5. Amerikai üregi nyulak (Sylvilagus Gray)

Trouessart 36 amerikai nyúlfajt sorol ebbe a nemzetségbe; a nemzetséget azonban több alnemre – Limnolagus, Romerolagus, Tapeti, Sylvilagus, Microlagus, Brachylagus – osztja fel. A farkatlan Romerolagus-t, amely bizonyos fokig egészen külön áll, már tárgyaltuk. Igen érdekes megemlítenünk, hogy a következő Lepus nemzetségbe is 39 amerikai nyúlfaj és alfaj tartozik, amelyek egymás mellett élnek a Sylvilagus nemzetség fajaival. Ebből az egymásmelletiségből – a modern állatföldrajzi felfogás alapján – arra következtethetünk, hogy itt bár két rokoncsoporttal van dolgunk, azok mégsem állnak a legközelebbi rokonságban egymással, mert a legközelebbi rokonok nem élnek egy és ugyanazon a földrajzi területen, egymás mellett, hanem legfeljebb a különböző fajok és alfajok csak helyettesítik egymást. Ezzel teljesen összhangban Hornaday Amerikában is különbséget tesz nyúl (hare) és üreginyúl (rabbit) között és csak azt a menthetetlen zavart sajnálja, amelyet a „Jack rabbit” elnevezés gondatlan alkalmazása okozott, mely nevet a Nyugat egy valódi – Lepus nemzetségbe tartozó nyulára használnak, holott üregi nyuluk (rabbit) az amerikaiaknak is van a Keleten széltében ismert gyapotfarkú nyúl (cotton tail) személyében.

Az amerikai üreginyúl annyira ismert, hogy a washingtoni nemzeti múzeumtól 40 lábnyira is megtalálták már kotorékját és ott felnevelt fiait, az ugyancsak közelben lévő földmívelésügyi minisztérium kertjében pedig évenként 1–2 pár ássa lakásait. Így tehát joggal nevezhetjük a Sylvilagus nemzetség fajait amerikai üregi nyulaknak, bár jóval kevesebbet ásnak, mint az európai üregi nyulak. Hasonló nézetet vallanak Stone és Cram is, akik, ha nem is mondják azt határozottan, de az újszülötteket mint gyapjas és vak fianyulakat tárgyalják. Gyapjas és vak újszülött nyulak pedig az üregi nyulakra jellemzők. Nelson pedig legutóbb (North American Farune No. 29.) egész határozottan ez állatokkal kapcsolatban üreginyúl-szerűségről beszél.

a) Igazi amerikai üregi nyulak (Sylvilagus Gray.)

Tizenhárom főfaja, főként Észak-Amerika nyugati és déli részein otthonos.

Az amerikai üreginyúl (Sylvilagus floridanus Allen)

[Más neve: sylvaticus.]

Allen, Miller, Bangs egész sereg alfaját ismerik az állatnak. A nép gyapotfarkú (cotton tail) néven ismeri, minthogy farkának alsó fele fehér, mely mint egy gyapotcsomó tapad az állathoz; minthogy egyébként az ismeretes nyúlszürke színe van, „gray rabbit”-nak, szürke üregi nyúlnak is nevezik; az állat alsója – mellén barna sávval – fehérszínű. Nagysága az európai üregi nyúléval körülbelül egyező. Kiirtani majdnem lehetetlen. Újanglia és Minnezotától kezdve egészen a Yukatan félsziget belsejéig mindenütt előfordul és ma is a legtöbbször látható vadon élő emlőse az Egyesült Államoknak. Lábai, rövidségüknél fogva tartós szaladásra nem alkalmasak; de a kitartás hiányát bőven pótolja ravaszsággal, akárcsak az európai üreginyúl. Színe kitűnően elrejti ellenségei elől, annyira beleolvad környezetébe, hogy csak akkor vesszük észre, mikor közvetlenül lábuk elől ugrik fel. Hogy milyen nagy mester az elrejtőzésben, azt már a fentebb említett washingtoni előfordulása is bizonyítja. Ha választhat, inkább építi lakását valamelyik nagy fa gyökerei közé, jól tudván, hogy a fa gyökere embernek, állatnak egyforma akadály s így jól védi őt a kiásás veszedelmétől. Sziklahasadékokat is szívesen megszáll; odvas fa, tuskó, rőzserakás is lehet tanyahelye. Nappal, amikor ellenségei talpon vannak, sohasem alszik a szabadban. Hogyha vadász közeledik, lelapul és mozdulatlanul fekszik, mintha ki volna tömve, csak ritkán lélegzik, meg se moccan, de mindig készen áll menekülésre. Éles szemével és hallásával minden métert lemér, amerről az ellenség közeledik, amíg az lőtávolra nem ér; akkor aztán mintegy hosszú szürke sáv repül a fatönkökön át és oly fürgén suhan a lakásába, hogy 2–3 másodperc mulva, már fehér farkát látjuk csak a lyuk nyílásában egy pillanatra megvillanni.

