4. rend: Napállatkák (Heliozoa)

Ezek rendszerint édesvízben élő és tengerben csak ritkán (ilyen a Camptonema) található állatkák nevüket onnan kapták, mert testük gömbölyded, alakjukat alig változtatják és állábaik sugárszerűleg terjednek szét a többé-kevésbbé merev testből.

Actinophrys sol Ehrbg. (Eyferth-Schönichen: Einfachste Lebensformen, Bd. 1.) 6. Actinosphaerium eichhorni Ehrbg. (Eyferth-Schönichen: Einfachste Lebensformen, Bd. 1.)

Campotonema nutans Schaud. (Doffein-Reichenow: Lehrbuch d. Protozoenkunde, Bd. 1.)

Burkot vagy házat a napállatocskák kivételesen szintén képeznek. Némelyek kocsonyaburokkal veszik körül magukat, melybe finom homokszemek vagy kovamoszatok vázai is bekerülnek. Ezenkívül belső származású: autogen vázrészek is képződnek, amelyek vagy számos lazán álló tűből vannak összetéve, mint az Acanthocystisekben, vagy pediglen szilárdan függnek össze. A laza váz kovából képződik s alkatrészei tűk, lapocskák, korongocskák vagy gömbök, néha pediglen tengelyében üres tüskék. A tűk vagy tüskék az állábak között rendszerint sugárirányban rendezkednek és így emelik az állatoknak sugárzó naphoz való hasonlatosságát. A többi vázképződmények a fölülettel párhuzamos övet alkotnak. Az összefüggő vázat alkotó napállatocskák egyik legismertebb képviselője a rácsállatka, Clathrulina elegans Cienk.

1. Clathrulina elegans Cienk., A) rendes, B) cystaképző-, C) rajzó állat, n = mag, cV = lüktetőhólyag. (Kükenthal-Krumbach: Hdbuch d. Zool. Bd. 1.)- 2. Bursaria truncatella O. F. Müll. 3. Lionotus anser Ehrbg 4. Dendrocometes paradoxus Stein 5. Opalina ranarum Stein, 431X. 6. Lacrimaria olor O. F. Müll. 7. Chilodon cocullulus Ehrbg 8. Dileptus cygnus Clap. et Lachm. és 9. Opercularia nutans Ehrbg. 10. Spirochona gemmipara Stein. Tr = tölcsér, N = mag, F = talpikorong (Doflein-Reichenow: Lehrb. d. Protozoenkunde, Bd. 1.), amely hosszú nyéllel nő az alzathoz.

A fajok túlnyomó része szabadon mozog, vagy gazdag, hosszú nyujtványzata segítségével éppenséggel a vízben lebeg. A szabadon élő legközönségesebb képviselője az Actinosphaerium eichhorni.

Ez az állat 1 mm nagyra is megnő s így szabad szemmel is egészen könnyű szerrel észrevehető. Egyik változata a kéregállományában zöld algákkal telik meg, melyekkel synbiontikus viszonyban él. Néhány nemzetség azonban nyélen ül, mások viszont az alzathoz tapadva kúsznak. Penard a napállatkák igen érdekes táncszerű mozgását írja le: „Az állat néhány finom fonalat bocsát ki; ezek pillanatra elvesztik merevségüket, hogy nemsokára ismét megkeményedve, a testet maguk után vonják, miközben keveset fordítanak is rajta. A következő pillanatban a szomszéd fonalak ernyednek el s húznak közben egyet az állaton; ennek az a következménye, hogy az állat a síma alzaton elkezd gurulni s néha úgy látszik, mintha pók módjára megfutamodna. A haladás gyorsaságában fajról-fajra nagy a változatosság: a Ciliophrys például amoeba módjára halad s az Actinophrys is nagyon lassan halad, az Akanthocysták, így az Acanthocystis turfacea Cart. azonban percenként testhosszának tizenkétszeresére rugó utat is megtesz. Leggyorsabban mozog az Actodiscus saltans; ez a kis napállatka örökösen táncol hol előre, hol hátra, hol jobbra, hol balra és pedig olyan gyorsan, hogy a nagyító alatt alig lehet követni ugrándozásait.”

Jaj annak a kicsiny rajzónak vagy ostoros állatkának, mely a napállatkák axopodiumait megérinti! Azonnal ott ragad s a ráfolyó plasmába bezáródik, hogy aztán lassan a napállatka teste felé síkuljon, miközben az állábak megrövidülnek. A Camptonema szomszédos lábai is odahajlanak az elfogott áldozatra. Mihelyt az áldozat az állat kéregállományát elérte, némely faj amoeboid-állományt bocsát ki, mely azt teljesen körülfolyja és a testbe bevonja. A tulajdonképpeni napállatka, vagy Actinophrys minden további nélkül elnyeli a széttérő lábai közt a testhez ért zsákmányt. Ha az Actinophrys sol állába a testtől távol bénítja meg az áldozatot, akkor az állábban végig haladt inger hatására a test szomszéd részéből tengelynélküli láb nő ki, mely az áldozatot körülfolyja és a testbe szállítja.

Némely faj arról nevezetes, hogy telepet alkot. Így a napállatkán figyelték meg azt, hogy többedmagával ül a nyélen. A napállatka pedig, az Actinophrys sol Ehrb. néha tized-, huszadmagával együtt alaktalan tömeggé olvad össze. Bizonyos idő múlva az egyesült állatok szétoszlanak anélkül, hogy magukon a legcsekélyebb változás következett volna be.

Két Actinophrys úgy is egyesül, hogy a nagyobb, maggal ellátott egyén a kisebb magnélküli darabot elnyeli anélkül, hogy annak testét fölemésztené, hanem ahelyett saját testének vagy protoplazmájának élő részévé iktatja. Ilyesmi kevés véglénnyel történhet meg, mert más állatok a saját fajtáik felvett darabjait is megemésztik.

A napállatkák oszlással szaporodnak, és pediglen vagy kettéoszlással vagy bimbózással. A fönnebb ismertetett rácsállatka esetében azt tapasztalták, hogy a protoplazmatest a rácsgömbön belül kettéoszlik, az egyik darab a házban marad, a másik pedig a rács egyik ablakán kikúszik s egy óra leforgása alatt új héjat és nyelet termelvén, rendes alkatú állattá alakul át. Más esetben viszont a rácson belül 8–10 kis állatka képződik, melyek mindenike külön betokozza magát s midőn később a tokból megint kibújnak, a régi házat valamennyien elhagyják. A kibújt rajzók két ostorral vannak ellátva, ami ékes bizonyíték arra, hogy a napállatkák is az ostorosokból származnak. Ezt a leszármazást különösen az teszi bizonyossá, hogy egyes primitívebb alkatú családok az axopodiumokon kívül még egy vagy két ostorral is el vannak látva.

A napállatkák ősszel bevonják állábaikat, magukat kocsonyával vagy kovavázzal veszik körül s egyúttal gyakorta sokszoros oszláson esvén át, a részek egy-egy magot örökölnek és külön-külön betokozódnak. Tavasszal a tok felpattan, a rajzók kibújnak s különben a nehezen mozgó fajt messzibb tájakra terjesztik el.