpen annyira elrejtőznek, hogy a csúszó állaton egyáltalán nem is látszanak. Az állat hátának közepén még megtalálható a helyzetérzékszerv, melyet érző tapogatók kettős félköre övez; vele szemben, a has ellentétes oldalán, középütt találjuk a szájnyílást. A szájnyílás tágas, a gyomor síkjában ellapított üregbe vezet, amelyből az állat hátoldalán átló irányában futó négy csatorna sugárzik szét. A hasoldali testfélben viszont szabálytalan, szűk csatornák rendszere képződik, mely a négy hátoldali bélcsatornával összeköttetésben van.

A Coeloplana nemzetség egyes tagjai teljesen planáriaszerűek. A Vörös-tengerből ismerjük a C. metschnikowi Kow.-t és a japán partokról a C. willey Abb.-t.

Coeloplana willeyi Abb. amint az algalemezen mászik

Coeloplana willeyi Abb. amint az algalemezen mászik

Abbot tanulmánya szerint az állatokat apály idején két láb mélységű tengerben köveken és barna algákon találjuk, különlegesen pediglen azokban a kisebb-nagyobb tócsákban, melyek az apály idején visszamaradván, a tűző naptól felmelegednek. A C. willey, melyet a ábra mutat be, kinyújtózott állapotában 5–6 cm hosszú és 1–2 cm átmérőjű. Ha az állatot megzavarjuk, eredeti térfogatának egy ötödére is összehúzódik. Evezőlapocskái nincsenek s ennek következtében sohasem úszik. Igen sajátságosan, teljesen amöbák módjára mozognak, midőn az igen redős testszegélyből valamely irányban lebenyt bocsátanak, melyet testalakulásával később az egész állat követ. Hasukkal felfeléfordultan, a Ctenoplanakhoz hasonlóan, ezek is tudnak a víz tükörhártyáján kúszni. Ilyenkor számos mellékfonállal felszerelt tapogatóikat ide-oda lóbálják. Az alzaton elevenen mozgó állatok fogókarjai is gyakran egymástól függetlenül, mint a vörös, vagy sötétbarna férgekből hirtelen kiemelkedő fehér felhők nyomulnak ki. Ha a víz tükörhártyáin tovasikló állatot megzavarjuk, összehúzódik és mint valami alaktalan rög süllyed alá a talajra. Tartózkodási helyül a barna állatok barna-, a vörösek pedig vörösalgákat keresnek ki s így védekeznek elágazó festéksejtjeik által keletkezett alkalmazkodási színeik segítségével az ellenségtől. A felső oldalon lévő érzőtest kicsiny. A bélcsőrendszer csöveknek hálószerű rendszere, melyekből az állat testszegélye felé piciny vakzsákok haladnak. A Coeloplana hátán képződő rövid, ujjszerű nyújtványokba is behatolnak a bélcső ágai. Ezek a nyújtványok tetszés szerint ki- és betüremlíthetők, valószínűleg a lélekzést szolgálják. Ezt különlegesen Abbot megfigyelése igazolja, mely szerint a fogságba került állatok az aquarium megromlott vizében hátoldali nyújtványaikat igen nagymértékben türemlítik ki.

Meg kell említenünk végül azt is, hogy egyik bordásmeduza, a Tjalfiella tristoma Mrtsn. ülő életmódra tért át. Ezt az állatot Mortensen Grönlandban, az Umanak-fjordban fedezte fel éspediglen Umbellulák nyelén találta. Sajátságosképpen az állat száji oldala itt is az alzat felé fordul. Ennek következtében a száj képtelen volna feladatát teljesíteni, ha a szájnyílás két sarka külön-külön csővé nem húzódnék ki s a csövek az állat szélén felfelé nem hajlanának, olyanképpen, hogy a végükön képződött új szájnyílás a táplálék felvételére alkalmassá nem válik. A két másodlagos szájnyílás, illetőleg az utánuk következő cső a táplálékot az eredeti szájhoz vezeti, amely a Platyctenidákra jellemzően elágazó csőrendszerbe vezet. A hátoldalon négy pár kinövésben találjuk az ivarszerveket éspediglen mindenikben petefészket és herét egyaránt. Az állat azonban nem petézik, hanem a megtermékenyített petesejt az anyaszervezetben fejlődik tovább. Minden egyes petesejtből a bőrben képződött különleges költőtérben (mely a bélcső kitüremkedéséből képződik) egészen rendes alkotású bordásmedúza képződik, mely az anyatestet áttöri és szabályos úszólemezkéivel vidáman úszkál a vízben. Később valamely szilárd alzaton telepszik meg s amire szervezetéből nincs szüksége, így érzékszervét és úszólemezkéit visszafejleszti.