TARTALOMD

DiaiththV

az egyes biró, békebiró neve Athenaeben. – 1. A nyilvános d.-ek testületét (kimutathatólag már az 5. században is) az összes hadköteles polgárok épen kiszolgált korosztálya alkotta, tehát a hatvanadik évüket épen betöltött polgárok. Hivatalukat egy évig viselték s aztán az ujonnan sorra kerülő korosztálybeliek váltották fel őket. A ki nem fogadta el a számára kisorsolt ügyben való biráskodást, arra a törvény az atimia (l. o.) büntetését szabta, kivéve, ha más hivatalban volt, vagy külföldön tartózkodott. A 325/4. évi d. lajstrom szerint (l. CIA II, 943) ez évben 103 d. volt Athenaeben. Aristoteles (kinek politeia ’AJhnaiwn cz. műve a d.-ekre nézve most a főforrás) hivataloskodásukat a «negyvenes biróságéval» (dicastai cata dhmouV oi tettaraconta, l. o.) együtt és csupán vele való összefüggésben tárgyalja (53. fej.). Szerinte a «negyvenes birák» kötelessége volt a tőlük felvett, de hatáskörüket meghaladó polgári peres ügyeket a d.-eknek az archontól átvett lajstroma alapján valamelyik d. számára kisorsolni, még pedig tekintet nélkül arra, melyik phyléből való a d. Ez aztán megvizsgálta az ügyet és ha a békéltetés nem sikerült, sommás itéletet (apojasiV, gnasiV) mondott. A d. itélete ellen a jogorvoslat a következő volt. Ha az itéletet in contumacian hozta meg a d., akkor az elmarasztalt fél semmiségi panaszt (thm uh ousan antilacein) jelenthetett be ellene s ez esetben egy másik d.-nek sorsolták ki az ügyet; ha pedig megjelent a fél a vizsgálatnál és az itélethozatalnál, de nem volt megelégedve az itélettel, akkor az ügy összes okiratokkal és a d. itéletével együtt visszakerült a «negyvenes birák» (l. ezt) illető négyes osztálya elé s az aztán a heliaea elé terjesztette az egész ügyet; a törvényszék pedig, mely 1000 drachmás pörig 201 tagból, nagyobb értékre vonatkozó pörben 401 tagból alakult meg, ez esetben csupán a d. irataiba foglalt bizonyítékok alapján mondta ki a döntő itéletet. A d.-ek hivataloskodása ellen viszont a d.-ek testületénél lehetett eisaggelia (l. ezt) beadni s elmarasztalás esetén a bűntetés atimia volt; de az elitélt biró a heliaához felebbezhetett (ejesiV, l. ezt). Kötelesek voltak-e számadásra is az év végén, nem bizonyos (az Aristoteles-féle tudósításban a «negyvenes birák» szerepét ujabban más tisztviselőkre is kiterjesztik [Gilbert]. Ez csak annyiban változtat Aristoteles előadásán, hogy e szerint a törvényszék elé sem mindig épen a «negyvenes birák» terjesztették a d.-ektől birált ügyeket, hanem más tisztviselők is. Egyébiránt valószínű, hogy a d.-ek hatáskörébe kivált épen azok az ügyek tartoztak, melyeknek megbirálására [10 drachma határáig] a «negyvenes birák» voltak illetékesek s igy legtöbbnyire csakugyan a «negyvenes birák» sorsolták ki számukra az ügyeket). A d.-ek intézményének czélja ugyanaz volt, a mi a «negyvenes biráké»: a heliaea munkájának apasztása. Ezért a d. biráskodásával járó perköltségek is csekélyre voltak szabva: a vádló és a vádlott egyaránt egy-egy, drachmát fizettek a perfelvételkor (parastasiV) s ugyanannyit minden halasztási kérvényért. Veszedelemmel sem járt ez az eljárás akkorával, mint a heliaea előtt való tárgyalás, mert a d. itélete csak pénzbirságra szólhatott. – 2. Magán d. mindenki lehetett, a kit a felek kölcsönös megegyezés (epitropoV, l. ezt) utján békebirójuknak megválasztottak. Ilyenkor a felek irott szerződéssel, sőt sokszor óvadékkal is kötelezték magukat a döntés érvényességének elismerésére. Az ilyen d.-ek (rendesen hárman-hárman) kivált méltányossági okok szerint döntöttek az ügyben s itéletük ellen sem felebbezésnek, sem semmiségi panasznak nem volt helye. – Irodalom: A régibb gazdag irodalom Aristoteles idézett munkájának feltalálása óta elavult. Ujabb összeállítást l. Busolt, Die griech. Staats- und Rechtsalterthümer, 2. Aufl. 1892, 270 skk. Gilbert, Handbuch der griechischen Staatsalterth. 2. Aufl. I. 1893. 435. l.

GY. GY.