TARTALOME

Epictetus

EpictrhtoV, szül. Hierapolis phrygiai városban, élt. a Kr. u. első és második században. Sokáig rabszolga volt Romában; utóbb felszabadult s philosophiai tanulmányokba merült. A socratesi elemekkel vegyült stoikus bölcseletet igyekezett Romában meghonosítani, de látható eredmény nélkül. Kr. u. 94-ben Domitianus rendeletére Romából kiűzve, Epirusba, Nicopolisba vonult vissza, s iskolát nyitott, a hol Socrates példájára társalgó modorban tanított nyilvános tereken és csarnokokban. Számos tanítványa közül említendők Arrianus és Favonius. Maga nem írt, de halála után előadásait ’Epicthtou diatribai czímen nyolc könyvben Arrianus adta ki (reánk csak négy könyv maradt), s ugyanő foglalta egybe mestere tanításának sarkalatos tételeit az egceridion czímen ismeretes gyűjteménybe. Epictetus teljesen távol áll mindattól, a mi speculatio vagy puszta elmélkedés. Tanítása kiválóan a gyakorlati erkölcs körében az elmélet alkalmazásában mozog (en th crhsei twn Jewrhmatwn). A logikát is ethikai alapra helyezi; feladata az embert arra megtanítani, hogy a jót a rossztól megkülönböztesse. Jó az, a mi a szellem igazi természetével megegyezik; rossz, a mi vele ellentétben áll. A jó tehát helyes megismerés, a rossz nem egyéb tévedésnél. Isteni sugallat képesít bennünket a helyes itélkezésre: ez hatalmunkban áll, s ezzel megszerezhetjük boldogságunkat. Nem tőlünk függő dolgok: a szegénység, a nyomorúság, a halál. Mindezt nyugodtan el kell tűrnünk, mert nincs módunkban változtatni rajta. Innen Epictetus jelszava: Türj és tartózkodjál (enecou kai apecou). A jó tett önmagában bírja jutalmát, s abban a tudatban, hogy isten parancsának engedelmeskedünk. – Irodalom: Epicteteae philosophiae monumenta, ed. Schweighäuser, Lipsiae, 1795, 5 köt. Mokri Benjamin, Epiktetosnak kézi könyvecskéje (ford.), Pest, 1825. Kiadás: Franke, Epicteti philosophi stoici Enchiridion, Kolozsvár.

F. E.