Curii

plebejus nemzetség. – 1. M.’ Cur. Dentatus, homo novus (Cic. Mur. 8, 17) volt s először mint néptribunus tünt ki Appius Claudius Caecus ellen való fellépésével, midőn ez egy consulválasztáskor interrex lévén, nem akart plebejusra szavazatot elfogadni; senatushatározatot eszközölt ki, melynek alapján aztán a választás a törvényeknek megfelelőleg folyt le. Kr. e. 290-ben consul volt s tiszttársával P. Corn. Rufinusszal őt illeti meg a dicsőség, hogy a samnita háborút befejezte; keresztül vonult tartományukon egész az Adriai tengerig. Ezután elfoglalta a sabinus földet s tán Picenumot is, a birtokok nagy részét lefoglalta az állam számára, a sabinusok meghódoltak s még consulsága alatt megkapták a sine suffragio civitast. E tetteivel megalapította a rómaiak uralmát Közép Italiában. Polyb. 2, 24, 5. Eutorp. 2, 9. Vell. Pat. 1, 14. Flor. 1, 15. Ez évben két diadalmenetet tartott. Cic. Cat. m. 16, 55. Kr. e. 275-ben ismét consullá lett és nagy szigorúsággal sereget szedvén, 40,000 emberrel legyőzte az Epirusból újra átjött Pyrrhus seregét a beneventumi döntő ütközetben. Cic. Cat. m. 16, 55. Val. Max. 6, 3. 4. Flor. 1, 18. Fényes diadalmenete után a hálás nép harmadszor is consulnak választotta, ekkor meg az újra fellázadt alsóitaliai népeket igázta le (274). Meghalt 272-ben kevéssel a censorság megkezdése után; e rövid idő alatt is már megkezdte a beneventumi zsákmányból a második nagy vízvezeték építését, mely Romától 20 mérföldnyi távolságban az Anióból indult ki. Egyike ő a római történet legjelentékenyebb egyéniségeinek, mintaképe a legritkább egyszerűségnek, megvesztegethetetlenségnek és önzetlenségnek; erős democratikus hajlamú volt, de elég bátor arra is, hogy a plebsszel szemben is czélhoz juttassa meggyőződését. A sabinusok legyőzése után a lefoglalt földből csak annyit tartott meg magának, a mennyit a legutolsó polgár is kapott, ide vonult, valahányszor a magánéletbe visszatérhetett s maga művelte földjét. Itt találták őt a samnita követek, a mint tűzhelyén répát sütött s itt kapták gazdag ajándékaik elfogadása helyett a választ, hogy jobb uralkodni olyanok felett, a kiknek aranyuk van, mint hogy az embernek magának legyen pénze. Plut. Cat. maj. 2. Cic. Cat. m. 16, 55. Front. strat. 4, 3, 12. Val. Max. 4, 3. 5. A Pyrrhustól elvett nagy zsákmányból is csak egy fa áldozó edényt tartott meg magának. – 2. M.’ Cur., egy Kr. e. 91 előtti örökösödési perből ismeretes. Bizonyos Coponius azt hivén, hogy neje áldott állapotban van, születendő fiát tette végrendeletileg örökösévé, azon esetben azonban, ha a fiu nagykorúsága előtt meghalna, M.’ C.-t. Fiú nem született s C. elfoglalta az örökséget, mint a melyet Coponius neki hagyott. Jelentkezett azonban M. Coponius, az örökhagyó egyik rokona is, mint örökös ab intestato, a mennyiben a végrendelet föltételei (fiú születik és nagykorúság előtt meghal) nem következtek be s ügyét a volt consul Q. Mucius Scaevola iparkodott érvényre emelni, ragaszkodva a végrendelet betűjéhez (scriptum). C. ügyét l. Licinius Crassus, Scaevolának consultársa, védelmezte s nyomós okokkal a végrendelkező akaratnyilvánítását (sententia) juttatta diadalra, mely mégis csak az, hogy ha fiú nincs, az örökség Curiusé! Cic. Brut. 52, 195. de or. 1, 39. 57. 2, 6. 32. 54 stb. – 3. M.’ Cur, Cicero és Atticus egyik legbizalmasabb barátja, kiket örököseivé is tett. Hosszú időn át negotiatorkodott a peloponnesusi Patreaban, Cicero különösen valódi urbanitasát említi dicsérettel. Cic. ad Att. 7, 2, 3. ad fam. 7, 28–31 stb. – 4. Q. Cur., előkelő származású, vakmerő és szószátyár ember, kit a censorok gyalázatos élete miatt a senatusból eltávolítottak. Részese volt a Catilina-féle összeesküvésnek, melynek terveit Fulviának s így közvetve Cicerónak elárulta. Sall. Cat. 23, 26.