TARTALOMA

Abdera

ta ’Abdohra. – 1. Thraciai város a Nestus folyó torkolatától keletre; állítólag Hercules alapította kedvenczének a Diomedes lovaitól széttépett Abderusnak emlékére. Strab. 7, 331. Apollod. 2, 5, 8, 4. A történelem tanúsága szerint biztosnak vehető a clazomenaei Timiseiustól való alapitás, a ki polgártársai gyűlölete elől ide menekül 656. Kr. e. Azonban az új gyarmatot elpusztították a thraxok, míg 513-ban Kr. e. teosi polgárok, a kik Cyrus vezérének, Harpagusnak fenyegető kényuralma elől kénytelenek voltak visszavonulni, régi helyén újra felépítették (Hdt. 1, 168); így aztán későbbi időkből való abderaiakat, Protagorast és Hecataeust a bölcsészt, joggal lehetett teosiaknak nevezni. Azonban már a Lade (kis sziget az Aegaeus tengerben) mellett vívott csata és Miletus elfoglalása után kénytelen volt A. a perzsáknak meghódolni és már mint perzsa város Xerxest seregével együtt vendégül látni; később az Európából menekülő Xerxesnek ezen szíves látása gazdag ajándékokat juttatott a városnak. Hdt. 7, 109, 126, 8, 120. A helleneknek ezután következő győzelmei felszabadították A.-t is és később többször említik Athenae szövetségesei közt. A. annak a vidéknek leghatalmasabb városai közé emelkedett. Diod. Sic. 13. 72. Kr. e. 376-ban a szomszédos triballusok beütése majdnem egészen tönkre juttatta A.-t, 343-ban mint jelentéktelen város szerepel a macedoniai szövetségesek közt. Később (188. Kr. e. l. Li. 41) szabad várossá lett és ezen állapotban Hortensius praetornak 18 évvel később alkalmazott kegyetlen eljárása után is megmaradt. Még a középkorban is létezett Polystili név alatt, romjai helyén nincs új község. A.-ból való a «nevető» (gelasinoV) bölcsész, Democritus is. Hogy mikép jutott A. abba a rossz hírbe, a mint azt Wielandnál (Die Abderiten) találjuk, nem lehet biztosan megállapítani. Cicerónál (ad Att. 4, 16, 6, 7, 7, 4. n. d. 1, 43) található helyekből következtetve, úgy látszik, olyan községet értettek rajta, a hol ugyanazon egy dolog felett magánérdekek szerint, pillanatnyi behatások alatt minden következetesség hián szoktak dönteni. Későbbi írók, pl. Juv. 10, 50 (patria vervecum) és Galenus orvos az éghajlat befolyásának tulajdonítják A. lakóinak korlátoltságát (magyarban: Rátót, Kóny stb.) – 2. Város Hispania Baeticában, a phoeniciaiak alapították, m. Adr, Strab. 3, 156 kövv.

K. B.