4. Hegyi kenguruk (Petrogale Gray)

„Nem kevésbbé vonzó megfigyelni, hogy mennyire változik a különféle kenguruk alkata, s hogy mennyire alkalmazkodott mindegyikük azokhoz a természetes életfeltételekhez, amelyeket környezetük: nagy távoli kontinensünk, Ausztrália nyujt nekik. Mert ennek a kiterjedt családnak tagjai a füves térségeket, az erdőségeket, a mezőket és a fákat egyaránt lakják. A kenguruk között azonban a hegyi kenguruk különösen kiválnak, s jól elhatárolt csoportot alkotnak, melyeknek tagjai feltűnő elevenséggel sietnek tova kedvenc tartózkodási helyükön.”

Ezekkel a szavakkal vezeti be Gould a hegyi kengurukról szóló leírását, amely teljesen beleillik a modern természettudományos felfogásunk keretébe, s Thomas az éleslátású rendszerező szellemében mindezeket még a következőkkel toldja meg: „Noha a hegyi kenguruk a Macropus-ok második és harmadik csoportba tartozó alakjaival, tehát a közepes és kisebb termetű wallabykkal határozottan rokonságban vannak, nagyjában mégis becsülettel rászolgálnak arra, hogy azokat külön nemzetségbe soroljuk annál is inkább, mert természetes és könnyen jellemezhető csoportot képviselnek. Életmódjukban az idetartozó fajok lényegesen eltérnek a fennsíkokon élő wallabyktől, a sziklás vidékeket lakják és a sziklákon feltűnő ügyességgel ugrándoznak. Hosszú, lompos farkukat egyensúlyozásra használják, miért is azok nincsenek megvastagodva és nem oly súlyosak, mint a közönséges wallabyknál, melyeknél az mintegy a harmadik hátsó végtagul, illetve támaszkodásra szolgál.”

A hegyi kenguruk hat faja a nagylábú fajoktól kissé eltérő alkotású fogazatukban, hátsó nagy lábuknak rövid főkarmaiban és végén bojtos, hátul és elől egyformán vastag farkukkal különböznek és valamennyiük közepes nagyságú.

A hegyi kenguru (Petrogale penicillata Gray)

Hegyi kenguru (

Hegyi kenguru (Petrogale penicillata Gray).

Ez a délausztráliai faj, mely a sziklás vidékeket lakja, testhosszúságú farkát beleszámítva, 1.25 m hosszúságot ér el. Sötét bíborszürke, oldalt fehéresbarna, hátul fekete, alul barna vagy barnásfekete, álla és melle fehéres, arca fehéresszürke, elmosódott sötét folttal; sötétebb színű fülei sárgán szegélyezve, belül halványsárgák. Lábai és farka feketék.

Gould így ír róla: „Hazája Új-Dél-Wales és Ausztrália délkeleti része. Ezt azonban nem úgy kell értelmezni, mintha ezeken a területeken általánosságban mindenütt el lenne terjedve, mert azok a tájak, s az a miliő, melyeket különösen kedvel és melyekhez szervezete alkalmazkodott, nagyon sajátságosak és nem fordulnak elő mindenütt a gyarmaton. Azok a hegyvonulatok, melyek Port Philliptől a keleti part mentén a Moreton-öbölig húzódnak, mondhatók kedvenc tartózkodási helyeiknek. Ezek inkább sziklásak és meredekek, de az alacsonyabb dombokon és a hegyek és tavak közötti meredek, sziklás szakadékokon szintén nem hiányoznak. Saját példányaim a Hunter-kerület felső részéből valók különféle helyekről, a Liverpool-vidékről s azokról az alacsonyabb dombvidékekről, melyek déli irányban húzódnak.

A hegyi kenguru oly ügyesen és szinte majomszerű mozdulatokkal iramodik tova hazájában, a sziklák között, mint kevés más állat és itt hamarosan eltűnik a dingók és az agarak szeme elől, melyekkel vadásszák. Egyik szikláról a másikra ugrik, mindig feljebb törekszik, míg végre a legmagasabb sziklacsúcsokon biztos menedékre talál. Különös ügyességgel mászik a fákra is, különösen azokra, melyek rézsutosan nőttek, mert ezeken kényelmesen felsétálhatnak. De összehasonlíthatatlanul jobban kedveli a sziklákat, melyek között nagy ürök tátonganak és melyekben sok a búvóhely, hasadék. Ezeknek a búvóhelyeknek nyílásához és a hegyoldalban tisztes távolságra valóságos, jól, keményen kitaposott csapásokat készít, s ezek éppúgy megkönnyítik az állatnak biztos rejtekébe való menekülését, mint amilyen kétségtelenül elárulják az állatnak jelenlétét, vagy legalább is tartózkodási helyét. Noha az állat szigorúan éjjeli életmódot folytat, sokszor nappal is látni, amikor valami kiszökellő sziklapárkányzaton vagy félig kidült fán sütkérezik. Ilyenkor könnyű megközelíteni és lelőni s ilyen módon nem egy példánnyal gazdagítottam gyüjteményemet.”

Újabban a sárgalábú és a hegyi kenguru ismételten került hozzánk elevenen és jelenleg különösen az utóbbival gyakran találkozunk állatkertekben. Mindezek az állatok, eltekintve attól, hogy különös kedvük van a kúszásra, viselkedésükben nem különböznek rokonaiktól.

Sárgalábú hegyikenguru (

Sárgalábú hegyikenguru (Petrogale xanthopus Gray).

Mint egyéb hegyvidéki állatoknak, zergéknek, vadkecskéknek, a hegyi kenguruknak is megvan a szokásuk, hogy kedvenc helyükön sokáig időzzenek mozdulatlanul és keskeny párkányzatokon, valamint hegygerinceken nagyon jól megtartják egyensúlyukat. Gould egyik illusztrátora, Richter, 1853-ban a londoni állatkertnek egyik szép hímpéldányával dicsekszik, s azt mondja róla, hogy kitűnően ült modellt órák hosszat mozdulatlanul egyik fatörzsön.