TARTALOME

Építészek, építészet

A görög építészetnek emlékei két, a virágzás korában élesen elválasztott rendszerre oszolnak, dór és ion rendszerre. Ezekben aegyptusi és ázsiai építési hagyományok foglaltaknak. A bizonyos mértékben készen nyert formákat Hellasban olyképen alakították át, hogy azokban a művészi tökélynek legnagyobb foka nyilvánul, a mennyiben ezek a formák a szerkezeti szükségességnek, czéltudatos alkalmazásnak és teljes harmoniának jellegét viselik magukon, mely őket öntörvényű mintákká teszi, de nem oly értelemben, hogy fejlődésre és változtatásra alkalmatlanok volnának. Ázsia és Aegyptus már fejlett műveltséggel birtak, mielőtt még Hellasban műemlékek emelésére gondoltak volna. Ez országok művészetét közvetítették egyrészt a phoeniciaiak másrészt a Mesopotamiát Hellasszal összekötő Kis Ázsia. De azért nem foghatjuk föl a görög é.-t mint az előző művészetek kölcsönzött formáinak, modorának puszta tovább fejlesztését, ellenkezőleg a görög é. egy új szellemi felfogásnak eredménye, mely az idegen és honi elemekből megalkotta saját új formáját. Semmiféle nép, mely az őt környező népeknél alacsonyabb műveltséggel bír, nem lehet teljesen eredeti, mint ezt a művészetek története bizonyítja, a görög népnél azonban az utánzás mellett és annak nyomában eredetisége, teremtő ereje teljesen érvényesült és megérlelte hosszú fejlődésben virágkorának gazdag gyümölcseit. A görög építészet lapidaris volt, a legtöbb görög telepet (Mycenae, Athenae, Syracusae, Acragas, Selinus, Ephesus) kőben gazdag vidéken találjuk. Lapidarissá, mint előzői, a kisázsiai és aegyptusi é., csak bizonyos előzmények és átmenetek után lett. A legrégibb időbken, mikor még nem értettek annyira a kő megmunkálásához, vagy kőben szegény vidékeken fával és vályoggal építkeztek, az épületek díszeit pedig fából, szövetekből és érczből készítették. A görög templom is, mely a lakóházból fejlődött, kezdetben fából épült, egyes részei, mondhatni egész szerkezete a cellafalak és a lépcsőzetes alap kivételével csakis a fa alkalmazásából származtatható le; később azután átültették ezeket a részeket kőbe. A fával való építkezés emlékei az Olympiai Heraeum faoszlopa (Paus. 5, 16); Posidon Hippias szentélye Mantineánál, melyet Agamedes és Trophonis építettek tölgyfából (Paus. 8, 10); Hera temploma Metapontumban vad szőlőtőből készült oszlopaival (cf. Plin. h. n. 14, 2); a siremlék, melyet Pausanias (6, 4) Elis piaczán látott. Később már vegyest alkalmaztak követ és fát a templomépítkezéseknél, úgy hogy az alapzatot és a falakat, majd pedig a támaszokat is kőből (terméskő, égetett és szárított tégla), a gerendázatot, tetőt és párkányt fából építették. Ez az átmeneti fokozat a kőtemplomhoz, a hol csakis a tetőzet gerendázatánál és legfőlebb még a cellafödésnél használtak fát. A fa teljes kizárásával emelt épület ritka görög földön (Szelek tornya, Lysicrates emléke), és pedig azért, mert az éghajlat (ellentétben Aegyptuséval) a nyeregtetőt követelte, melynek legczélszerűbb anyaga a fa. Chipiez szerint (Hist. crit. des ordres grecs, Paris, 1876) a legrégibb dór kőtemplom nem megy túl a Kr. e. 7. századon. Korábban mint a templomépítkezésnél találjuk a tiszta kőépítkezést az erődítéseknél és a