3. rend: Likacsosházúak (Foraminifera)

A Foraminiferák kizárólag tengerlakó lények. Héjuk rendszerint kamarázott, miként a Nummulitesén látjuk, és állábaik igazi gyökérlábak, olyanok, mint aminőket fentebb a Gromiákkal kapcsolatban ismertünk meg, amelyek tehát a testen kívül fínom hálózatban folynak össze s egyúttal szemcseáramlást árulnak el. A héj rendszerint mészanyagból áll és éppen erre való tekintettel a tenger mészlerakódásaiban igen nagy szerepet játszanak. A tisztán meszeshéjúakon kívül ismerünk azonban olyanokat is, amelyeknek héja kocsonyás és benne idegen testek rakódnak le, vagy pediglen kemény chitinszerű, illetőleg meszes ragasztóanyaggal szintén idegen testeket foglal össze. A kamarás formák mellett osztatlan belsejűeket is ismerünk. A meszeshéjúakon vagy egy, illetőleg csak egynéhány nagyobb rés lép fel, amelyeken az állábak kinyomulhatnak, ez az Imperforata-csoport vagy pediglen számos, sűrűn álló, apró pórussal vannak ellátva, ez a Perforata-csoport, melytől nevét az osztály is kapta.

Polystomella strigillata F. M.

Szent László pénze: Nummulites cummingii, felerészbe felmetszve, hogy a kamrákat lássuk

A Foraminiferáknak a természet háztartásában igen nagy jelentőségük van. Néhol a tenger homokjában akkora mennyiségben rakódnak le, hogy egy-egy gramm homokban 50.000 Foraminifera-héjat is meg lehet számolni. A kréta példának okáért és az ú. n. nummulitos mészkő túlnyomórészt Foramminifera-vázakból áll.

Állataink főként diatomákkal, algákkal, mindenféle véglénnyel s kisebb metazoonokkal táplálkoznak. Az emésztést a héjon kívül is el tudják végezni az összefolyt protoplazma-hídban.

Az állat teste a növekvés közben egymásután keletkező kamrákat véges-végig megtölti. A kamrákba zárt protoplazmarészek egymással összekötő hidakon át közlekednek. A legbelső kamrák valamelyikében helyezkedik el a sejtmag. Ha híg savban az állat mészhéját feloldjuk, akkor a test puha részletét összefüggő darabban vehetjük szemügyre. Mellékelt rajzunkhoz felhasznált készítményt ilyenképpen állította elő Schultze F. E.

Szaporodásuk úgy történik, hogy a puha testből sarjak szakadnak le, amelyek vagy minden további nélkül héjjal veszik magukat körül s növekedésük folyamán kamrát kamrára nevelnek, vagy pediglen előbb párzanak s csak azután indulnak fejlődésnek. Igen elterjedt a nemzedékváltakozás is melyre példaként a Polystomella crispát hozzuk fel. Ilyenkor a kicsiny kezdőkamrával ellátott, ú. n. mikrosphaericus állatból számos fiatal és héjjal ellátott állat kél ki, melyek nagy kezdőkamrát építenek (megalosphaericus egyedek). Ezek megnövekedésük után még számosabb, piciny ostoros rajzóspórákat hoznak létre, melyek csak párosodás után fejlődnek olyan héjas állatokká, melyek kicsiny kezdőkamrával indulnak neki az életnek. Némely fajban megtörténik az is, hogy kétspórás nemzedék közé egymásután több nagykamrás nemzedék iktatódik. Az állatok nagysága igen nagy méretek között ingadozik. Az 0.1 mm-es és a régi ötkoronás pénzdarabok mérete között mindennemű átmenetet megtalálunk.

Az állatoknak nagy jelentőségét mi sem árulja el jobban, mint az, hogy eddig több mint kétezer élő és kihalt fajt írtak le. Schultzetól az állatok előfordulását illetőleg a következő érdekes leírás maradt hátra: „A Molo di Geata homokjának piciny héjakban rendkívül gazdag területén szita segítségével a tizedvonalnyinál nagyobb szemcséket visszatartottam. A nagyítós vizsgálat folyamán kiderült, hogy ennek a maradéknak mintegy fele gyökérlábúaknak a héjából, a másik fele pedig ásványi és szerves törmelékből állt; még d’Orbigny sem talált ennél kedvezőbb helyet az állatok előfordulására... A mi gyökérlábú állataink olyan helyeket kedvelnek, ahol a tenger gazdag növényzete a hullámcsapásoktól megvédi őket és gyengéd mozgásszerveiknek támasztékot is tudnak találni. Ugyanezen a helyen a piciny tengerinövényekre tapadó diatomák és ázalékállatkák gazdag táplálékot nyujtanak.” A sokkamrások nagyon szeretik a spongyák járatait felkeresni, ahol kellő védelemben vannak s ahol egyúttal táplálékhoz is fokozott mértékben jutnak. A Foraminiferák általán a sekély tengerek lakói, ahol mindig szilárd alzaton csuszkálnak és így a sugárállatkák planctontikus életmódjától igen nagy mértékben eltérnek. Azonban, amint az már Ehrenbergnek a kábellerakásokkal kapcsolatban kiemelt fenékpróbára vonatkozó vizsgálataiból ismeretes, 10–12.000 láb mélységben is nagy számban élnek. Ehrenberg ezen mélységpróbák átvizsgálásakor élő testtörmelékre talált s így a búvárok közül elsőnek állította a régi felfogással szemben azt, hogy a tenger nagy mélységeiben is van élet. A későbbi vizsgálatok megerősítették Ehrenberg felfogását s egyúttal megállapították azt is, hogy a Foraminifera-vázak nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a tengerfenék egyenetlenségei lassanként felteljenek. A mély tengerekben, különösen a képeken látható Globigerinák s kívülük az Orbulinák játszanak jelentős szerepet. Ezeknek a piciny állatoknak váza a tengerfenék többezer négyszögmérföldes területeit oly nagy tömegekben fedi, hogy egész röviden Globigerina-rétegről, vagy Globigerina-fenékről szoktak beszélni.

Globigerina-héjak az írókrétából. 1000:1.

Már Ehrenberg észrevette a ma élő mélytengeri Foraminifera-formáknak a kihalt állatokkal való szoros rokonsági kapcsolatát, amiért is ő „élő krétaállatocskákról” beszél. Ehrenbergnek ezt a kijelentését a múlt század harmincas éveiben lehetetlenségnek, egyenesen forradalminak mondották. Ma azonban teljesen megbarátkoztunk ezzel a gondolattal és tudjuk, hogy a földkéreg felépítésében a krétakorszaktól kezdve napjainkig terjedőleg a Foraminiferáknak sokkal nagyobb jelentőségük volt és van, mint a föld összes többi növényeinek és állatainak együttvéve. Mikor ezt a merész kijelentést tesszük, jól emlékezetünkben vannak még a nagy korallzátonyok is, amelyek minden nagy kiterjedésük mellett is semmivé válnak jelentőségükben a Foraminiferákkal szemben. Ezek a piciny mészvázas állatkák ugyanis nemcsak a krétakorszakban képeztek nagy hegyeket, hanem jóval azelőtt, már a cambriumban és a silurban is igen nagy volt a jelentőségük s a harmadkornak alsó szintjein is hatalmas rétegeket hoztak létre. Így a párizsi medence hatalmas rétegei, továbbá az Adriától egész a Himalájáig tartó s az Alpokban is megtalálható, ú. n. nummulitos mészkő többszáz láb vastag rétegei javarészt a mi meszes gyökérlábúink maradékából épültek fel.