TARTALOMB

Babylonia,

h Babulwnia. – I. Földrajzilag. Szűkebb értelemben az Euphrates és a Tigris közt levő síkság déli része, mely a murus medicustól kezdve e két folyam torkolatáig terjed; az Ó Szöv. (1Móz. 11,2 stb.) Sineár, ma Irák-i Arabi; tágabb értelemben Mesopotamiát és Assyriát is jelentette. Rendkívüli termékenységét (Hdt. 1, 193) a forró, esőben szűkölködő ország kövér födjén kívül csatornáinak köszönhette (l. Naarmalcha és Pallacopas), a melyek segélyével a lakósok a két nagy folyamnak nyári kiáradásakor az öntözést végezték. Számos városa közül, melyek a kőben szűkölködő, de agyagban gazdag országban majdnem egészen téglából vagy csak vályogból, asphalttal mint összekötő szerrel, épültek, az ősrégi feliratok egyebek közt a következőket említik: az Euphrates alsó részén jobbra (Ur (m. El-Mukajjar, Mughejr), balra Eridu (m. Abú-Sahreju), Larsza (m. Szenkere vagy Szinkarah) és Uruk (Erekh, ’Orcoh, ma Varka, a halottak városa); az Euphrates és a Tigris közén, Babylontól délkeletre Nippur (m. Niffer), keleten Kútú vagy Kutha (m. Tell Ibráhim), északon egy kettős város: Szippar (a könyvek városa, Ó-Szöv. 2 kir. 17, 24 s gyakr. Szepharvajim, azaz: a két Szippar, görögül Sipparhnwn poliV, Sispara, latinul Hipparenum; ma Abú-Habba),a melynek egyik része Agané néven említik; továbbá Dúr-Kurigalczu (m. tell Nimrúd vagy Akkarkúf); a Tigros középső vidékén Upié (’WpiV). A későbbi korból említhető: a két folyam torkolatánál Teredon (a régi korbanTirat-dunjat) és a Nagy Sándor által alapított Alexandria (később Antiochia, utóbb Charax, a mitől az egész ország Characene nevét kapta; máskép Mesene névvel is nevezik, Fuvát, az Euphratesnek arabositott neve pedig fővárosát is jelölte, m. Baszra); Babylontól északra, a Tigris jobb partján volt Seleucia, a Seleucidák birodalmának székhelye, baloldalt Ctesipton, az Arsacidák és Sassaniák székvárosa; ettől nyugatra Cunaxa (Kr. e. 401-ben híres csata helye), nem messze Szippartól; fölebb a Tigris mentén Sittace, a mai Bagdád közelében; az Euphrates mellett, ugyanazon szélesség alatt Is (ma Hit), Babylontól délre pedig Vologesia vagy Vologesocerta, Ouologesia, BologesiaV. – II. Történelmileg. A Berossus feljegyezte monda szerint Oannes nevű hal-ember tanította meg a tengerpart lakóit a művelődés elemeire; nyelvre és írásra, földművelésre, földmérésre meg épitésre. Erre következett tíz király összesen 432 ezer évnyi uralkodással; utolsójuk, Xisuthrus, a vízözönből hajón menekült meg. Erre hat dynastia következett egy mythikus 34080 évvel és öt történelmi, körülbelűl Kr. e. 2300–732-ig. Az ország legrégibb lakói voltak a sumériek (Ur) és az akkádiak (Akkad) A sumériek az uralaltáji nyelvcsaládhoz tartoztak s déli B.-ban laktak, míg a sémi eredetű akkádiak inkább az északi B.