sírépítkezésnél. A kőépítkezés legrégibb, kb. a Kr. e. 12. századba tehető, emlékei görög földön a pelasgus vagy cyclops falaknak nevezett hatalmas bástyák, melyeknek legkiválóbb példáit Tiryns-, Mycenae- és Argosnál (v. ö. ezeket a czímszókat) találjuk. Hasonló építkezések fordulnak elő Kis Ázsia több helyén, Dél Italiában, Sicillában és Aegyptusban. Legprimitivebbek a tirynsi falak (267. á. Paus. 2, 25, 8. Hom. Il. 2, 559. TirunV teicioessa). A faragatlan, különböző nagyságú köveket összevissza és minden kötőanyag nélkül egymásra rakták, az előállott hézagokat pedig kövekkel töltötték ki. A nagyobb kövek 1 1/2 m. hosszúság mellett 1 m. magasak, a falak magassága egyes helyeken eredetileg 18 m.-t is elért; a fontosabb pontokat ki- és beugró sarkokkal és tornyokkal erősítették meg. A falak nem mindenhol tömörek, hanem csúcsíves álboltozattal födött folyósokat és kamrákat foglalnak magukban, mely utóbbiak valószínűleg szer- és éléstárakul, talán váraink kazamattáihoz hasonlóan néha katonák befogadására is szolgáltak. Két helyen czisternák nyomaira is akadtak a falakban. Fejlettebb typusú, nagy gonddal emelt cyclops falakat találunk annak a hegynek lejtőjén, melyen Argos vára Larisa áll (268. á.). Anyaguk a város közelében tört szürke mészkő, az egyes szabálytalan sokszög alakú és kívül meglehetősen egyenletesre faragott kövek széleikkel a pontos megművelés következtében kitünően illeszkednek egymáshoz; kötő anyag itt sincs. A fal alsó sarokkövén egy majdnem fölismerhetetlen relief kb. 36 cm. magas ülő alakot ábrázol, a felette levő irás ki nem betűzhető. A cyclops falak harmadik faját látjuk Mycenaeben (Hom. Il. 2, 569, enctimenon ptolieJron), legjobban Atreus sirjának bejáratánál (269. á.) és az oroszlánkapúnál. A kövek csak nagyjából párhuzamos rétegekben sorakoznak egymás mellé, érintkező oldalaik nem mindig függőlegesek, meglehetős símaságú külsejük parallelogramm vagy trapez alakot mutat, széleik nem érintkeznek egymással szorosan. Kötő anyag itt sincs, a fal szilárdsága az egymásra rakott kövek hatalmas arányain alapszik. A kapukat fedő kövek az építészetben alkalmazott legnagyobb kövekhez tartoznak, az oroszlánkapút pl. egy 4,5 hosszú, 2,40 m. széles és legmagasabb pontjában 12 m. vastag kőlap zárja, mely 2,85 m. hosszúságban szabadon fekszik. A cyclops falak kapukkal vannak áttörve. Ezeknek legegyszerűbb és leggyakoribb módja a haránt fektetett, kővel fedett kapú (269. á.). Néha két rézsút, tető formájára egymásnak támasztott kővel fedték a kapú nyilását, pl. Deloson, vagy pedig négyszögü nyilást hagytak s azt a rétegek fokozatos előretolásával mutatja a misszolungii kapú (270. á.), csak hogy ott a rétegek előretolása mindjárt az alapnál kezdődik s így az egész kapúnyílás 3 szögű. Hasonló módon építettek álboltozatú kapukat, pl. Ephesusban (271. á.) A védelmi czélokra szolgáló emlékeken kívül a pelasgus építés jellegét mutatja Euboeának némely kőemléke, melyek közül a legnevezetesebb a Herának tulajdonított szentély Ocha hegyén (l. o.). A Pausanias említette szárított téglafalakra a hisszarliki ásatások szolgáltattak példát. A szalmával kevert anyagból való szárított téglák átlag 10–15 cm. vastagok, 65 cm hosszúak és 45 cm. szélesek) 1–3 cm-nyi agyagvakolattal