BibloV, bibloV, liber

a régieknél a könyvnek, de a görögöknél egyúttal az anyagnak a neve, melyre a könyv iródott. Az anyaga papyrus-cserje sikhéjából készült, valószinüen olyformán, hogy ennek belülső vékony rétegeit (jilura) egymásra keresztbe rakva valami ragasztó anyag segítségével az ú. n. bubloV-szá praeparálták. Az ekként nyert darabokat (selideV, columnae), csak miután már teleírták, ragasztották össze tekercsekké (culindroV, tomoV, volumen), miáltal az ú. n. intercolumniák jöttek létre. A b.-darabokat Augustus császár idejében gyakrabban (officina chartaria), minők kivált Rómában voltak, kellőképen fehérítették, s annak nyolczféle fajtáját különböztették meg, melyekből legjobb minőségűnek a levélíráshoz is használtatni szokott charta Augusta volt elismerve. Midőn Ptolemaeus Philadelphus a papyrus-cserjének Aegyptusból való kivitelére állítólag tilalmat szabott, Pergamumban visszatértek a régi szokáshoz állatbőrökre (dijJera) írni (bibloV pergamhnh; membrana), s ettől fogva ez az irásanyag mind jobban tért hódított, előbb a viaszlopókat (l. Tabula), azután a papyrustekercset szorítva ki a használatból. L. még az Irószerek, Könyvek, Volumen, Codex és Diptycha szók alatt mondottakat. – Irodalom: Blümner Technologie und Terminologie der Gewerbe und Künste bei den Griechen und Römern. Lipcse I. köt. 1875, 308 skk. ll.