-ban voltak otthonosak. Midőn az akkádiak Kr. e. 4000 körül ez országba vándoroltak, már ott találták a suméri népet, melynek meglehetősen fejlődött műveltségét maguk is elfogadták; így elsajátították az igen sok jegyből álló, s igen nehézkes írást (az úgynevezett másodrendű vagy sumér-akkád ékirást) és az ezen nyelven írt terjedelmes vallási és astrologiai művekből álló irodalmat; továbbá a hatvanas rendszert számban, mértékben és súlyban (v. ö. még jelenleg is a körnek fokokra és az órának perczekre való felosztását). Lassankint beleolvadt a régi népesség a sémitaságba. Az egész nagy terület több kisebb országra szakadt, a melyeknek középpontját egy-egy nagy isten temploma és a körülötte levő város képezte; hol az egyik, hol a másik ország kerekedett felül (pl. I. Sargon, aganéi király Kr. e. 3800 körül; Urea, Urbau vagy Urgurra uri király 2500 táján); 2400 mint főváros körül tömörülő észak-babyloniai birodalom jutott túlsúlyra, a melynek leghatalmasabb királya, Khammurapaltu (közönségesen Khammurabi vagy Khammuragasz) a XXIII. évszázad körűl a déli részeket is kormánya alatt egyesítette. Miután már az előbbi századokban is idegen, Khati (Khittis) és elámi invasiók pusztították B.-t, 1700 körűl megint elámi (Kassita, az ékíratokban: Kassu, görögül oi Kissioi) idegenek uralma kezdődik, a mely öt évszázadnál tovább tartott. 1500-tól fogva az ősi B. és az ifjú erővel feltörekvő Assyria változó szerencsével és sikerrel küzdött a főuralomért. Csak a XI. század végével kezdődik újra egy sor babyloniai király. Elvégül azonban az északi részek felé nyomuló assyriaiakkal szemben, míg Kr. e. 732-ben B. elbukott és Assyria tartománya lett (l. itt folytatóalg az Assyria czímszót). Az ssyriai hódoltság után, a mely alatt maga a főváros Babylon is 11 évig (690/89–678/7) romban hevert, az ú. n. új-babyloni vagy chaldeai korszak következett. Nabopalassar (ékirat. Nabúpaluszur) 625–605. Kr. e. és nagy fia Nabukodonozor (ékirat. Nabú-Kudurri-uszur) Kr. előtt 605–561. hódításaik mellett nagyszerű építkezéseikkel tűntek ki. Csakhamar azonban ismét hanyatlás következett be és Kr. e. 538-ban Gobryas a perzsa sereg élén harcz nélkül vonult be a fővárosba, Babylonba. Cyrus, perzsa királyt a lakosság megszabadítójaként üdvözölte. Ő tette volt Babylont a perzsa világbirodalom tartomnáyává, mely felett 529-ig uralkodott. – Az istenek élén Ilu állott (héberül el, elohim, arabul ilah, alláh). Erre következett a három nagy isten: Anu (az ég), Bél (a levegő) és Éa (a föld és a tenger). Továbbá a hét bolygó istene, még pedig abban a sorban, a mint ez égi testek a földtől távol vannak: a Hold (Szin), Mercurius (Nebo), Venus (Istar), a Nap (Samas), Jupiter (Marduk, Merodakh), Mars (Nindar), Saturnus (Nergal). Ezen itenek mindegyikét ama városban, a hol helyi istenként (JeoV egcwrioV) tisztelték, egyúttal legfőbbnek is tekintették. Ezenkívül angszámú szellem volt, a melyeket bűbájjal megnyerni vagy elhárítani iparkodtak. A túlvilág, a «visszatérés nélkül való ország», az árnyak sivatag, sötét birodalma volt. Azt hitték, hogy a csillagok örök, változatlan járásában meg van írva a halandó ember sorsa, azért nagy buzgósággal foglalkoztak az astronomiával és astrologiával. A számos emeletű, terrasseszerűen emelkedő templomok egyuttal csillagvizsgáló tornyokul szolgáltak; arkaik (mint az aegyipt. pyramisok oldalai) pontosan az égi tájak felé voltak fordítva. A templomokban