Mint anyulak általában, úgy a gyapotfarkú is betartja ösvényeit; ösvényein vadászik rá télen párjával az északi ölyv (goshawk) is, és ha kell, az egyik futva követi a nyulat a bokrok között vezető ösvényen, hogy a nyilt terepen leselkedő párja felé hajtsa, űzze ki azt. Még a közönséges varjú is zsákmányul ejti, különösen télen, friss, puha hóban, amikor az állatok nem bírnak elég fürgén mozogni. Az amerikai üreginyúl különösen azokat a helyeket szereti, ahol tüskés és bogyós bokrok váltakoznak és elszórtan fiatal fenyők és nyírfák is nőnek az elkorhadt tuskók és öreg fák között, de más erdőben is tanyázik. Az alig pár lépésnyi területű magányos bokor, bármily közel is van a járt úthoz, búvó- és lakóhelyet ad egy üregi nyúlcsaládnak. Éppúgy otthonosan érzi magát mindenütt, mint Európában az üregi nyulunk, csakhogy nem okoz oly nagy károkat. Fiai nyáron találhatók, igen gyakran csak páfrányok vagy fűcsomók tövében.

b) Tapetik (Tapeti Gray)

Közép- és Dél-Amerikát Braziliáig és bezárólag Paraguayig lakják, ahonnan tizennégy faja ismeretes. Ezek közül a costarica tapeti (Sylvilagus gabbi Allen) Costarica bozótos erdeinek tisztásain otthonos; az állatot rendkívül rövid füle és a bőre alatt lévő csökevényes farka igen tanulságosan jellemzi.

Tapeti (

Tapeti (Sylvilagus gabbi Allen).

c) Mocsári nyulak (Limnolagus Mearns)

Hét faja és alfaja ismeretes. Minthogy meztelen kölykei vakok Nelson E. W. (North American Faune No. 29) mint üregi nyulakat tárgyalja őket. Rendkívül érdekesek, mert csodálatos alkalmazkodó-képességről tettek tanuságot, amikor a vízi és mocsári élethez alkalmazkodtak. Minthogy életük ennélfogva megközelíthetetlen helyeken zajlik le, keveset tudunk ez érdekes állatokról.

A mocsári nyúl (Sylvilagus palustris Bachm.)

Mocsári nyúl (

Mocsári nyúl (Sylvilagus palustris Bachm.).

Észak-Carolina, Georgina és Florida sík parti tájairól ismeretes. Hossza mindössze 45 cm; farkának alsó fele szürkeszínű; fülei rövidebbek, mint a gyapotfarkúé; lábai sem oly szőrözöttek. Az alacsony partvidékek lakója. Kissé nagyobb a gyapotfarkú nyúlnál, amellyel sokszor él társas életet. Félreismerhetetlenül a nedves mocsarak állata, vonakodás nélkül megy a vízbe és ha kergetik, a legmélyebb iszapba veti magát. Bachmann szerint a föld színéhez közel szalad tova, s futtában korántsem tud oly nagyokat és oly gyorsan ugrani, mint a gyapotfarkú nyúl. Rövid fülei, rövid végtagjai és egész otromba megjelenése inkább egy patkányra, mint nyúlra emlékeztetnek, különösen akkor, ha sárban és iszapban látjuk pancsolni. Audubon és Bachmann megfigyelései szerint 6–7 fiat vetnek, egy nagy felülről boltozott fészekben, mely legtöbbször valami sásféléből készül és oldalt van a bejárata; vacka tehát egy új változata az üreginyúl lakásféleségnek, nem szabadon fekvő nyúltanya, de földalatti építmény sem.

A mocsári vízinyúl (Sylvilagus aquaticus Bachm.)

A Mississippi alsó folyása mentén egész Dél-Illinoisig található. Testhossza 53 cm, farkának alsó oldala fehér; fülei hosszabbak, mint a gyapotfarkú nyúlé, lábai csupaszabbak, amely tulajdonság nyilvánvalóan megváltozott életmódjukkal függ össze.

Az alsó Mississippi mocsarai igazi otthona; életmódja egészben véve a mocsári nyúléhoz hasonló. Kitünően úszik és a vízalábukás nagy mestere; víz alatt hosszú darabon is tud úszni. Tápláléka télen főkép vízinövények gyökereiből telik ki, amelyeket mellső karmos lábaival kapar ki magának. Az amerikai farmer rövid fülei miatt – amely bulldoghoz teszi hasonlóvá – waterdognak (vízikutyának) nevezi. A Mississippi oly vidékein, ahol nagy területeken sok állóvíz van, igen gyakori és ha a vízállás alacsony, megfogni sem nehéz őket.