V. OSZTÁLY: ÁGASVÁZÚ SZARÚSZIVACSOK (DENDROCERATIDA)


FEJEZETEK

Az idetartozó szivacsok váza szintén szaruanyagból áll, de gyakran hiányozhat is. A szarurostok nem egyenletes alkotásuak, hanem jól megkülönböztethető rajuk egy lazább bélállomány és az ezt körülvevő réteges tömöttebb szaruállomány. Ahol váz van, az vagy kis fácska módjára alakul, vastagabb törzzsel és különböző vastagságú ágakkal, néha azonban hálózatot is alkot. Találunk spiculumokat is, melyek vagy a mészvázú szivacsok három- és négysugaras váztestire vagy az Üvegszivacsok hatsugaras tűire emlékeztetnek, de sohsem ilyen szabályos geometriai alakulások, mint ezek. A hatsugaras alakulás miatt ezt a csoportot Hexaceratida néven is nevezték. A szivacsoknak mindig van nyelük, mint a fának a törzse s ezen van a test és vagy bokoralakú, vagy több kisebb gumóból áll, amely rendszerint több egyént tartalmaz több osculummal.

Nagyságuk különböző, vannak kisebbek, de 30–50 cm magasak is, de vannak formák, amelyek több négyzetméter területű bevonatokat is képeznek. Ez azonban több álcából keletkezett telepként tekinthető. Alkotásuk és fejlődésük nagyon hasonlít a Cornacuspongidákéhoz, amelyekkel igen közeli rokonságban vannak. Meg vannak úgy az artikus, mint az antartikus tengerekben.

Ide sorozunk még néhány kocsonyanemű szivacsot, ezek között a Halisarca Dujardini Johnst., amelynek semmiféle váza nincs, teste lágy, húshoz hasonló állományú, partoknak sekély vizeiben síma fehéres vagy sárgás bevonatokat képez, üres csigahéjakon és algákon, ritkán kis gumókhoz hasonlóak. Idáig a Földközi tengerből ismeretesek, továbbá Angliának és Franciaország partjairól, de ma már az arktikus tengerekben is megtalálták, valamint az Északi és Kelti tengerekben.


A sejtekretagoltak (Cellulata) birodalmának összefoglalása

Írta: Dr. Gelei József.

Az állatvilág alsó birodalmával, a véglényekkel a Brehm-ben eddig letárgyalt állati élőlényeket, egyetlen közös bélyegük: sejtjeik alapján, mint sejtekretagoltakat (Cellulata) állíthatjuk szembe. A sejtekretagolódás a fajfejlődés során körülbelül olyanmódon mehetett végbe, mint ahogy ma csaknem minden idetartozó állati egyén a maga során testét lassú tökéletesbbüléssel felépíti. Bármely sejtes állat akár szűzen fejlődő, akár megtermékenyített petesejtjének további tagolódását, az úgynevezett barázdálódást, nézzük, azt tapasztaljuk, hogy a sejteknek először szederszerű halmaza (morula) jő létre, később ebből a rendezetlen halmazból hólyagalak, az u. n. hólyaglárva (blastula) képződik, mely a fejlődés rendjén csakhamar a bögrelárvává alakul át. Már a szederalakban, vagy ahogy azt tudományosan nevezik, a morulában kétfélék a sejtek, mert egyrészük érintkezik a külvilággal, másrészük pedig el van zárva attól. Ez az állapot azonban alkati elkülönödést: különbözővéválást a sejtekre nézve nem jelent. Ellenkezően a sejtek a kétféle fekvés ellenére is egyneműek: differenciálatlanok. Ez abból is világos, hogy a következő fejlődési fokon, a hólyagálcának, vagy ahogy azt tudományosan nevezik, a blastulának állapotán a hólyag falát csak egy sejtréteg alkotja, mert a szederállapotban belül fekvő sejtek mind a felületre vándorolnak és így közbül a hólyagban üreget, ahogy azt tudományosan nevezi, barázdálódási űrt (blastocoelum) hagynak hátra. A bögrealak a hólyaglárvából közönségesen úgy képződik, hogy annak fala, rendszerint az alsó felületén, betüremkedik, egészen olymódon, mint ahogy a puhává vált gummilabda falát ujjunkkal mélyen be tudjuk nyomni. A bögreálca tehát szemben a hólyaglárvával, kétfalú, két sejtrétegből képződött. A külső fal (külső csiralemez: ectoblasta, ectoderma) a bőrnek, a belső pedig a bélhámnak (belső csiralevél: entoblasta, entoderma) felel meg s az állatnak külön szerveként a szájnyílása, illetőleg szája keletkezik ott, ahol a külbőr a bélhámba átmegy. A szájnyílás a bélüregbe (gaster, gastrocelum) vezet, melyről ezt a fejlődési formát, a bögrelárvát nemzetközi nyelven gastrulának nevezik.