összekötött rétegekben vannak egymásra rakva, és bizonyos közökben befalazott fagerendákkal megerősítve, felületüket sokszor vékony fehér agyagréteggel, pipafölddel vonták be. A fellegvárak védelmére emelt cyclops falakhoz mint építésileg nevezetes művek csatlakoznak a fejedelmi paloták és várak és a kincsesházak, monumentalis sírhelyek. A fejedelmi várakat Homerus költeményeiből ismerjük, leirása szerint ezeket a palotákat már fejlettebb, díszesebb építésnek kell tulajdonítanunk, mint a milyenre a durva várfalak engednek következtetni. Menelaus spartai palotája csak úgy ragyog a sok ércz-, arany-, ezüst-, borostyánkő- és elefántcsont dísztől, ép oly fényesnek rajzolja az Odyssea Alcinous házát. A homerusi leírásokhoz csatlakoznak a Tiryns-, Mycenae- és Trojában végzett ásatások, melyek a régi királyok lakóházairól alkotott fogalmainkat, habár jóformán csakis az alaprajz tekintetében, kiegészítik. A tirynsi (l. o.) palota falaiból a terméskő maradványok alig emelkednek ki a talajból, néha épen csak elhelyezésük nyomait látjuk; ép ez a körülmény teszi valószínűvé, hogy a palota mészkő-alapra helyezett vályogfalakból és fából volt fölépítve. A palota helyiségei a fejedelmi háztartás szükségleteinek megfelelően mesterileg vannak elrendezve és csoportosítva. Némely helyen a falak külső felületén még észrevehető a több cm. vastag agyagburkolat, rajta pedig a mészréteg, melyre sokszínű díszítmény van festve. A festés nyomai (rozetták, csavarformák és egyéb díszítések) az aegyptusi művészetre emlékeztetnek. Ezen motivumok mellett a görög föld őseredeti formáit (szív, borostyánlevél és hullámvonal) figuralis festést és üvegszerű betéttel való alabastromfrízt is találunk. Úgy hogy ezen palota és a kupolás sírok fölfedezése óta Homerus leirásait a paloták fényéről már nem szabad a phantasia szülötteinek, hanem inkább a való tények költői visszaadásának tekintenünk. A görög archaeologiai társaság ásatásai 1886-ban Mycenaeben (l. o.) egy a tirynsihez fölépítésében hasonló palotának romjait tárták föl. A mycenaei és tirynsi műveltség kora a 2. évezred közepébe nyúl vissza (ezt a nagy kort a vasnak teljes hiánya is igazolja); a paloták szétrombolásának idejéül a dór vándorlás korát (1100 Kr. e.) fogadhatjuk el. Schliemann a hisszarliki ásatásai alkalmával napfényre hozott romok közt Priamus palotájára ismert rá, az ő véleményét sok neves tudós fogadta el (Schliemann, Ilios etc. Leipzig, 1881. Bötticher, Hissarlik, wie es ist, Berlin, 1890. Durm, Zum Kampf um Troja, Berlin, 1890. Dörpfeld, Troja, Leipzig, 1894). Odysseusnak híres, Homerustól oly részletesen leírt házát Ithaca szigetén még nem sikerült fölfedezni, mert az eddig végzett ásatásokat első sorban topographiai irányban vezették. A tiynsi palota, ha mindjárt nem is tekinthető a homerusi ház typusának, sok rokon vonása, a fölépítés hasonlósága következtében lehetővé teszi, hogy Odysseus palotájáról fogalmat alkothassunk magunknak. A fejedelmi palotákkal egykorúak az emlékszerű építésnek egyéb maradványai, első sorban az ú. n. kincsesházak, kupolás sírok, melyek hosszú építési tevékenységnek befejezését jelentik és némileg kisázsiai (phrygiai és lyciai) mintákra emlékeztetnek. Mycenaeben a vár kapújához vezető