TARTALOMA

Adonis

AdwniV v. Adwn, Hesiodus szerint Phoenixnek és Aphesiboeának, Agenor király leányának csodaszépségü fia. Más genealogiák szerint szülei Cinyras, paphusi király és Metharme; ismét mások szerint Theas assyriai király és saját leánya Myrrha (Smyrna), a kit az istenek myrrhafává bűvöltek el. Olyan szép volt, hogy Aphrodite már germekkorában megkedvelte és egy szekrénykében Persephonénak őrizetére bízta. Csakhogy Persephone is szerelemre gyulladt a szép gyermek iránt és sehogy sem akarta visszaadni. Az istenasszonyok versengését Zeus úgy döntötte el, hogy A. köteles az évnek egy harmadát Persephonénál az alvilgában, másik harmadát Aphroditénál a földön tölteni; a harmadik harmadot illetőleg szabad választást engedett A.-nak, aki aztán Aphrodite társaságát választotta. Még nagyon ifjú volt, midőn egy vadászaton a vadkan fogától elesett, a miért aztán Aphrodite érzékenyen megsiratta. Apollod. 3, 14, 4; Ovid. Met. 10, 300 skk. v. A. mythusa nyilván phoeniciai eredetű, de csakhamar elterjedt Egyptomba, Kisázsiába (Attis néven), s utoljára Cypruson keresztül Görögországba is, a hol lényeges változásokon és alakulásokon ment által. A (a. m. úr) ázsiai felfogás szerint a természet értékének megszemélyesítése, mely tavaszszal felébred, őszkor pedig ismét elhal. Ezen jelentőségnek felel meg az A. ünepe, az Adoniák (ta Adwnia), melyet egész Előázsiában és Egyptomban különösen a Ptolomaeusok idején fényesen megünnepeltek. Később Görögországban és rómában is megülték, csakhogy különböző időpontban (keleten a nyári napfordulat, nyugaton a tavaszi éjnapegyen idején). Maga az ünnepség két napig tartott: az elsőn nagy sírással és jajveszékeléssel gyászolták A. eltüntét (ajanismoV), a másik napon hálát adtak érte, a miért ujból visszatért (euresiV). Az ünnepséget kivált az asszonyok ülték meg nagy lelkesedéssel, A.-nak és Aphroditénak képét nyilvánosan kiállítván, avagy körmenetben körülhordozván. Némelykor virágcserepeket is állítottak ki, telve koránviruló és hervadó virágokkal. A. kora halálának jelképeivel (A. kertek). Alexandriában az A. ünnepségnek első napja örömnap volt, a második napon az asszonyok gyászos körmenetben vitték A. képét a tengerhez, a hol bús énekek kiséretében merítették el, s kérték, hogy térjen vissza hozzájuk kegyelmesen. Theocritus XV. idyllje (’EpitajioV ’AdwnidoV) A. halálára. A képzőművészetben A. ábrázolásai nem épen gyakoriak és a későbbi korból valók. Ott is nem egymagában szerepel, hanem mint egyes nayobb compositióknak tagja. Ilyen compositiók (sarcophagusokon, etruskus tükrökön): A. vadászatra indul, búcsúzik Aphroditétől, a vadkan megsebzi, Aphrodite siratja. Aránylag nagy műbecsü a Louvre egyik sarcophagusának reliefje (15. á. Jobboldalt Adonis búcsúzik Aphroditéől, a ki mellett Eros tükröt tart, a közepén: A. megsebesülése, a baloldalon Aphrodite utoljára öleli át a megsebesült A.-t),mely összefüggő A.-compositiókat tartalmaz. V. ö. Brugsch, A.-klage und Linoslied (Berlin, 1852); Greve, de Adonide (Lipcse, 1877); Lenormant, II mito di Adone-Tammuz (az orientalisták 4. congressusának évkönyveiben, 1878). Reinach, Repertoire de la statuaire grecque et romaine (Páris, 1897–98).

L. M.

15. Adonis halála.

15. Adonis halála.