2. Pestis patkányok (Nesocia Gray)

A pestis terjesztésében a legfontosabb szerepük van a tulajdonképpeni indiai pestis patkányoknak, a Nesocia Gray nemzetség tagjainak, azoknak a jelentősége tehát rendkívül nagy. Ezt a nagyértékű megállapítást a kalkuttai pestiskutató intézet tudósa, Hossack W. C. kutatásainak köszönhetjük. Thomas szerint a fajokat kívülről az jellemzi, hogy „fejük zömök, alakja tekintetében a pockokéhoz hasonló”, azonban jellemző bélyegeket nyujt fogazatuk is. Az Indiában élő angolok vakondokpatkányoknak nevezik őket, mert a vakondoktúrásokhoz hasonló halmokat építenek ezek is. Egész sor fajuk ismeretes Indiából, Ceylonból, Belső- és Elő-Ázsiából, Transzkaszpiából, Palesztinából és Arábiából, sőt még Egyiptom északi részéből is. Valamennyi nagy, erős, köpcös állat, farkuk nem nagyon hosszú, szőrözetük kemény, de nem tüskeszerű. Metszőfogaik nagyon szélesek, elül finoman barázdáltak, zápfogaik harántirányú lemezekből vannak összetéve.

Az indiai pestis patkány (Nesocia bengalensis Gray)

Indiai pestispatkány (

Indiai pestispatkány (Nesocia bengalensis Gray).

Kalkutta legközönségesebb, azért a pestis terjesztésében legnagyobb szerepet játszó patkánya a bengáliai vakondok patkány vagy a tulajdonképpeni indiai pestis patkány. Mérsékelt nagyságú állat, akkora, mint valami kisebb vándorpatkány, azonban hátát hosszú nemezszőrök vagy serték födik. Farka legalább is háromnegyed részét teszi a törzs és a fej együttes hosszának, vége felé hirtelenül kiegyenesedik, egyformán fekete színű és majdnem csupasz. Alakja meglehetősen jellemzően elütő a vándorpatkány farkának alakjától, mert töve feltűnően vastag, vége ellenben erősen megvékonyodott. Gyűrűzöttsége erős, azonban nagyon szabálytalan, úgyhogy gyűrűinek pontos számát alig is lehet megadni. Rendszertani szempontból nem kevéssé fontos talpgumói kicsinyek és majdnem kerekek, nem szívalakúak. Lábai (és orra is) világos bíbor- és nem hússzínűek, aránylag kicsinyek. Szőrözete ritka és sörteszerű, azért a vízbe fúlt patkányok olyanok, mintha félig csupaszok volnának. Színe felül sötétbarna, világosabban – sárgásan – pettyezett, alsó oldala világosszürke és izabella színű közt változik. Színezete általában véve nagyon hasonlít a vándorpatkányéhoz, azonban általános árnyalata hidegebb, inkább szürkésbe játszó barna.

A pestis patkány eredetileg ásó életmódot folytató, magvakat gyüjtő mezei patkány volt. Azonban Kalkuttában határozottan az ember környezetéhez ragadó élősködő lett belőle, amely az istállókba és a magtárakba fészkelte be magát. Lyukakat váj a tömör téglafalakba; Hossack a saját istállójában talált több angol köblábat kitevő törmeléktömeget, melyet ez az állat ásott ki a falból. Ugyanakkor egy kitéglázott levezető csatornát tökéletesen elzárt azzal az anyaggal, melyet az épület alapzatából ásott ki. A szabadban, a szántóföldeken, kertekben és legelőkön való életét Blanford írja le. Jelenlétét ott a nagy vakondoktúráshoz hasonló építménye árulja el, amely mindig ott található a lyuka előtt. Lyukai gyakran találhatók az árokhátak, tópartok, vagy pedig a rizsföldeket elválasztó gátak lejtős oldalain. Az ilyen helyeken való lakásnak megfelelően az állat kitünő úszó és bukó. Járatai igen kiterjedtek és szabálytalan alakúak, gyakran elágazók, néha köralakúak és a középső üstbe vagy fészekbe vezetnek, amelybe az építmény gazdája sok magvat hord össze, néha egy fontra valót is. Az állat táplálékát főképpen fű és mindenféle gyökérféle alkotja, valamint ha hozzá tud jutni, mindenféle magvak.

A vakondok patkány meglehetősen vad természetű állat, ha bosszantják, felmereszti hosszú nemezszőreit és röfögő hangot hallat. A gabona eltevésére használt kalyibák, valamint a nagy gabonaraktárak környékét gyakran rosta módjára átlyukgatják a járataik. Kalkuttában és egyebütt is Indiában éppen ezek a gabonagyűjtő helyek a pestis kiinduló pontjai, mert, mint Hossack kimutatta, az ott élő patkányok ebben a betegségben szenvednek. Elliot szerint a dekhani vadarik, akik minden patkányt megesznek, a vakondok patkányt erre a célra nagy tömegekben tenyésztik. Kedvező helyen és megfelelő időszakban még az is megesik, hogy a patkányok készleteiből élnek.

A pestis patkány egyszerre állítólag 8–10 kölyket hoz a világra, azonban Sterndale egyik fogságban tartott nősténye 14-et ellett, amelyek annyira megszelidültek, hogy megértették a nevüket, vagyis hívásra előjöttek.