úton, a hegy lejtős oldalában nagy négyszögkövekből épített földalatti helyiségeket találunk, melyek valószínűleg azonosak a Pausanias (2, 16, 5) említette kamrákkal, a hová „amint mondják” Atreus és gyermekei kincseiket rejtették és egyúttal temetkeztek is. A kincsesházak tehát egyben temetkező helyül is szolgálhattak. A legnagyobb sír kapujához 35 m. hosszú, 6 m. széles, magas, szabályos kőrétegű oldalfalaktól szegélyezett út (dromus, 269. á.). vezet. A fent 20 cm-rel szükülő kapú négyszögkövekből van rétegesen fölépítve, nyilását két hatalmas, 8,5 m. hosszú, 1,12 m. magas kőlap födi; hogy a fal súlya ketté ne törje ezeket a 2,55 méternyire szabadon fekvő köveket, a záró falban a rétegek előretolásával háromszegletes tehermentesítő nyilást hagytak. A bejárat közelében talált oszloptöredékek, domborműves, piros, fehér, zöld márványtáblák, valamint az ajtóban látható gazdag díszítésére engednek következtetni. A tholus 15 cm. széles és magas, csúcsban végződő kupolaszerű építmény, melynek boltozását az egyes kőrétegek előrehajlása teszi, a 33 kőréteg vakolat nélkül van egymásra helyezve, a legfelsőt ékszerűen beillesztett kerek zárókő födi (272. á.). A gondosan megmívelt négyszögkövekbe (a 4 alsó réteg kivételével) fúrt nyílások, melyek egynémelyikében még bronzszögek maradványai láthatók, bizonyítják, hogy a sír belül bronzlemezekkel, érczrozettákkal volt díszítve; ránk azonban csak a sír kőmagva maradt. A tulajdonképi temetkező hely azonban nem ez a méhkasszerű tholus volt, hanem a vele ajtóval összekötött, négyszögletű sziklába vágott kamara; most disztelen, régente azonban bizonyosan nem nélkülözte a díszt. Az oroszlánkapu közelében van egy másik kisebb (átmérője 10,5 m.), de az ú. n. Atreusféle kincsesházhoz hasonlóan megépített sír, melynek felső része beomlott. Rajta kívül még 5 romba dőlt kupolás sírt találtak Mycenaeben. Minyas kincsesháza Orchomenusban, melyet Pausanias (9, 36, 4, 5) említ csodálattal szintén domb lejtőjén épült, ma már félig bedőlt; 1880/1-ben ásták ki. Dromusból, kerek és négyszögű kamrákból áll, a kupolás terem a mycenaeinél csak 1 m-rel kisebb. 8 kőrétege egészen, 12 részben áll fenn; az ötödik rétegtől fölfelé itt is látni az egykori érczdísz megerősítésének nyomait. A 4-szögű kamara aknaszerűen volt a sziklába vájva, oldalt kifalazva, fönt pedig 30 cm. széles palatáblákkal födve, melyek rozettáktól szegélyezett csigavonalas vésett mustrával vannak diszítve; a falakat borító márványlapok hasonló díszének motivumait szőnyegekről vehették kölcsön, élénken emlékeztetnek aegyptusi mustrákra. Egyéb kupolás sírok helyei Görögországban: Menidi (Attica), a thessaliai Volótól egy órányira fekvő Dhimini, Amyclae (Laconica) melletti Pharis (vafiói sír) és a Mycenaetől D.-re levő Heraeum. A hősi korba nyúlnak vissza a mycenaei vár falán belül Schliemanntól 1876–77. felfedezett aknasirok. Ezek kétrétűen élükre rakott kőlapoktól képezett, mintegy 27 m. átmérőjű kerületen belül (melynek közepén faragott és faragatlan sírköveket találtak) a sziklás talajba vájt merőleges falazatú üregek. A 6 sírban, melyek nyílását fagerendákra fektetett kőlapokkal zárták el, a csontvázakon kívül aranyékszerek, fegyverek, arany-, ezüst- és agyagedények voltak, melyek ma az athenaei muzeumnak egy egész termet betöltő kincsét képezik. A maga nemében egyetlen görög emlék a cenchreaei (Argolis) u. n. pyramis (v. ö. Ath. Mitt. 1901, 241. l.). Alaprajza négyszögű (15×12 m.), 3 oldalt még vagy 3 m-nyi magasságban áll, nagy sokszögű kövekből van fölépítve, a vakolat valószínűleg középkori restaurácziótól ered. K.