TARTALOMA

Aegyptus.

– I. Mythologiailag: ’AiguptoV, Belus fia és Danaus ikertestvére. A melampodesek országát, melyet meghódított, maga után Aegyptusnak nevezte. Danausnak volt 50 leánya, Aegyptusnak 50 fia. Ez utóbbiak megtámadták Danaust, a ki Görögországba menekült és Argost alapította, a hová üldözői követték és leányait megkérték. Danaus beleegyezett ugyan kivánságukba, de meghagyta leányainak, hogy jegyeseiket öljék meg (l. Danaus). Más monda szerint (Hyg. Fab. 168) Aegyptus bátyjának uralmára törekedett, s azért az ő és leányai élete ellen tört; Danaus azonban megszökött, de Aegyptus utána küldötte fiait, hogy megöljék. Megszállották fővárosát, Argost s kényszerítették, hogy leányait nekik adja, ő pedig meghagyta nekik, hogy öljék meg őket. Egy harmadik monda szerint megint maga Aegyptus ment Görögországba, hol meghalt abbeli bánatában, hogy fiait megölték. – II. Földrajzilag:H. AiguptoV, Aegyptus (l. Brugsch, Geogr. des a. Ae. Leipzig, 1857. Dümichen, Geschichte des a. Ae. Berlin, 1878, 24 és köv. lapj.). Az AiguptoV név, mely még kellőképen nincs megmagyarázva (Brugsch szerint Ha-ka-ptah-ból származott, a mi Ptah tiszteletének háza jelentéssel bír), eleinte a Nilus megnevezésére használhatott (Hom. Od. 4, 351, 355), később aztán az általa öntözött földre is átruháztatott, melyet a benszülöttek Chemi- v. Keminek neveztek, a mi feketét jelent, mert a Nilus iszapja, ellentétben a sivatag sárga homokjával, fekete színű. Az arabok Maszrnak nevezik, az ótestamentomban Mizraim, mely kettes számban van, minthogy az ország Felső és Alsó Aegyptusból állott, s a régi czímekben: «A két Aegyptus urai és a két korona királyai» is kifejezésre jut. A tulajdonképeni Aegyptus alatt azt a darab földet értjük, mely a Nilus első vízesésétől, Asszuántól a Földközi tengerig, tehát a 24o5’ éjszaki szélességtől a 31o35’-ig s a keleti hosszúság (Paristól) 27o30’-től a 30o41’-ig, nyolczadfél szélességi és három hosszúsági fok között terül el 1,021.354 kilométer terjedelemben. De ennek a területnek túlnyomó része homoksivatag; a Nilus völgyének hosszan elnyúló oázisa, a művelt terület, csak 12,050 kilométer. A folyó völgye körülbelül 1200 kilométer hosszú és átlag 15–20 klméter széles. A folyó medre magas sziklapartok között fekszik, melyek nem hegylánczok, hanem a sivatag sziklás fensíkjainak lejtői, melyek között utat vágott magának a folyó; a völgy a Delta felé egészen kinyílik; nyugaton a libyai hegyláncz határolja, mely a barkai fensíkkal függ össze; keleten a magasabb arab hegység vonul el, mely egészen a Szuezi csatornáig nyulik. A Nilustól több harántvölgy vezet a Vörös tengerhez; így Koptutól (m. Kuft) a Leucus Limenig (m. Kozer) a Vadi Hammamaton keresztül. A keleti, az arab hegyfok meredeken, a nyugati, a libyai, lejtősebben emelkedik. A két hegyfalból alkotott sáncz szűk mederbe szorítja a Nilust, de meg is védi a homoksivatag ellen. – Az ország egyetlen folyója a Nilus (l. ezt.) Herodotos igen találóan a Nilus ajándékának nevezi Aegyptust, mert a folyó julius közepétől novemberig tartó áradásával s az ez által hordott iszappal az esőben szűkölködő és kétségbeejtő sivársággal környezett völgyet a világ legtermékenyebb földjévé teszi. Részint a kereskedelem előmozdítása, részint az elárasztás megkönnyítése czéljából számos csatornát és mesterséges tavat csináltak. A legfontosabb volt a Ptolemaeus vagy Trajanus csatorna (o Ptolemaios, TraianoV potamoV), mely