7. Szurilók (Conepatus Gray)

Az amerikai bűzös borzok közé tartozó, alább részletesen leirandó két faj egyike a szurilók nemzetségébe tartozik. Ennek zápfogképlete 2. 1. - 3. 2. További részletes ismertetését a leírt faj keretében találjuk.

A braziliai szuriló (Conepatus suffocans Az.)

Brazíliai szuriló (

Brazíliai szuriló (Conepatus suffocans Az.).

Dél-Amerika legnagyobb részén előfordul az a bűzös borz faj, amelyet a braziliaiak szurilónak neveznek. Fogazata 32 fogból áll; testhossza 40 cm, farkának hossza pedig 28 cm. Színezete és mustrázata rendkívül változó. Tömött, hosszú és dús szőre arcorrán rövid, hátrafelé egyre hosszabb, úgyhogy a törzse két oldalán 3 cm, hátán 4 cm, farkán pedig 7 cm hosszú. Gereznájának színe Hensel szerint a feketésszürkétől és feketésbarnától a fényes feketéig változik. A fehér sávok a homlokon kezdődnek s körülbelül ujjnyi szélességű sötét elválasztósáv közbeékelődésével egészen a farok tövéig húzódnak. A sávok néha annyira kiszélesednek, hogy a háton teljesen összefolynak, vagyis a köz elvész s már az utolsó borda táján eltünnek. Ritka esetben a fehér szín teljesen elmarad, ilyenkor az állat természetesen egyszínű fekete. A farok vége rendesen fehér, vagy pedig a fehér és fekete szőrök olyatén módon keverednek, hogy az egész farok szürkésnek látszik. Különben pedig, ha a háton végighúzódó fehér sávok csak kevéssé vannak kifejlődve, a farok egészen fekete. Hensel hangsúlyozza, hogy alig lehet két egészen egyforma színezetű szurilót találni.

„Életmódjában, írja Hensel, a szuriló nem különbözik lényegesen a többi menyétfélétől. A síkság s a dombos vidék mezőségein él s határozottan kerüli a sűrű őserdőt. De azért mégis fás területhez van kötve, mert a mezőségen csakis ott található, ahol facsoportok is vannak. Itt nagyon gyorsan és könnyedén meg tudjuk állapítani jelenlétét, mert a berek szélén látható, tölcséralakú, kis gödrök azonnal elárulják: ilyeneket a mi állatunk akkor ás, amikor ganéjbogarakat keres. Ezek a lyukak a mi borzunk „szúrt” lyukaihoz hasonlók, de szélesebbek, mint emezek; az is kétségtelen, hogy nem orrával, hanem kezeivel vájja.”

„Napközben a szurilók is sziklák vagy fagyökerek alatti lyukaikban húzódnak meg, mint a görény. Napszállta után jár élelmet keresni; tápláléka – úgy látszik – csupán ganéjbogarakból áll. Én legalább sohasem találtam mást a gyomrában.”

„A pestises váladék szaga, írja Hensel a szurilóról, hihetetlenül erős és átható; bizonyos azonban, hogy erejét sok esetben még túlozták is, mert nem föltétlenül elviselhetetlen. Kétségtelen, hogy sokan semmikép sem viselhetik el s nemcsak főfájást kapnak, hanem még hányás is gyötri őket, ha a bűzösborz közelükben fröccsenti ki váladékát. Ez azonban az állatbúvárt alig fogja visszatartani attól, hogy ezt az érdekes állatot vadássza és gyüjtse. A kutyák, amelyek ezzel a váladékkal kénytelen érintkezésbe jutottak, fölássák a földet, s szinte őrjöngve hemperegnek rajta, hogy a bundájukra tapadó szagtól szabaduljanak. De mindenekfölött a posztóruha az, amelybe ez az irtózatos bűz legalaposabban beveszi magát s ettől nem is lehet másképp megszabadítani és használhatóvá tenni, mint füstre-akasztással. Valószínű, hogy ebben az esetben nem a füst, hanem a tűz melege a ható tényező, mert ez párologtatja el a folyékony anyagot. A mirigyváladék szagát, mint általában semmiféle érzékbenyomást, nem lehet pontosan leírni; csak hasonlattal lehet fogalmat nyújtani róla. Nos, gondoljuk el a görény bűzét – többszörös hatványon. Ha nem ingerlik az állatot, egyáltalán semmiféle szagot sem terjeszt”. Pechuel-Loesche is azt mondja, hogy ez a bűz nem annyira undorító és tűrhetetlen, mint általában hiresztelik s kijelenti, hogy a fokhagyma és a kénhidrogén bűzök keverékszagához hasonlók.