voltak a nagy köynvtárak is, a melyek vallási és állami czéloknak szolgáltak; minden mű egy sor számozott, mindkét odalán teleírt agyagtáblából állott. Általában a tudományok művelése a régi görögök és rómaiak nézete szerint a papok kezében volt, a kiknek neve különösen Chaldaei (l. ezt) és Magi (l. ezt) volt; kutatásaikat collegiumokban (sustghmata) végezték és tudásuk családi hagyomány utján öröklődött át. Az ipar is virágzott (szőnyeg, tarka szövésű ruha, üvegféle, ékszer, kenőcsök, stb.), szintúgy a kereskedelem, mely leginkább Arabia és Phoenicia felé irányult és a népet gazdaggá és elpuhulttá tette. – Már az ó-szövetség könyvei is megemlékeznek Babylon építkezéseinek nagyságáról és fényéről. E meséknek tartott értesítést igazolják Layard, Botta, Rawlinson, Oppert, Sarsec és mások ásatásai, melyek számos városnak, palotának és templomnak romjait fedezték fel. Például Mugejr mellett két-lépcsőzetes épület romhalmazára akadtak, mely 44 m. széles és 66 m. hosszú: zömét szárított tégla képezi, ezt meg égetett téglaburkolat födi. A fölírás szerint templommal van dolgunk, melyet Uruk király (2200-banKr. e.) épített Ur városában (a 154. á. Mughejr melletti földalatti sír álboltozatát mutatja, melyben a téglasorok megtartják vízszintes fekvésüket, de fokonkint kiszöknek, mig fönt találkoznak). Varka mellett hosszúkás palotaszerű épületet fedeztek fel, melynek igen érdekes, ősrégi burkolata van (155. á.). A falak kiszökések vagy egymás mellé helyezett félhengerek által tagozvák. A falba nyomkodott, különböző színű agyagkúpok pedig (keleti) szőnyegmintájú burkolatot képeznek. A babyloni építmények lépcsőzetesek, a szárított tégla követelte vastag falakat színes zománczú, egyszerű ékítményes burkolat védi és diszíti; az oszlopok teljesen hiányoznak. A görög történetíróknak (Herodotus, Diodorus) a szobrászatra vonatkozó adatait is igazolták a tellói leletek, hol számos szoborművet találtak, melyek jelenleg a Louvreban vannak. Ezen kő-reliefek, kivétel nélkül, kezdetleges, gyakorlatlan kivitelű ülő és álló, ruhás kőszobrok, nehány fej és öntött bornzszobor, köztük egy mezítelen női alak (156. á.), mely fején kosarat visz és legrégibb példája a Canephorus szobornak (l. Canephoroe). Ide kell soroznunk azokat a kis hengereket, melyek pecsétnyomóúl szolgáltak s melyekre rá volt vésve a trónon ülő istenség képe (157. á.). – Hdt. 1, 106. 192. 193. 198. Xen. an. 1, 7, 1. 2, 2, 13. 5, 5, 4. 7, 8, 25. Strab. 16, 7439 sk. Ptol. 5, 20, 1. Tac. Hist. 5, 2. V. ö. az Assyria szónál idézett műveket és főleg A. Baumstark kiváló czikkét a Babylonia szó alatt a Pauly-féle Real-Encyclopädie új átdolgozásában (II. köt. 2267. l.), továbbá Perrot et Chipiez, Hist. de l’art dans. l’antiquité. t. II. Paris, 1884.

.

154. Álboltozatu sir Mughejr (Ur) mellett.

154. Álboltozatu sir Mughejr (Ur) mellett.

155. Zománczos burkolatu fal Varka mellett.

155. Zománczos burkolatu fal Varka mellett.

156. Chaldaeus bronzszobor Urból.

156. Chaldaeus bronzszobor Urból.

157. Chaldaeus pecsét-henger Bel isten alakjával.

157. Chaldaeus pecsét-henger Bel isten alakjával.