a Nilust Kairótól kezdve az Arab tengeröböllel összekötötte és Arsinoënál a heroopolisi tengeröböl csücskébe szakadt. A tavak között legérdekesebb a Moeris tava (h MoirtoV vagy MoiridoV limnh, Moeridis lacus), a Nilus nyugati részén Crocodilopolis vagy Arsinoënál; továbbá a Sirobnis tava (SirbwniV, m. Szebkha Barduil) Casionnál, mely egy csatorna által a Földközi tengerrel volt összeköttetésben; a Keserű tavak Heroopolisnál (ai pikrai limnai, fontes amari), melyeken át vezetett a Trajanus csatorna; a Natron tavak (Netriai, Nitriae) a Nílsutól nyugatra, Memphistől északnyugatra. A Nílus torkolata a következő tavakat képezte: a Tanisi tó (h taniV, m. Menzale) Pelusium és Tamiathis között, melyen át lefolyt a tanisi vagy mendesi Nilus ága; a Buto tava (h Boutikh l. m. Burlosz), melyet a sebennytusi torkolat képezett, a Chemmis szigettel); a Mareotis (h MarewteV, Mareia l. m. Birket Mariut) Alexandriánál, melyet a canobusi torkolat képezett (vinum Mareoticum, Hor. Od. 1, 37, 14). – Aegyptus éghajlata állandó és nagyon egészséges. A Flora (gyapjú, pálma, papyrus-cserje stb.) és a Fauna (krokodilus, nílusi ló, ichneumon, ibis stb.) gazdagabb volt régebben mint most. Lakói, a kiknek jellegében és életében az ország sajátossága oly jellemzően visszatükröződik, mint sehol más országban, kétségtelenül Ázsiából származtak át. A régibb időben sokkal közelebb látszanak állani a kaukázusi fajhoz, mint később, nyelvük is félreismerhetetlenül rokon a sémi nyelvekkel. – Régebben két részre, Felső és Alsó Aegyptusra volt osztva. Az első, «a déli ország», a fehér királyi koronával, az első vízeséstől a termékeny Fajumig (a Moeris taván); emez, «az északi ország», a vörös koronával, a Memphistől a Deltáig terjedő terület. A Ptolemaeusok idejétől kezdve még Közép Aegyptus is szerepel, a Hermupolistól Memphisig terjedő vidék. Ezen részek mindegyike megint kerületekre (nomoi) oszlott, melyeknek összes száma a különböző időkben 35 és 47 között változott. Közép Aegyptust eredetileg 7 nomusa után Heptanomisnak nevezték a görögök. A libyai sivatagban fekvő oazist (’OaseiV, AuaseiV, m. Uah) és a libyai tartományt az Ammon szentély (Ammonium) oázisával, valamint Paraetonium tengerparti várossal csak a Ptolemaeusok idején vették fel a nomusok közé. Kizárták innen a Philaetől délre Tachompsóig (Tacomyw, Hdt. 2, 29) terjedő vidéket, melyet a görögök 12 aegyptusi schoenusnyi hosszúsága miatt Dodecashoenusnak neveztek, lakói azonban, a blemmyes, az aegyptusiaknak voltak alávetve. A rómaiak idejében a határ tovább nyomult dél felé, míg Diocletianus egészen Syenéig tolta. Valamint a nyugati, úgy a keleti arab lánczot sem számították eredetileg Aegyptushoz (a korábbi görögök plane Ázsiához), de azért az összekötő utak közelebbi érintkezésbe hozták az országot a Vörös tengerrel. – Az egyes országrészekben a következő városok említendők: a) Alsó Aegyptusban (h catw cwra), a Deltában (to Delta, m. Bahari), a Nílus torkolatának földjén Babylon (Ó Kairó) elágazásától kezdve: Alexandria (l. ezt, 10), m. Iszkenderije; Canobus, m. Kahannub, fontos hely Alexandria alapítása előtt; Hermupolis porva, m. Damanhur; Buto, m. Tell Ferain; Sebennytus, m. Szemennud; Tamiathis, m. Damiette; Diospolis, m. Menzale, Sais (SaiV), m. Sza-el Hager, több dynastiának székhelye; Tanis, héberül Zoan, m. Szan; Pelusium, m. et-Tine; Casion, m. el-Kasz; Bubastis, m. Tell Baszta; Naucratis, az egyedüli kereskedő