II. OSZTÁLY: KEHELYÁLLATOK (SCYPHOZOA)


FEJEZETEK

A tömlősöknek ebbe a csoportjába jól felismerhető és élesen körülírt állatok tartoznak. Itt polypocska és meduzaszerű alakokkal épúgy találkozunk, mint a Hydrozoa-csoportban. Az idetartozó korongos meduzák feltűnőbbek, nagyobbak, elevenebbek, de gyöngédebb színekkel árnyaltak, mint a hydromeduzák. Az első tekintetre ez a kétféle meduza egymáshoz igen nagy mértékben hasonlít, egyformán lüktetve úsznak a vízben s harangalakú testükből épúgy szájtag, továbbá bodros szalagok, vagy pedig levél vagy virágszerű képződmények csüngnek alá. Ha azonban alkatukat és fejlődésüket közelebbről tekintjük, éles különbségeket tudunk köztük megállapítani. Igaz ugyan, hogy a megtermékenyített petéből kikelő lárva helytülő polypocskává fejlődik, ezt azonban nem ok nélkül nevezzük kehelypolypocskának vagy scyphopolypnak, illetőleg seyphostomának. A megtelepedett polypocska ugyanis hosszanti tengelye szerint, mely a talpi részét a szájnyílással köti össze, két külön szakaszra tagolódik; a garat- és a gyomorrészre. A garat, a külbőr betüremkedéséből keletkező tölcsérszerű cső, a Hydrozoák világában ismeretlen. Ez a tölcsér okozza scyphozoonok kehelyszerű kialakulását, honnan az osztály neve származik, jelentvén a görög szó, scyphos, kelyhet. Különbözik a kehelypolypocska a hydrás polypocskától abban is, hogy gyomortere szabályosan keresztben álló négy sövény által négy fülkére osztódik, mely a garat körül négy zsebben folytatódik. A gyomorsövények belső élén béltapogatók (gastralis philamentumok) fejlődnek. A csírasejtek sem a külbőrben képződnek, mint ahogy a Hydrozoákban láttuk, hanem a bélsövények oldalán jönnek létre. A virágállatokhoz pedig azáltal válnak hasonlóvá, hogy a testüket alkotó két sejtréteg közé sejtes kocsonyaréteg lép, holott a Hydrozoák-ban csak támasztó mesogloea-réteggel találkoztunk.

Aurelia aurita L. fejlődésmenete. 1 = csillós álca, mely megtelepszik (2) és fogókarok fejlesztése közben (3, 4, 5) scyphopolypocskává lesz (6), 7 = strobilatio, 8 = a korongos medúzák leválása, 9 = ephyra. Minden nagyítva

Aurelia aurita L. fejlődésmenete. 1 = csillós álca, mely megtelepszik (2) és fogókarok fejlesztése közben (3, 4, 5) scyphopolypocskává lesz (6), 7 = strobilatio, 8 = a korongos medúzák leválása, 9 = ephyra. Minden nagyítva

A szaporodási módjuk, és pedig abban a nemzedék váltakozás eltér abban, hogy a megtelepedett polypocska minden további nélkül maga át tud alakulni meduzává, illetőleg arra képes, hogy harántbefűződések által, amint azt a kép mutatja, magát meduzákra tagolja szét. A meduzák lefűzése a szájkorong közelében kezdődik. A szájtájék a hozzátartozó fogókarokkal harántbefűződés útján leválik s mint kis meduza: ephyra, mindjárt tovább is úszik. Sok esetben az első meduza még le se vált s folytatólagos harántbefűződésekkel már a többiek képződése is megindult mögötte. Az éppen most levált korongos meduzácska először csillaghoz hasonlít, mivel az ilyen ephyra szegélyén nyolc hosszú nyújtvány keletkezne. Lassanként azonban kiegészül a nyújtványos korongszegély, mely azonban a hydromeduzáéval szemben mindig csipkézett marad.

A harang homorulatán körvitorla (velum) sohase képződik. Igen gyakran a fogókarok is hiányoznak. A csipkés harangszegélyen azonban rendszeresen találunk ú. n. szegélytesteket, melyek szintén 8-as számban fejlődnek s érzékszerveket rejtenek magukon. Ezek az érzékszervek elsősorban a meduzakorong helyzetének és mozgásának, továbbá az izmok feszültségének: tónusának szabályozását szolgálják; e mellett azonban valószínűleg fény- és vegyihatások felfogására is szolgálnak. A csirasejtek igen sajátságos módon az anya testében termékenyülnek meg és ott is kezdődik a fejlődés, olyannyira, hogy sok fiatal lény, mint megtelepedésre kész polypocska jön a világra.