Coelii, Caelii

plebejus nemzetség. – 1. L. Coel, mint legatus 169-ben Kr. e. Perseus ellen harczolt és a vereséget szenvedett Uscana mellett. Liv. 43, 21. – 2. C. Coel. Caldus, Kr. e. 107-ben néptribunus; ellenfelével Popiliusszal szemben, a ki a Tigurini nevű helvetiai néppel a rómaiakra nézve lealázó szerződést kötött keresztülvitte annak a javaslatnak (Cic. legg. 3, 16, 36) megszavaztatását, hogy hazaárulás pöreiben is táblácskákkal történjék a szavazás. Oros. 5, 15. 94-ben consul volt (Cic. Mur. 8. Q. Cic. pet. cons. 3, 11), aztán Hispaniába ment, 83-ban Mariusékkal együtt Sulla és Pompejus ellen harczolt, utóbbi legyőzte őt. Plut. Pomp. 7. – 3. Unokája C. Coel. Caldus mint praetor 50-ben Kr. e., mikor Cicero elhagyta Ciliciát, átvette a kormáyzóságot. Cic. ad fam. 2, 19. – 4. M. Coel. Rufusnak, a ki semmi esetre sem születhetett 83 előtt – valamely municipiumban, tán Cumaeben – Cicero volt a tanítója az ékesszólásban; 66-ban összebarátkozott Catilinával, de az összeesküvésben nem vett részt. Később Africában is járt és 59-ben quaestorságért is pályázott. Ekkor pert indítván Sempronius Atratinus ellen, ennek fia meg nem engedett korteskedés czímén vádat emelt ellene 56-ban; Cicero sikerrel védte őt épúgy mint egy másik ügyben, mikor a hirhedt Clodia emelt volt ellene vádat. Cic. Coel. 2, 3 sk. 19, 44. ad. Q. fr. 2, 13. 52-ben sikerült tribunussá lennie és keresztülvitte, hogy Caesar, a nélkül, hogy haza kellett volna jönnie a provinciából, folyamodhassék a másodszori consulságért. Tribunusi évének letelte után keresztülvitte tiszttársának, a Clodius erőszakoskodásaiba bonyolódott Q. Pomp. Rufusnak számüzetését. Val. max. 4, 2, 7. Cic. ad fam. 8, 1, 4. Az, hogy Cicero érdemeket szerzett körülötte, levélváltásra adott alkalmat köztük. A polgárháború kitörésekor elpártolt az optimates párttól, Caesarhoz csatlakozván, elment hozzá Ravennába. Caes. b. c. 1, 5. Dio Cass. 41, 2. Elkísérvén őt 49-ben hispaniai hadjáratában, praetorságot kapott tőle, de nem a nagyobb befolyású városit; ez Treboniusnak jutott, s e miatt megsértődvén, lázadást szított, úgy hogy a senatus fellépvén ellene a Massiliából elhivott Milóval egyetemben, azután ennek halála után egymaga kisérlett meg lázadást, de Thurii mellett megölték 48-ban. Quint. 6, 3, 25. Caes. b. c. 3, 20 sk. Dio Cass. 42, 22 sk. Ciceróhoz intézett levelei, melyek kortörténeti szempontból nevezetesek; megvannak az ad fam. gyűjtemény 8. könyvében; beszédeiből, melyeket Cic. kimért, komoly irányú nyelvezetük miatt nagyon dicsér (Brut. 79, 273), és a melyek, bár irályuk elég élénk, a régebbi időszaknak nyereségét tüntetik fel (Tac. dial. 21, 25), csak néhány részlet van meg. Quint, 10, 1, 115. – 5. M. Coel. Vinicianus, eleinte Pompejus híve, a kinek 53-ban Kr. előtt a dictatorság elnyerésére irányuló törekvéseit elősegítette, később Caesarhoz csatlakozott és ennek parancsnoksága alatt Pharnaces ellen ahrczolt. Caes. b. Alex. 77. – 6. Coel. Antipater, l. Antipater, 6. – 7. Coel. Aurelianus l. Aurelianus, 2.