-ről keskeny bejárat vezet 2 kamrába osztott belsejébe. Rendeltetését nem ismerjük. A hőskori városokról fenmaradt nyomok oly jelentéktelenek, hogy ezek nyomán alig alkothatunk magunknak róluk fogalmat, annyit azonban megállapíthatunk, hogy majdnem kivétel nélkül két részből állottak: dombon vagy sziklán épült, falakkal védett felső városból és körülötte vagy a lejtőn terrasse-szerűen szabadon elterülő alsó városból. A házak (l. o.) valószínűleg nagyon egyszerűek és igénytelenek voltak, s terméskő alapon vályogból épültek. A hozzávaló fát csak nyersen ácsolták meg. Spartában pl. Lycurgus törvénye szerint az ajtók és mennyezet előállításához csak fejszét és bárdot volt szabad használni. Az istentisztelet szolgálatában sem emeltek maradandóbb emléket; az istenségek primitiv képeit legfőlebb oszlopok vagy pillérektől tartott védő tetővel látták el, ez a faoszlopokkal megtámasztott tető, a falak nélkül való szentély (a milyen pl. Elis piaczán állott) a későbbi oszlopos templomnak előfutárja. A görög és italiai földön emelt első kőtemplom koráig vezető építészeti nyomok oly csekélyek, hogy azokból a szorgalmasan végzett ásatások daczára is az építés fokozatos fejlődését, a régi templomok szerkezetét és berendezését tisztán meg nem állapíthatjuk. Az olympiai Heraeum maradványaihoz fűzött következtetések is, melyek a Kr. e. 9. és 10. sz.-ba vezetnek vissza, csak hypothesisek maradnak. A perzsákkal vívott dúló harczok után, melyeknek számos templom, egész városok és vidékek, maga Athenae és fellegvárának szentélyei áldozatul estek, szabadon lélegzett fel a görög nép, és úgy az anyaországban mint coloniáiban fáradhatatlan építési tevékenységet kezdett kifejteni. Athenae politikai vezető szerepét méltóképen fejezték ki a nagyszerű és díszes nyilvános épületek, melyek Pericles vezetése alatt keletkeztek és melyekre a kis athenaei állam a peloponnesusi háborút megelőző 20 évben 50 millió koronát áldozott. Ebben a korban építették föl Ictinus és Callicrates a Parthenont, Choroebus majd Metagenes és Xenocles az eleusisi mysteriák templomát, Callicrates a hosszú falakat, Mnesicles az Odeumot és a Propylaeákat, míg ezeknek szobrászti diszítéséről Phidias gondoskodott, ki az összes építkezésekre fölvigyázott. A gyarmatokban is virágzott az é. Siciliában nagybuzgón folytatták a tyrannusoktól megkezdett templomok és vízvezetékek stb. építését. A selinusi legrégibb templom talán már 600 előtt, a legifjabb, az agestai, kb. 410-ben épült; ezek között valóságos óriás építkezések vannak, mint pl. Zeus selinusi és acragasi templomai, melyeket épen csak az Artemisium mult felül. A délitaliai gyarmatok művészeti tevékenységéről tanuskodik Paestum és Locris. Kis Ázsia építészetének emlékei gyérebbek. Az ionok nemzeti szentélyét, Artemis ephesusi templomát, megkimélték ugyan a perzsák, de Herostratus őrült tette után újra kellett