1. alcsalád: Tangara-formák (Tanagrine)


FEJEZETEK

Csőrük aránylag hosszú, farkuk középhosszú, csűdjük sem kifejezetten hosszú. Énekelni egyáltalán nem tudnak, mindössze néhány, összefüggőnek sem mondható, rövid hangot tudnak adni. Állítólag csak egyes fajok hímjei tudnak halk hangon valami jelentéktelen éneket előadni.

A piros tangara (Piranga rubra L.)

Ezt a madarat az amerikaiak lenmadárnak vagy nyári piros madárnak nevezik. Ez a leggyakoribb, legelterjedtebb s így egyúttal a legjobban ismert faja a 23 fajt és alfajt felölelő Piranga Vieill. (Pyranga) nemzetségnek. Csőre felső kávájának közepetáján többé vagy kevésbbé szembeötlő fog szokott lenni.

A kifejlett hím tollazata a hasi oldalon égőpiros, a háti oldalon sötétebb bíboros rózsapiros; a barna evező- és kormánytollak külső zászlóján piros-, a belsőn pedig barnásfehér szegély. Szeme barna, csőre világosbarna, világosabb kávaélekkel; lába szaruszínű. A kifejlett tojó háti oldalán olajzöldes, feje és nyaka barnás lehellettel, hasi oldala sárga; a mell és alsó test közepén vörhenyes lehelletszerű sáv húzódik végig. Nyáron úgy a hím, mint a tojó fakóbbszínű. A fiatal hím élete első őszén a tojóhoz hasonlít, csak valamivel élénkebb a színezete. Teljes díszruháját csak fokozatosan, több év mulva kapja meg.

A piros tangara télen délre költözik, egészen Peru keleti részéig, valamint angol Guyanáig. Észak-Amerika nyugati részén a Piranga rubra cooperi Ridgw. alfaja helyettesíti.

Fészkük silány tákolmány, amely többnyire a fák alsó ágain valami ágvillába van rakva: a tangarák nem igen erőltetik meg magukat abban, hogy fészküket elrejtsék.