3. Pikkelyesfarkú kenguruk (Onychogale Gray)

Thomas szerint az idetartozó fajok, melyek Ausztráliában mindenütt otthonosak, de Tazmániában hiányzanak, természetes kis csoportot alkotnak, amelynek tagjai a metszőfogaik alakjával és farkuk végén lévő pikkelyükkel tűnnek ki. Ez utóbbi bélyeg egészen egyedülálló az erszényesek világában és a többi emlősök közül csak az oroszlánon fordul elő, mely néha ehhez hasonló szarutüskét hord farka végén.

Mint ahogy az oroszlános, úgy itt is a farktövis nem egyéb, mint a bőrnek pikkelyes alakulása, amelyet a farkbojt hosszú, merev szőrei elősegítenek, mert az elhalt bőrpikkelyeknek szilárdságot kölcsönöznek.

E nemhez tartozó fajok egyéb jellemző tulajdonságai, hogy orruk kagylója szőrös, hogy hátsó lábuk középső karma hosszú, keskeny, összenyomott és nagyon éles, hogy kevésbbé lompos és hátrafelé keskenyedő farkuk rövid, de a végefelé többé-kevésbbé felfelé fésült szőröket visel és hogy végén a sajátságos és jellemző szarutüskét vagy körmöt, illetőleg, pikkelyt hord. Megjegyzendő még, hogy egyes fajokon egyedül az orrkagyló válaszfala marad meg csupasznak.

Három eddig ismert fajuk külsőleg a következőkben tér el egymástól: Az O. unguifera – melynek hazája Északnyugat-Ausztrália, továbbá Észak-Ausztrália belső része – sárgásvörös, nagyon hosszú farka pedig nagy, lapos körmöt visel. A többi faj alapszíne szürkés; középhosszú farkuk kis kerek pikkelyt visel, és a színmustrázat tekintetében is hasonlít egymáshoz, de míg a keletausztráliai (Queensland és Viktoria) O. frenata-nak vállsávjai a középen fekete vagy szürkés és a tarkójáig érnek, addig a nyugat- és délausztráliai O. lunata-nál már a vállövnél végződnek, tehát nem érik el a különben sötétvörös tarkót.

A gyeplős v. törpe kenguru (Onychogale frenata Gould)

Gyeplős vagy törpe kenguru (

Gyeplős vagy törpe kenguru (Onychogale frenata Gould).

A törpe kenguru állatkertjeinknek egyik legkedvesebb látványosságát nyujtja és kecses alakjával és tartásával, szép színezetével és színmustrázatával is nagyon vonzóan hat. Csak nyúlnagyságú, amint azonban felágaskodik és finom fejecskéjét nem túlságosan hosszú füleivel a magasba tartja, egész megjelenésében, a kenguru alakjának körvonalain belül, határozottan harmonikus, kellemes benyomást kelt, csinos tarka színmustrázata pedig ízléses külsőt ad egész lényének. Színezete és mustrázata teljesen igazolják nevét: kétoldalt nemcsak fehér gyeplőszerű sáv vonul orrától a szem alá, hanem egy második fehér csík is a tarkótól a vállakon keresztül a könyökig. Ez a két kantárdísz fölül még jobban kiemelkedik azáltal, hogy feje és nyaka hátul fekete, alul pedig azáltal, hogy bundája a mellen meglehetősen sötét. Egyébként a hát szürke alapszínét a hasoldal fehérsége, nemkevésbbé azonban az a vörös árnyalat is tarkítja, amely a testoldalán és a fülek tövétől a vállon keresztül az elülső végtagokig, a hónaljig ér. A farknak felül kefeszerűen kiálló szőrei fekete színükkel szintén kiemelkednek, míg a fark belül jóval világosabb. Karjai és lábszára kerek, orrkagylója fekete. A hímek általában nagyobbak a nőstényeknél, innen a két nemnek súlybeli különbségei is. Jól kifejlett hímek 10–20 fontot, a nőstények csak 4–6 fontot nyomnak. Az egyes példányok súlyra és nagyságra nézve egyébként rendkívül variálnak.