város, melyet a görögöknek nyitva hagytak, m. Tell Defenneh, Kantaránál a Szuezi csatornában; Daphne, m. Tabenet; Heroopolis, eredetileg Patum (az ó testamentumban Pithem), m. alkalmasint Tell el-Maszkuta; Heliupolis, m. An (az ó testamentumban On), nyolcz kilométernyire északra Kairótól. b) Közép Aegyptusban (h metaxu n. h ’EptanomiV), m. Maszr Vesztani; Memphis (MemjiV, ó test. Moph), a régi főváros, m. romokban a pyramisok közelében; délnyugatra ettől Acanthus, m. Dahsur; Aphroditopolis, m. Atuh; Crocodilopolis később Arsinoë, m. Medinet el-Fajum, a Moeris tava mellett, keletre ettől a Labyrinthus; Heracleopolis magna (az ó testamentumban Hanis), m. Ahnasz el-Medine: Oxyrynchus, m. Benesze; Hermupolis, m. Asmuncin; átellenben jobbra a Nilustól Antinoopolis, v. Antinoë, m. Sekh Abade. c) Felső Aegyptusban (oi anw topoi v. Thebais, m QhbaiV), m. esz-Szaidban: Lycopolis, m. Sziut Ptolemais Hermiu, m. Mensije, szemben Chemis vagyis Panopolis, m. Achmim; This, m. et-Tineh; egészen közel hozzá Abydus, délre a mai Beljanétől; Tentyris, m. Dendera; Coptus, m. Kuft; Thebae (l. ezt, 3), később Diospolis magna, a fényes főváros, melynek romjai Lukszor, Karnak és medinet-Habunál láthatók; Apollinopolis, m. Edfu; a határváros Syence, ma Asszuan; szemben vele a Nilusban Elephantine sziget a Nílusmérővel, az első (kicsiny) vízesés végén: 10 kilométernyire tőle délen a bájos Philae szigete. Strab. 17, 785 stb. – III. Történelmileg (l. Busnen. Ae. Stelle in der Weltgeschichte, 1844–57, 5 kötet. Brugsch, Geschichte Ae. 1877. Dümichen u. Meyer, Gesch. Ae. 1878, 2 kötet. Wiedermann, Aegypt. Geschichte, 1884. Ebers, Cicerone durch das alte u. neue Ae. 1886, 2 kötet. Duncker, Gesch. des Altert. I. II. 5. Aufl. 1878. Maspero, Gesch. der morgenländ. Völker, 1877. Meyer, Gesch. des Altert. I. 1884): Az aegyptusiak az előttünk ismert legrégibb kultur nép, habár a babyloniak hozzájuk nagyon közel állanak; már a régiek is Aegyptomot az ő titokzatos folyójával, hatalmas építményeivel, elfátyolozott bölcsességével a csodák és talányok országának tartották. Manetho (l .ezt) 30 dynastiája segítségével (Menestől nectambusig), egy papyrus (m. Torinóban) és az abydusi, karnaki és szakkari királytáblák alapján, valamint az aegyptusi kalendárium berendezése szerint Menes királyt, a régi állam és Memphis városának alapítóját Kr. e. 3500-ra (Lepsius szerint 3892-re, Meyer szerint 3180 előttre) tehetjük. A IV-ik dynastiához (3000 körül) tartoznak a gizehi három nagy pyramis építői. Pepi király a VI. dynastiából (2600 körül) uralmát a délen lakó négerekre is kiterjeszté. A XII. dynastia (2300–2100 körül Kr. e.), mely Thebaeben székelt, sok jeles királylyal bírt, minők Amenemha és Usortesen; III. Amenemha (2150 körül) épité a Moeris tavát, a nagyszerű víztartót, és nagy főtemplomot épített rája, melyet a görögök Labyrinthusnak neveztek. A régi államnak a hyksosok betörése vetett véget (Hak-Saszu = «pásztorok fejedelmei»), a kik sémi eredetű törzsek voltak, Alsó Aegyptusban 2100–1600-ig uralkodtak s a felső aegyptusi fejedelmeket is adófizetőikké tették. Hosszú szabadságharczok után a thebaei Amasis király elűzte őket Pelusiumnál levő Avaris nevű nagy erősségükből, kivándorlásra bírta őket és megalapitá az új államot, mely a XVIII., de még inkább a XIX-ik dynastia alatt fényes napokat élt. Ahoz tartoznak: III. és IV. Thutmes, II. és III. Amenophis (1600–1440), ezekhez I. Seti (Sethus, 