Az ivarzás

Az a csodálatos jelenség, hogy a nemzedékek egymásutánját, néha két-két egyén egyesülése szakítja meg, a véglények világában is igen elterjedt jelenség; a kivételek, hovatovább halad a kutatás, mind ritkábbakká lesznek. A magasabbrendű állat, a Metazoon, ugyanakkor, mikor ivarzik, rendszerint szaporít is. A véglények e tekintetben a rendes körülmények között máskép viselkednek. A véglény ugyanis rendszerint oszlással, tehát ivartalanul szaporodik, s mikor az ivarzásra adja magát, akkor közvetlen vagy megáll a faj egyedeinek szaporodása, vagy a páros egyesülés folytán éppen felére csökken. Néhol az ivarosan egyesülő egyedek teljesen egyformák, másutt pedig azt látjuk, hogy ivari különbségek lépnek fel közöttük, sőt hogy a nemzedékek során az ivaros szaporodást más alakú, u. n. ivaros egyedek oldják meg, mint aminők az ivartalan oszlások során képződtek. Az ivarzás alkalmával a párosodó véglények vagy teljesen egybeolvadnak és magjuk is egyesül, amidőn a copulatioval állunk szemben, vagy pediglen csak egybekelnek (conjugatio), kisebb-nagyobb testrészükkel csak ideiglenesen tapadnak össze és eközben csak magjaikat cserélik ki, úgy, hogy a párosodás folyamata alatt is világosan megkülönböztethetjük a két egyedet s annak végeztével ugyanaz a két egyed hagyja el egymást, természetesen fölfrissítve a szomszéd magfelével. Képeink között az egybeolvadásra vagy copulatio-ra a Scytomonas pusilla és a Volvox és a Plasmodium malariae tárnak elénk kiváló példát viszont az egybekelésre a Gruber A., Hertwig R. és Maupas, valamint több más zoológus behatóan tanulmányozta az ismert ázalékállatka (Paramaecium) párosodását.

Hosszabb ideig tartó Paramaecium-tenyészetben párosodást könnyen idézhetünk elő azáltal, ha a tenyészetből állatainkkal szintén néhány cm³ vizet kipipettázunk és a vizet lapos óraüvegbe helyezzük el; itt egyrészt az erős oxygéniumhatás, másrészt pediglen a tápláléknak hirtelen megapadása következtében epidémiaszerűleg lép fel a párosodás. A párok rendszerint egyforma hosszú és egyforma nagy állatokból telnek ki. A párosodó felek eleinte egymás körül úszkálnak s egymással érintkezvén, egymásra tapadnak és mellső testvégükkel hasoldalukon az ú. n. varratvonal irányában egyesülnek. Az egyesülés helyén eltünnek a csillók, felszívódik a bőrke s a két állat protoplazmája hosszú vonalon érintkezik. A két állat nem fekszik pontosan egy síkban, hanem kissé rézsútosan, úgy ahogy az egyes egyedek úszás közben a mozgásvonaluk irányában elhelyezkednek. Ennek az a következménye, hogy a párok a konjugáció folyamata alatt is szabadon úsznak tovább és megszakítatlanul táplálkoznak.

Egybeolvadás, copuláció, Scytomonas pusilla Stein

Két Ázalékállatka (Paramaecium) egybekelése, konjugációja. K = a főmag, mely C és D-ben feldarabolódik. 1-4 és 5-8 = a kismag kétszeres oszlása. 1w és 5w = a maradó női mag, 1m és 5m = a vándor hímmag. Az egyesült t mag t1-t1-re oszlik (Kükenthal-Krumbach: Hdbuch d. Zool. Bd. 1.)

A párosodás, mint azt az említett 4. rajzunk feltárja, lényege abban áll, hogy az állatoknak kettős magva közül a nagyobbik, az ú. n. dolgozómag, vagy macronucleus szétdarabolódik és a protoplazmában feloszlik, a kisebbik: a micronucleus, vagy szaporítómag többszörös oszláson menvén keresztül, a magfelek nagyobbrésze ez esetben is szétdarabolódik és felszívódik, végezetül pediglen a felekben két-két egyforma mag marad meg, melyek közül az egyik mint vándor- vagy hímmag, a két állatot összekapcsoló protoplazmahídon átvándorol a másik állatba és annak ú. n. maradó- vagy nőstény magjával egybeolvad. Ezzel a párosodás be is van fejezve, a párok elválnak s a párosodott mag újra oszolván, az egyik félből a nagy dolgozómag (macronucleus), a másikból pedig a piciny szaporítómag (micronucleus) válik.

A kutatók a párosodást szabályozó, regulatorikus életműködésnek tekintik. A párosodott felek elevenebb élettevékenységet és nagyobb ellenállókészséget, valamint elevenebb szaporodókészséget mutatnak. A párosodás után hosszú időn keresztül megint csak ivartalan úton, kettéoszlás útján szaporodnak. Ha a párosodást valamiféle mellékkörülmény meggátolja, akkor Maupas vizsgálatai szerint az egymásután következő nemzedékek mind jobban degenerálódnak, a testalakjuk és a mag megváltozik, az állatok elkorcsosodnak, csillóruhájuk megfogyatkozik, mozgásuk lassúbbá válik és, ilyenképpen megöregedvén, tönkremennek. A párosodás nélkül való tenyészetnek tehát kb. az az eredménye, mint az ú. n. beltenyésztésnek és így a párosodás valóságos vérfelfrissüléssel jár és annak nyomán az új nemzedék életrevalósága viszontagságos helyzetben is növekszik.