fölépíteni, mint Apollónak miletusi templomát is, melyet Xerxes pusztított el. Sardes, Priene, Magnesia, Teos stb. templomai már a 4. és későbbi századokba tartoznak. A legjobb karban fenmaradt dór stilusu emlékek a márványból épült ú. n. Theseum és a parthenon Athenaeben, továbbá a mészkőből épült Concordia temploma Acragasban. Ezek biztos tájékoztatást nyújtanak az épület külső részeinek szerkezetéről és az oszlopcsarnokok mennyezetéről, míg a belső szerkezetről a paestumi Posidon-templom ad jó utbaigazítást. A többi emlékek legtöbb részükben áldozatúl estek az elemek pusztításainak és az emberek romboló dühének, úgy hogy az antik templom teljes berendezésének hű képét egész biztonsággal nem lehet reconstruálnunk és sok kérdésben, mint pl. a cellafödésének, a tetőzet szerkezetének, a világítás módjának kérdésében csak többé-kevésbé szellemes és alapos föltevésekre vagyunk utalva s úgy látszik, hogy ezekre a kérdésekre biztos feleletet már nem is fogunk nyerni. A 30 évig dúló peloponnesusi háború véget vetett Athenae hegemoniájának s egyben fölidézte a görög művészet lassú hanyatlását. Nagy Sándor korában a görög szellem teremt ugyan még kisázsiai földön kiválóbb építészeti műveket, de ezek már hijjával vannak a periclesi emlékek tiszta szépségének. Siciliában is föllendült még egyszer az építés a tyrannis aegise alatt (406–365). Atheane után Alexandria lett a görög tudomány és művészet főhelye, később pedig műkedvelő fejedelmek Pergamumban varázsolták vissza rövid időre az é. és szobrászatnak másodvirágzását. A rómaiak uralmával kiapad a görög művészeti szellem teremtő ereje. A római hadvezérektől Hellas földjéről elrablott műkincsek és a Romába és Italiába került görögök idegen földre telepítették a görög művészetet és megtermékenyítették a barbár ország művészetét, melyre egyben szellemük bélyegét is rányomták. Honi földön csak egyszer ért még hamar muló dicső napokat a görög művészet, Hadrianus császár korában. – A görög építészet emlékei két nagy csoportra oszlanak. Az elsőbe tartoznak az ú. n. cyclops vagy pelasgus é. emlélkei: fejedelmi várak, paloták, várfalak, sírok (ezekről fönnebb és Mycenae, Tiryns, Orchomenus, Troja alatt szólunk). A második csoportot a tulajdonképeni görög é. emlékei alkotják. Mint minden népnél, úgy a görögöknél is, a legjelesebb alkotások az istentisztelet szolgálatában jöttek létre; a görög é.-nek fejlődését és történetét túlnyomólag, sőt majdnem kizárólag a templom építés kapcsán szemlélhetjük. A görög stilusnak rendszerét ill. l. Columna, a templom fölépítését, fajait és szerkezetét l. Templum szó alatt. I) A dór stilus emlékei. A dór stilus történetében Semper és Durm nyomán hat korszakot különböztetünk meg: a) a korai dór, b) a laza archaikus dór (Kr. e. 7. sz.), c) a szigorú archaikus dór (6. sz.), d) a fejlett dór (5. sz.), e) az attikai dór (5. sz., Pericles kora) és f) a késői dór stilust (4. és későbbi századok). a) Kétséget nem szenved, hogy a 7. századot megelőző időben, a korai dór stilusnak homályfödte korában, az oszlopos építés már művészi alakot nyer, hogy az echinusos oszlopfő, mint a függélyes és vízszintes formák közötti legegyszerűbb közvetítő átmenet, és a gerandázat hármas tagoltsága valamint dísze bizonyos