1436–1400) és II. Ramses (1400–1334), a kiknek hadban és békében végbevitt nagy tetteit a Sesotris (l. Ramses) nevéhez fűzik a görögök. A Nílustól a Vörös tengerig menő csatorna munkálatainál, és Pithomban (Heroopolis) és Ramsesben (talán Tanis) emelt nagy építményeknél nehéz munkára szorították a Gosen tartományban lakó zsidókat (a műemlékeken apurin) s azért 1320 körül II. Ramses fia, I. Menephtah alatt a Sinai félszigetre vándoroltak. Még egyszer fölemelkedett az ország III. Ramses alatt (1260 körül, XX. dynastia). Sisak király (Sesonpis, 940 körül) a XXII. dynastiából rablóhadjáratot indított Juda királya Rehabeam ellen. 728–672-ig Aegyptus három napatai aethiopiai király alatt állott, a kik azonban Thebaeben laktak (XXV. dynastia): Sabaco (728–716) 720-ban megveretett Raphiánál az assyriai Sargon király által, a kitől Sabataka (716–704) 711-ben kénytelen volt békét kérni; Taharka (704–672) 701-ben győzelmet nyert Altakunál Sanherib fölött, de Asarhaddon támadására 672-ben ki kellett vonulnia Aegyptusból. Ez 20 bennszülött fejedelmet az ország különböző kerületeiből tett Aegyptus helytartóivá (ez Herodotusnak dodecarchiája). A leghatalmasabb volt Necho, Sais és Memphis ura. 655-ben fia I. Psammetichus lerázta az assyriaiak igáját, egyeduralkodóvá tette magát s megalapítá a XXVI. dynastiát. Róla és utódjáról Nechóról, II. Psammetichusról, Apriesről, Amasisról, III. Psammetichusról l. a megfelelő fejezeteket. Cambyses 525-ben perzsa tartománynyá tette Aegyptust, de ismételten fellázadt (l. Artaxerxest és Nectanabist). 332 decemberében Nagy Sándor vonult be az országba; halála után kezdődik a Ptolemaeusok uralma; 30-ban Kr. e. a római birodalomba kebeleztetett. – Az aegyptusiak műveltsége a legrégibb korra nyúlik vissza. A pyramisok (l. Pyramides) épitése a kőépítésben hosszas gyakorlatot tételez fel, s már ebből a korból (a 4-ik ezer év végén) különféle orvosi munkákról tesznek említést. Már ekkor alakult a 2000 jegyből összeállított Hieroglyphikus irásból az egyszerűsített hieratikus irás, melyből megint Kr. e. a VIII. században a demotikus fejlődött. A kulcsot ezen irás megfejtéséhez egy 1799-ben Rosettében fölfedezett tábla szolgáltatta, egy papi decretum 190-ből Kr. e. hieroglyphus, demotikus és görög irással írva. A jelek megfejtése körül a főérdem az 1832-ben meghalt Fr. Champollion tudóst illeti meg. Ezen három irásnemben gazdag irodalmat birunk kőre, papyrusra és bőrre írva, birunk továbbá királylistákat, sok díszfeliratot hadjáratokról, építésekről, birói jegyzőkönyveket, orvosi iratokat, mennyiségtani és csillagászati feljegyzéseket, lantos és elbeszélő költeményeket, vallástani és bölcsészeti iratokat (péld. több példányban a Halotti könyvet). – Az aegyptusiak vallása természetimádás volt, a napnak és általában a jótékony, világos hatalmaknak tisztelete. Memphisben a Pantheon élén állott Ptah,a világosság istene, az ég ura, minden lények alkotója, az igazság ura. Rendesen pólyás gyermek vagy mumia alakjában, kezében kereszttel, mint az élet jelképével, vagy kormánypálczával van ábrázolva. Hozzá legközelebb áll Ra, a napisten, a kit sokféle alakban ábrázoltak. Symboluma a szárnyas nap, szent helye volt különösen Helipolis, Amun (Ammon), a rejtett, volt Thebaenek istene, később Rával egyesülve, mint Ammon-Rát, Aegyptus legfőbb isteneül tisztelték. Tum a leáldozó esti napnak volt istene. A teremtő természeti erőt Neith és Bast istennők