Már Gould is elragadtatással beszél erről az állatról, amelyet legelőször ő ismertetett s az elképzelhető legkedvesebb jószágok egyikének nevez.

A gyeplős kenguru a csíkoshátú kenguru Macropus (Halmaturus) dorsalis társaságában, helyesebben ugyanazon a területen él; csakhogy míg ez utóbbi a sűrűségnek lakója, addig állatunk szigorúan a lapályokat, síkságokat kedveli. Rejtekhelye a nyúléhoz hasonló, s kisebb bokrokban, vagy fűbozótokban húzódik meg, s ha innen felzavarják, akkor tekintélyes gyorsasággal menekül és akkor a leggyorsabb kutyáknak is fáradságos munkát okoz. Gyakran meg is menekül, ha eléri a sűrű bozótokat, vagy az odvas fatörzseket.

Táplálékát különféle füvek alkotják, húsa a többi kisebb kengurukéhoz hasonlóan, kitűnő.

A waurong (Onychogale lunata Gould)

A kenguruknak ez a faja, amely latin nevét nyilván félholdalakú vállfoltjáról nyerte, az előbbihez nagyon hasonlít. Eltekintve a már fönt jelzett ismertetőjegyeitől, a rövidebb vállfolttól és a vörös tarkójától, külsejében csak hátoldalának sötétebb árnyalatában különbözik, amely nem oly tiszta szürke, hanem többé-kevésbbé vörössel van átitatva. Gould ezért is ezt a fajt kevésbbé díszesnek mondja, s megjegyzi, hogy méreteiben is kisebb előbbi rokonainál. Megjegyezhetjük még, hogy szemei halvány rozsdavörössel határoltak, s hogy Giebel szerint az állat 1 1/2 láb, és farka 1 láb hosszúságú.

A pikkelyesfarkú kenguru (Onychogale unguifera Gould)

A pikkelyes farkú kenguru ennek a nemnek mindenesetre legnagyobb képviselője. Latin nevét a farka végén levő pikkelyes, lapos tüskétől nyerte, amely egyetlenegy más fajon sem oly nagy, mint ezen. Egyébként azonban többi fajrokonaihoz karcsú és könnyed testalkatában rendkívül hasonlít, s hosszabb farkával még előkelőbb külsőt nyer. Gould azt mondja róla, hogy a kenguruk számottevő családjának nincsen egyetlen faja sem, amely annyira különálló helyet foglal el, mint a pikkelyes farkú kenguru. Testének körvonalai bizonyos előkelő külsőt kölcsönöznek ez állatnak, amellyel emlősöknél ritkán találkozunk. Színezete rendkívül finom, de annyiban egyszerűbb, mert rajta hiányzanak a többi fajnak éles sávjai. Testének alapszínezete, beleszámítva combjait és farka tövét is, okkersárga, vöröses árnyalatokkal, amely azután a hasoldalon, a fejen és a végtagokon a világos kávébarna színbe megy fokozatosan át.

Színezetére jellemző, hogy elmosódott, világos keresztsáv vonul végig combján. Farkának kefeszerűen felálló szőrei gyöngék és feketék, míg maga a fark általában fehér. Utolsó harmada, mondja Thomas, gyűrűzöttnek látszik, a gyűrűk barnák, egyre jobban sötétednek s végre összeolvadnak az egészen fekete farkheggyel, amely jól fejlett pamacsot alkot.

Gould díszművének megjelenéséig e fajnak csak egyetlen példánya volt ismeretes, s ezt Bynoe gyüjtötte a „Beagle” gyüjtőexpediciója alkalmával Ausztrália északnyugati partvidékein. Elevenen ez az érdekes állat bizonyára sohasem került Európába, míg aztán Görling és Menges nagy kenguru-behozatalával a frankfurti állatkertbe is eljutott.