A TENYÉSZTETT KANÁRI MADÁR

A Kanári-szigetek meghódítása után 1478. évben a spanyolok a kanári madarakat elsőízben hozták tömegesen Spanyolországba, ahonnan a közkedveltté lett szobaénekesnek élénk kereskedelme hamarosan Európa többi részére is kiterjedt. A már említett és véletlen körülménynek köszönhető kanári madár-honosodás folytán Elba-szigetén az olaszok a 16. század közepén számos ily madár birtokába jutottak, melyeket tovább tenyésztettek és első sorban Tirolba és Németországba exportáltak. A rabság folyamányaként a vad törzs már magában véve hajlamosságot mutatott, hogy világosabb és mindenekelőtt sárgászínűvé legyen. Természetesen a meghonosított és szelídített vadoncok átalakulására a tenyésztés és az ember által kijelölt tenyészkiválasztás és irányzat a legjobban hatott. „Amíg a szabadban élő vadkanári a nemeskanári mai kultúráltságáig fejlődött, – írja „A Kanári” című könyvében Fodor Pál – az éghajlati viszonyok, a táplálék és életmód megváltoztatása a korlátozott mozgási lehetőség, a napvilág és a szabad levegő hiánya, végül a túlzásba vitt rokontenyésztés vagy a különféle keresztezések következtében, úgy alakja, mint színezete és énekhangja nagy átalakuláson ment keresztül. A szelíd kanári ősi alakjának és színének megváltozásával egyidőben elvesztette eredeti hangját is. Az ős kanári tüzes és érces hangváltozásait a kötöttebb, de tisztább csengésű ének váltotta fel, amely az emberi tudás a türelem és leleményesség iskolájában a mai nemes kanári fülbemászó, lágy és változatos hangstrófájába finomult. Ezekből lettek az úgynevezett énekes vagy nemes kanári madarak. A kanári madarak énekének nemesítésével kimutatható eredménnyel először a német tenyésztők foglalkoztak, ezek között a 80-as években Trutte Károlynak sikerült kiváló törzset kitenyésztenie. A mai értelemben vett nemes kanári madarak kitenyésztése Seifert Henrik nevéhez fűződik.

Russ Károly dr., aki egyike a madár legjobb ismerőinek a szelíd kanári madarakat három főcsoportba osztja: az elsőbe a német kanári fajtákat, a másodikba a hollandiakat, a harmadikba az angol fajtákat sorolja. Fodor a magyar kanári fajtáknak külön fejezetet szentel, mégpedig joggal: „A magyar tenyésztők különféle színárnyalatoktól eltekintenek s a kanári madarak nemesítésére fektetik a fősúlyt. A magyar kanári fajták közül különféle énekstílusok szerint megkülönböztetjük: a közönséges kanárit, a fülemüleutánzót, a „Hunyadi énekes”-t és a nemeskanári madarat. A közönséges kanári madarat hazánkban csak nehány avatatlan, többnyire kezdő madárkedvelő tenyészti, ezeket csapper-kanári madaraknak is nevezik. A magyar fülemile utánzó vagy csattogó kanári a fülemile csattogását utánozza. A „Hunyadi-énekesek”-ről írja Fodor: „Erről a kanáriból kiképzett különleges magyar énekesről, amely a Hunyadi-indulót énekli, első tenyésztője és kiképzője Wagner Rezső volt, aki egyik ilyen ének hibanélküli kanáriját I. Ferenc József királyunknak ajánlotta fel. Néhány év múlva Tóth József több nagyon jó Hunyadi-énekes kanárit nevelt.

„A német kanári-fajták: a közönséges, az Izabella- és a nemes kanári. A nemesítést a Harz-hegység Andreasberg nevű kis városkájában lakó Trutte Károly kanáritenyésztő olyan tökélyre vitte, hogy az évszázados spanyol, portugál, olasz és a híres tiroli tenyésztők madarait a kanárikereskedelem piacairól csaknem teljesen kiszorította. Innen származik a napjainkban is tapasztalható általános, de ma már laikus felfogás, hogy a nemes kanári alatt csupán a Harz-hegységben tenyésztett úgynevezett „Harzi” kanári értendő. De Seifert Henrik drezdai kanáritenyésztő hosszas kísérletezés után olyan tökéletes énekeseket tenyésztett, melyekkel a „Harzi” madarakat minden vitát kizáró módon háttérbe szorította. Ma már, amikor nemes kanáriról van szó, akkor csakis a kitenyésztőjéről elnevezett „Seifert” stílusú kanári értendő.

