Gulyamadár (Agelaius Vicill)

E nemzetséghez tartoznak a legkisebb csirögefélék. Körülbelül 14 faj sorolható ide, amelyek az észak- és délsarki tájak kivételével egész Amerikában honosak. Majdnem mindenik faj hímje fekete, míg a kis szárny-fedők vörösek, narancsszínüek vagy sárgák.

A gulyamadarak hangja nagyon erős és Lane szerint Dél-Amerikában az a monda van elterjedve, hogy Chile nevét egy ott elterjedt faj, az Agelaius thiluus Mol. hangjáról kapta, mely madárhang feltűnt a hódító spanyoloknak.

A vörösszárnyú gulyamadár (Agelaius phoeniceus L.)

Vörösszárnyú gulyamadár (Agelaius phoeniceus L.).

Közönséges madár Észak-Amerikábán. Csőre kúpos, nagyon hegyes és kissé összenyomott. Szárnya középhosszú, farka meglehetős hosszú és kikerekített; tollazata puha és fényes. A kifejlett hím tiszta fekete, válla gyönyörű skarlátvörös; a felső szárnyfedők leghosszabb tollai fahéjszínű sárgásbarnák; szeme sötétbarna, csőre és lába kékesfekete.

A tavasz beköszöntével elhagyja a déli államokat, ahol télen át meghúzódott és hol kisebb, hol nagyobb csapatokban vándorol észak felé. Telelőhelyükről a hímek érkeznek meg előbb s énekszóval fogadják a később érkező tojókat. Mikor a gabona érőfélben van, a vörös szárnyú gulyamadarak tengernyi csapatokban esnek neki. Igen résen kell lenni a gazdáknak s mindenféle eszközzel védekezniök, ha nagyobb kártételnek elejét akarják venni. De sokszor a legnagyobb igyekezet is eredménytelen; a madarak óriási tömege minden védő kísérletet meghiusít.

Szinte hihetetlen, hogy régebben mily óriási tömegekben pusztították ezeket a madarakat. Audubon, mint biztos forrásból hallott dolgot, határozottan állítja, hogy néha egy lövésre 50-nél több is esik, sőt elmondja, hogy egy délután ő maga itt több száz darabot lőtt le.

A vörösszárnyú gulyamadarat szépsége miatt gyakran tartják kalitkában. Fogságban igénytelen, szorgalmasan énekel, mindig élénk, jókedvű.

A seregélysármány (Dolichonyx oryzivorus L.)

Egyedüli képviselője annak a nemzetségnek, amelyhez tartozik. Észak-Amerikában nagyon gyakori, de egyúttal nagyon káros is. Ez a hirhedt rizsmadár vagy bobolink. Csőre rövid, de erős, kúpalakú, oldalt kissé összenyomott. A felső káva keskenyebb az alsónál; a kávaélek befelé hajlók. A láb aránylag hosszú és erős, nagyon hosszú középujjal és hosszú, vékony karmokkal. Törzse zömök, feje nagy, szárnya középhosszú. Leghosszabb a második, legszélsőnek látszó evező, mert az első szinte elvész a fedőtollak alatt. Farka középhosszú; a farktollak vége úgy a külső, mint a belső zászló felől élesen kihelyezett. Fénylő tollazata szorosan simuló. A hím nászruhája: a fej felső és homlokrésze, valamint a hasi oldal és a farok fekete; a nyaktő barnássárga, dolmánya fekete, de minden tollon széles sárga szegély. Válltájéka és farcsíkja fehér, sárgás lehelettel; az evezők és szárnyfedők feketék és valamennyi sárgán szegett.

A seregélysármány Észak-Amerikában költöző madár; úgy érkezésének, mint elköltözésének idejét meglehetős pontosan megtartja. Hangja nagyon változatos, de olyan gyorsan énekel, hogy éneke azt a látszatot kelti a hallgatóban, mintha mindent össze-vissza keverne, s ha az ember csak egy madarat hall is, önkéntelenül azt gondolja, hogy legalább hat-nyolc szól egyszerre. Wilson szerint legkönnyebben úgy alkothatnak maguknak fogalmat erről az énekről, ha zongorán különböző, magas és mély hangokat gyorsan egymásután és teljesen rendszertelenül játszunk. De az egész ének együttes hatása mégis kellemes. Költés után óriási csapatokban ereszkednek le a vetésekre; a még tejes gabonaszemeket éppen olyan szívesen fogyasztják, mint a teljesen éretteket és jelentékeny károkat okoznak a gazdáknak, főleg mert tömegesen jelentkeznek. Minden fegyvert ellenük hoznak most működésbe; ezer-, sőt százezerszámra lövik őket, de mintha ennek nem is volna látszatja. A kártétel csak nem szűnik meg; ha az egyik tábláról elzavarják őket, átszállnak a másikra. Amikor az északi államokban befejezték munkájukat, akkor a délebbi országok gabonatermésére vetik magukat. Így kóborolnak heteken át; nappal a vetéseket csépelik, éjjelre pedig valamely nádasba húzódnak. Később fokozatosan mindinkább délebbre vonulnak. Már a 19. század első felében hoztak törvényt a seregélysármány irtása céljából, s díjakat tűztek ki fejükre.