személyesítették; Hathor, a szépség és szerelem istennője, megfelelt a görög Aphroditének, rendesen tehén alakjában személyesítették vagy tehénnel ábrázolták. Thot isten a művészetek, tudományok, irás, zene és csillagászat feltalálója, egyszersmind történetírója az isteneknek, szent madara volt az ibis. Anubis, az alvilág istene, sakálfejjel; ő a mumiák oltalmazója, tiszte volt az elszálló lelket felfogni és a túlvilágba kalauzolni, az itélet napján ő tartja a mérleget, melynek egyik serpenyőjébe teszik az itélendő szívét, a másikba tesznek egy strucztollat, mint a részrehajlatlan igazság jelképét. Az egyptusi Pantheonnak legnépszerűbb és legköltőibb alakja Osiris, a kinek nevéhez igazán költői szép mythus fűződik. Osiris előbb Abydus és a halottak istene, később egész Aegyptusban általános tisztelet tárgya. Ő a jónak symboluma s ellentétben áll Seth-Typhonnal, a gonosz szellemmel, a ki 72 társával együtt furfanggal tőrébe csalja Osirist, darabokra vágja és Aegyptus különböző helyére kiteszi. Isis fölkeresi holttetemét s új életre ébreszti. Fiuk Horus boszút áll atyjáért Typhonon, de nem pusztítja el, csak meggyöngíti erejét. Osiris később mint napisten, Isis mint holdisten szerepel; Osiris a termékenyítő erőt, Isis Aegyptus földjét, a termő talajt jelképezi. Seth-Typhon, a sivatagból előrontó ellenség, a forró évszak pusztítását, 72 társa a mindent megemésztő forró napokat jelképezi. Horus, a Typhon ellen harczrakelő isten, a szép tavaszt jelenti, melylyel szemben Typhonnak meggyengül hatalma. Osiris, Isis és Horus mythusa az ő harczukkal Typhon ellen a jónak, az áldásos erőknek harczát és mindig megújuló győzelmét jelentette a sötét, ártalmas hatalmakkal szemben. Osiris örök életéhez fűződött egyszersmind a túlvilági életbe, a lélek halhatatlanságába vettet hit, a mit azonban a test fentartásának feltételéhez kötöttek; innen ered a hullák bebalzsamozására (22. á., mumia sarcophagusa), a sírok sértetlen fentartására irányult gondosság. – Az aegyptusi művészet, különösen az építészet terén, melyet a szobrászat és festészet csak támogatott, rendkívül nagyszerű műveket alkotott, milyenek a pyramisokon kívül (l. Pyramides) a thebaei templomok és a sziklasírok. Míg a régibb szobrászati művek feltűnő élethűség által tűnnek ki, addig a későbbiek a szabályokhoz való szoros ragaszkodás folytán szegletesek és merevek. A festészet is sok elismerésre méltót alkotott egyszerű eszközeivel. Az ae.-i művészet legrégibb alkotásai már oly tökéletesek, hogy a fejlődés hosszú folyamatát tételezik föl. Az építőművészet teljesen a vallás szolgálatában állott. Vallásos hitökből kifolyólag különös gondot fordítottak a sír-építkezésre. Az ae.-i sír legegyszerűbb formája a masztaba (23. á., a gizehi masztaba, Lepsius reconstrukcziója); a királyok pyramisokba (l. Pyramides) majd a thebaei korszak óta sziklahegybe vízirányosan vágott sírokba temetkeztek (Beni Hasszán, Sziut). Az ezen sziklasírok bejáratát képező előcsarnokokban lép fel először az oszlop. Érdekes formáját mutatja a 24. á., a törzs lotusköteg, feje pedig lotusbimbó. Az ae.-i oszlop legsajátságosabb formája az obelisk (l. Obeliscus). Az ae.