A felsorolt három egyedfejlődési foknak fajfejlődéstani jelentőséget az a körülmény ad, hogy vajjon mennyiben tud az állat az illető fokon szabad életmódot folytatni. Egyetlen élőlény se válik a szederállapotban szabadon mozgó álcává; a szederállapot tehát csakis a peteburkon belül képződik ki, az így csakis a magzati fejlődésre jellemző átmeneti lépcsőfok. Hogy azonban ez a megállapítás mily keveset ront le a szederalak egyed- vagy fajfejlődéstani jelentőségéről, mi sem bizonyítja jobban, mint az a valóság, hogy a sejtekretagoltak egyik legalacsonyabbrendű csoportja, a Moruloideák vagy Mesozoonok ezen a fokon ivarérettségre jutnak. Hólyagállapotban azonban a „Spongyák” és a „Tömlősök” világában, miután peteburkát levetette, igen sok alsóbbrendű lény a szabadba kerül, a sejtek csillóruhát öltenek, s a szerveződés némi nyoma is megindul annyiban, hogy a hólyagnak vékonyabb falrészlete állandóan felül s a vastagabb a vízben állandóan alúl helyezkedik el. Ivarérettségre azonban ezen a fejlődési fokon állati lények nem jutnak csupán a Véglények birodalmába tartozó Volvox-telepekről mondhatnók azt, hogy azok ezt a fejlődési fokot megközelítik. Igen nagy jelentősége van azonban a „tagolt lények” birodalmában a bögreformának. A „Tömlősök” ugyanis ezen a fejlődési fokon, ezen a bél- és bőrhámból álló állapotban ivarérettségre jutnak, úgyhogy bennük lényegileg s alapjában véve három fő szövet- vagy sejtféleség, u. m. a külbőr, a bélhám és a csirasejtek képződnek ki.

Mindazokat az állatokat, amelyekben legalább a bögreálcában már kialakuló két munkás sejtféleség az igazi külbőr és az igazi bélhám kiképződik s amellett csirasejteket is termel az illető szervezet, Metazoonok-nak: Metazoa nevezzük. Hosszú időn keresztül a „Véglények”-kel vagy Protozoonokkal az összes sejtekre tagolt lényeket egyszerűen mint Metazoonokat állították szembe. Később az alapos vizsgálatok során azonban rájöttek arra, hogy a „Szivacsok állatkörére nem illik tisztán rá a Metazoonnak előbb említett körülírása, és pedig nem illik azért, mert a „Spongyák-ban van ugyan egészen világosan kitermelődött bélhám, a bőrük azonban nincsen az alatta lévő szövetektől élesen elkülönödve, úgyhogy ezekben az állatokban csak bőrszerű: dermalis rétegről beszélnek. Sem a bélhám, sem a dermalis réteg igazi szövetet: sejteknek egymásra utalt társaságát nem alkot, hanem a sejtek önállóan, egymástól függetlenül végzik föladataikat. Erre való tekintettel és azonkívül megfontolva azt is, hogy ezeknek a bélfala nem mindig a hólyaglárva alsó sejtjeiből, hanem ellenkezőleg a felsőből képződik, a régi Metazoon csoporton belül s a „Spongyák”-at, mint Parazoonokat: Különös tagoltlényeket: Parazoa, állították szembe az Igazi tagoltakkal, vagy Eumetazoonokkal: Eumetazoa.

Meg kel végül említenünk azt is, hogy közben olyan élőlényekre is akadtak, melyek – mint föntebb említők – kifejlett állapotukban a szederállapotnak felelnek meg. Ezeket, éppen ennek a hasonlatosságnak alapján mint Moruloideákat különböztették meg és nagy fajfejlődéstani jelentőségükre való tekintettel a „Véglények” és Metazoonok közé Mesozoonok (Mesozoa) néven iktatták. A Mesozoonok valóban egyszerűbb alakú lények, mint a Mesazoonok, amennyiben csak egyetlen munkásszövetrétegük van: a külbőr s az általa közbezárt tömör sejtcsoport nem az emésztést, hanem a szaporítást szolgálja. Ha az idetartozó lények mind szabadonélők volnának, akkor a Mesozoonok az ő szederalkatukkal valóban a keresett átmenetet képezhetnék a Protozoonok s a legalább két dolgozó szövetrétegtől jellemzett Metazoonok között. Közben azonban kiderült, hogy a Mesozoonok élősködő alakok és hogy az ők szervezeti egyszerűségük a mindig hanyatlásra vezető élősködésnek a következménye, tehát hogy magasabbrendű ősöktől származtak. Ez a magyarázata annak, hogy mi a „Sejtekretagoltak” birodalmát nem a Mesozoonokkal fejeztük be, hanem azokat a „Tömlősök” végén mint Planuloideákat beszéljük meg.

Ezek szerint a Sejtekretagoltak birodalmát két országra, a Mesozoa és Metazoa lények országára, az utóbbit pedig két országrészre, a Parazoa, és az Eumetazoa lények országrészére osztjuk.

A Parazoonok, vagyis a szivacsok sejtjei önállóak, bizonyos tekintetben annyira, mint a Véglénytelepek egyes egyénei: önállóan veszik föl táplálékukat, sejtről-sejtre adják tovább, nincs bélüregi emésztés, nincs sejttársulás szövetek alkotására, nem ismeretes a munka és az alkatbéli állandóság a sejtek között, mert a sejtek alkatukat és feladatukat alkalomszerűleg változtathatják.