2. Kengurunyulak (Lagorchestes Gould)

Gould hasonlította össze legelőször ezeket a kengurukat a nyulakkal és innen nyerték elnevezésüket. Thomas az idetartozó fajokat, melyek bundájuk színében, alkotásában és a mellett nagyságukban is a nyulakra emlékeztetnek, a következő ismertetőjegyek alapján jellemzi: Orrpajzsuk részben, vagy egészen szőrös. Hátsó lábuk középsőujja hosszú és erőteljes, jól kilátszik a láb szőrözete alól. Farka meglehetősen rövid, nem lompos, sem nem kefeszerű, sokkal inkább mindenütt röviden szőrös.

A kengurunyúlak Ausztráliában mindenütt előfordulnak, de hiányzanak Tazmániában, Basedow ausztráliai geológus szerint, aki igen sokat utazott ezen a kontinensen, az Ausztrália szívében a gránit- és egyéb hegységek köves területeit lakják ezek az állatok, s ott a következőképpen vadásszák azokat: Hosszú, 1/2 vagy 3/4 mérföldnyi kerítéseket építenek a bozótok között, mégpedig úgy, hogy egymással bizonyos szög alatt összeérjenek. Ebbe a szögletbe kergetik bele az állatokat és ott agyonütik őket. Néha a szögletet nyitva is hagyják, s ezen a helyen egy mély vermet ásnak, amelyet gallyakkal igen vékonyan betakarnak. Eléje még egy nagy követ vagy fatörzset hengergetnek, amelyen a menekülés közben keresztül kell ugrania az állatnak, de éppen ekkor esik bele a verembe.

Ennek a nemzetségnek három faját Thomas a következőképpen különbözteti meg:

A hát alapszőrözete egyhangú feketésbarna. Fülei rövidebbek, mint a hátsóláb egy harmada. Két nagy oldalsávja van: Pápaszemes kenguru L. conspicillatus Gould. Ez ismét két alfajra oszlik: L. conspicillatus typicus Ausztrália északnyugati szigetvilágáról, sárgásbarna háttal és halványszínű sávokkal. A L. c. leichhardti Gould az északausztráliai síkságokon él. Háta sötét vörhenyessárga, a mellett világosabb sávokkal. Általában élénkszínű faj.

A hát alapszőrözete nem egyhangú: sötét palaszürke, a szőrök végződései halványabbak. Fülei hosszabbak a hátsó láb egyharmadánál. Oldalsávjai nincsenek: A közönséges kengurunyúl (L. leporoides Gould), könyökén fekete folttal, törzse fehér és szürke végződésű szőrökkel. Hazája Dél-Ausztrália és Új-Dél-Wales. A tallgu (L. hirsutus Gould) törzsének szőrei vörösesen végződnek. Nincsen fekete könyökfoltja. Hazája Nyugat-Ausztrália.

A közönséges kengurunyúl (Lagorchestes leporoides Gould)

Közönséges kengurunyúl (

Közönséges kengurunyúl (Lagorchestes leporoides Gould).

Onnan nyerte nevét, mert sok tekintetben csakugyan a nyúlra emlékeztet. Hossza mindössze 80 cm, melyből 35 cm jut a farkára. Feje meglehetősen rövid, fülei, melyek határozottan hegyesen végződnek, belül hosszú fehér szőrökkel egyaránt vannak berakva, melyek azonban rövidebbek. Felső ajka fehér, orrhegye finom, barnás szőrökkel bársonyosan berakva. Lábai és ujjai nyúlánkak, az elülsők hegyes és éles körmökkel felfegyverezve.

Koponyája orrcsontjai háromfelé kiszélesedtek és tompítottak, homlokcsontjai hátrafelé keskenyedők és szintén tompán végződnek. Orrtájéka egyáltalában erősen keskenyedő; hátsó combján sötét foltot visel.

A kengurunyúl Ausztrália belsejének nagyobbik felét lakja és életmódjában is nagyon emlékeztet a házinyúlra. Ehhez hasonlóan szintén éjjeli állat, amely nappal saját maga vájta gödörben lapul meg.”

A tallgu vagy bolyhos kengurunyúl (Lagorchestes hirsutus Gould)

A bolyhos kengurunyúl, a bennszülöttek nyelvén tallgu, nagyságra a sávos kenguruval megegyező. Szőrözete gazdagon borul rá hátuljára és farktájékán különösen sűrű. Általában szürke, fehéres és barnán preckelve, oldalt és lábán világosabb. Felső ajka fehér, fülei szélesek, kívül feketésen, belül fehéren szőrösek.

Farka röviden és mereven szőrös, tövén fekete, felül barnásfekete, alul világosabb. Hátszőrei tövükön feketék, csúcsukhoz közel fehér gyűrűvel.

Basedow ezt az állatot spinifex wallaby-nak nevezi, vagy „cadny” néven említi. Az előbbi elnevezés Ausztrália legszárazabb helyeit kedvelő fűnemű növénytől nyerte. Basedow megjegyzi még, hogy állatunk a sivatag belsejében és hihetetlen mértékben viseli el a szomjúságot; ugráskor csak egyik elülső lábát használja, a másikat szorosan melléhez szorítja.