Az énekes kanári madár-fajtákon kívül vannak díszkanári-fajták. Ilyen: a hollandi kanári; félszer nagyobb, tollazata gondosan ápolt, hosszú, lágy, selyemszerű, de éneke a nemes kanárié mögött messze elmarad. A hollandi kanári madarak elnevezésük ellenére belga és francia eredetűek. Russ ide sorolja a „párizsitrombitás”-t, azt a nagy, nyulánk madárkát, melynek toroktájától kezdődően a mellkason, egészen a has közepéig tollazata fodrozott s hasonló, köpenyszerű, fodros tollazat borítja hátát, végül a szárnyak felsőrészét vállrózsaszerű tollbokréta díszíti. „Trombitás” nevét nem a hangjától nyerte. Fölsorolja még a Frisé Roubaix-kanárit és ennek müncheni, bécsi, svájci tájfajtáit és végül a bossu-t. Fodor háromféle hollandi fajtát különböztet meg, így a hollandi trombitás-t, az ennél kisebb, brabanter nevű és a brüsszeli kanárit. A hollandi kanárit a madárkedvelők nagyrabecsülik és 15–75 márkát is adnak párjáért.

Igen különleges madárkák az angol kanári madarak. A számos fajtaváltozatok között a legnevezetesebb a norvich-kanári, mely erősebb, nagyobb és tömzsibb, mint a nemes kanári. Színe eredetileg mély tökéletessárga, mely az egész testfelületen egyenletesen elosztott, melynek színét a tenyésztők mesterségesen megváltoztatják, úgyhogy vannak narancssárga és vörösessárga színűek. Ezt a mesterséges átszínesítést cayenne-bors etetésével érik el. Nagy értéket képvisel az angol kanárikedvelők előtt az óriás kanári madár Manchesterből vagy másnéven: a lancashire-fajta (Manchester Coppy), mely fehéressárga vagy sárga és sötéttarka, szárnyai és farokvége fehér, melyek kétszer oly nagyok, mint a német kanáriaké. Éppen úgy, mint a norvich-madárnál, ennél a fajtánál is vannak búbosak és nem búbosak. A hímekért 70–80 márkát, a nőstényekért 30–45 márkát fizetnek. A yorkshire-fajtákhoz tartozók különlegesen karcsúak, megnyúltak és tollazatuk símán fekvő. Számos színváltozatuk ismert. Kisebb a tarka kanári madár (Scoth Fancy). Értékesek a gyíkszerűen sávolt kanári madarak vagy lizardok, melyeknek koponyája tiszta sárga, az orcák barnássárgák, a torok, nyak és a mellkas felsőrésze barnássárga, a test többi része gyíkszerűen sávolt vagy pikelyezettnek látszik, mert mindegyik fekete vagy sötétbarna toll széles, fehér sávval van ellátva. A londoni fajta (London Fancy) a mi kanárinknál lényegesebben kisebb és különböző színváltozatban ismert. A német kanári madaraknak a norvichi és yorkhirei madarakkal való keresztezése után a border fancy keletkezett. Végül az angol fajtákhoz tartoznak a nagyon kedvelt fahéjbarna kanárik (Cimmamoms) sötét fahéjszínű tollukkal.

A kanáritenyésztés hazánkban is mindinkább tért hódít és nemzetgazdasági jelentősége nem kicsinyelhető le. A tenyésztést a Magyar Nemeskanáritenyésztők Országos Egyesülete, a Magyar Kanáritenyésztők és Madárbarátok Országos Egyesülete és a két egyesületnek Országos Szövetsége irányítja.

A kis dalosunkat sem kímélik meg a betegségek, amit Raitsits „A kanári betegségei és azok gyógyítása” című könyve tanusit. Tenyészetekben a nem kellő tisztaságban tartott kanári madarak között a paracholera, streptococcus okozta kanárivész, a collibacillosis és a paratyphus az egész állomány kipusztulását okozhatja. A kanári madárkáknak legkellemetlenebb élősködője a madárpoloska (Dermanyssus avium), mely vérszívása révén a madárkákat nyugtalanítja, azokban kevésvérűséget idéz elő vagy fertőzőbetegségeket közvetíthet. Az olyan állományban, illetőleg a kalitkákban vagy annak környékén befészkelt madárpoloskák kiirtása nagy gondosságot igényel.

A piroshomlokú csicsörke (Serinus pusillus Pall.)

Csicsörke (Serinus canaria serinus L.). - Piros homlokú csicsörke (Serinus pusillus Pall.).

Eredeti hazája a Taurus és Kaukázus, ahonnan Perzsián és Turkesztánon át egész Ladakig terjed. Homloka sötét narancspiros; feje többi része, nyaka és mellének felső része sötét barnásfekete; háta, melle és hasi oldala ugyanilyen színű, de itt a tollakon széles világossárga szegély van. Farcsíkja narancssárga, hasa sárga, a lágyékán fekete hosszanti sávozással. Az elsőrendű evezők barnásszürkék, külső zászlójukon citromsárga szegéllyel. A feketebarna válltollak külső zászlóján széles sárgásfehér szegélyezés, végén pedig fehéres perem van; a felső szárnyfedők aranyosbarnásak, s a legnagyobbak végén levő fehér szegő a szárnyon keresztsávot alkot. A feketésbarna farktollak külső zászlóján citromsárga s a végén – akár csak a sötétebb farkfedők hegyén – fehér szegély van; az alsó farkfedők fehérek. Szeme barna, csőre fekete, lába feketebarna.