-i templomot négyszögű alaprajzon hatalmas, domborművekkel diszített falak képezik, a luxori templom kapuját a 25. ábrán látni. Oszlopok övezik a templom udvarát és tartják a termek tetejét (l. Philae). Az oszlop törzsét képes ábrázolások diszítik, fejét vagy harang (26. á.) vagy lotuskehely (27. á., Esznehből) alkotja, a saisi korszakban Hathor istennő arcza diszíti (28. á., Denderahból). A szobrászat legrégibb alkotásai hasonlóképen feltűnő befejezettséget mutatnak, így a Louvre két mészkőszobra, Sépa papé (29. á.) és nejéé (30. á.), vagy a bulaki musuem szobra (31. á), mely Nefert herczegnőt ábrázolja s a meidumi necropolisból került elő. Hogy e szobrászati művek mily élethűek, erre kitűnő bizonyíték az irnok mészkőszobra (32. á., Louvre, Paris); ez is mint minden ae.-i szobor festve volt. Az élethűség daczára a szobrok merev tartásuak, az álló alak rendesen előre teszi bal lábát. A művész csak a meglett férfiút és a serdűlt leányt ábrázolja; a gyermek ép oly kifejlett idomú mint ezek, csak kisebb. A templomok és sírok falait domborművek takarják, melyek az élet és foglalkozás minden képzelhető jelenetét ábrázolják (33., 34., 35. á.). Ezeken az arcz, a lábszárak és a láb mindig oldalnézetben, a szem azonban egészen látszik, szintúgy a kéz öt ujja. A fáraó hatalmát testi nagysága mutatja, mely többszörösen meghaladja alattvalóiét (36. á., l. Sethus fáraó legázolja az ellenséget, relief a karnaki templomban). A legfőbb gondot a fáraói szobrokra fordították (l. Chephren); sokszor hatalmának, erejének kifejezésére oroszlán testére alkalmazták a képmást, ezek a sphinxek (l. ott). Az állati test mintázásában is kiváltak (37. á., vörös gránitból faragott oroszlán). A képírás tárgyai rendkívül különbözők, részint a vallásos, részint a mindennapi élet jeleneteit ábrázolják. A körvonalas ábrázolást ritka tökélyre vitték, de sem a távlathoz, sem az árnyékoláshoz, sem a festékek keveréséhez nem értettek (38. á., II. Amenophis egy istennő ölében, kép a gurnahi királyi sírból; 39. á., zenélő leány, falfestmény thebaei sírban). V. ö. Perrot-Chipiez, Histoire de l’art dans l’antiquité, I. L’Egypte, Paris, 1882., Kőrösi L., Egyptom művészete. Bpest, 1898. – Az aegyptusiak államában a haláluk után istenekként tisztelt királyok despotikus hatalma megvolt szorítva a papi rend régi törvényei által; ez a rend a tudomány és művészet ápolása folytán nagy tekintélyben állott, s belőle kerültek ki a legfőbb állami méltóságok viselői. A katonai kaszt bizonyos birtokok haszonélvezése fejében volt köteles a jól rendezett hadseregben (kocsiharczosok, íjászok stb.) szolgálni. A többi lakósok földmüvelőkből, iparosokból és pásztorokból állottak. Aegyptust a tudomány számára újra megnyitotta a Napoleon alatti hadjárat 1798-ban, melyre a Lepsius által 1842–46-ig terjedő kutató utazása következett (l. Erődi, B., A Fáraók Országában, 1897).

F. B.

Melléklet az «Aegyptus» czikkhez.

I. TÁBLA

38. II. Amenophis egy istennő ölében.

38. II. Amenophis egy istennő ölében.

39. Zenélő leány képe

39. Zenélő leány képe

36. I. Sethus fáraó legázolja az ellenséget.

36. I. Sethus fáraó legázolja az ellenséget.

26. Harangoszlop.

26. Harangoszlop.

23. Mastaba (Gizeh).

23. Mastaba (Gizeh).

24. Lotus-oszlop.

24. Lotus-oszlop.

32. Irnok festett szobra.

32. Irnok festett szobra.

22. Mumia koporsója.

22. Mumia koporsója.





33, 34, 35. Képek egyptomi sirokból.

27. Kehelyoszlop.

27. Kehelyoszlop.

29. Sépa szobra.

29. Sépa szobra.

28. Hathor-oszlop.

28. Hathor-oszlop.

37. Oroszlán gránitszobra.

37. Oroszlán gránitszobra.

25. A luxori templom kapuja.

25. A luxori templom kapuja.

30. Nésa szobra.

30. Nésa szobra.

31. Nefert szobra.

31. Nefert szobra.