mértékig már meg volt állapítva. Ez az é. azonban szilárd formákat még nem öltött, határozott arányokat még nem ismert, benne idegen elemek váltakoznak olyanokkal, melyek később mint sajátlag dór elemek válnak ki. A korai dór stilus emlékein tisztán csak fa vagy vegyest fa, vályog és terméskő szerepelt. Ide sorolandók: az olympiai Heraeum, Görögország eddig ismert temploma között a legrégibb, kb. a Kr. e. 1000. évből. A megmaradt nyomok szerint két lépcsős talapzaton emelkedő peripteros 6×16 oszloppal; celláját két keresztfal főhajóra, pronausra és opisthodomusra osztja, a főhajót hosszában két oszlopsor tagolta; bejárata a déli hosszoldalon, jobbra és balra a legszélsőbb intercolumniumban volt. Az oszlopok anyaga és méretei egymástól különbözők, a megmaradt 18 oszlopfő mind más és más, a mi onnan eredhet, hogy az eredeti faoszlopokat a szükség szerint más és más időben helyettesítették kőoszlopokkal; Pausanias idejében még állott a hátsó csarnok egyik faoszlopa, falai, melyek feltünően vastagok, sárgás mészkő alapra helyezett, szárított agyagtéglákból épültek. Gerendázata valószínűleg fából volt, mert fríznek és architravnak nem maradt semmi nyoma; a főhajó oszlopai közt Pausanais egész sereg szobrot látott, többek közt Praxitelesnek egy Hermesét, melyet basisa mellett ki is ástak. A cadacchiói (Kardhaki) kútszentély Korfu szigetén peripteros, 6×12 barázdás, vékonyodó oszloppal, melyeknek közei nagyok, a frizen nincsenek triglyphusok, oromfala igen magas. Az assusi templom, Kis Ázsia aeoliai partvidékén, peripterus 6×13 oszloppal, pronaus in antisszal; metopái és epistyliuma reliefdíszű, a regualek alatt hiányoznak a cseppek. b) A laza archaikus dór stilus emlékeit jellemzi a magas crepidoma, a fölépítésben bizonyos nagy arányokra való törekvés, anyaga leginkább porosus kő, alaprajza peripteros; a cella pronaus-, naus- és zárt opisthodomusra oszlik, az oszlopok vékonyodása, domborodása nagy, az intercolumnium széles, a barázdák száma rendesen 20, az oszlop nyakán egyetlen bemetszés van, az oszlopfej alacsony és széles, a mestergerenda magasabb mint a fríz, a gerendázat általában nehézkes benyomást gyakorol, a triglyphusok szélesek és nyomottak, az oromfal magas. Festésénél a kék, sárga és piros szineken kivül alkalmazzák még a zöld, fekete és fehér szint, a terracottáknál (téglák, antefixae, sima) a sárgás barnás és egész sötét tonusokat. Ide tartoznak: A selinusi (Hittorf elnevezése szerint) D templom, peripteros 6×13 oszloppal, építési kora a város alapítását (628) követő első évekbe esik; ugyanott a C templom (Puchstein szerint ez a legrégibb templom), négyes lépcsőjű alapon emelkedő peripteros 6×17 monolithus, barázdás oszloppal, melyek átmérője és egymástól való távolsága különböző, földrengés következtében összedőlt romjain sok helyütt látni az egykori festés nyomait. Az apollo Lycius temploma az ú. n. chiesa di Sansone és a közelében álló Tavola dei Palladini Metapontumban, mindkettő 6×12 oszlopos peripteros, mely stuccóval volt bevonva, megfestve és színes terracottákkal díszítve; ilyen terracotta töredékeket és vízhányó oroszlánfejeket nagy számban találtak a környéken. Demeter temploma Paestumban, peripteros 6×13 oszloppal, melynek pronausát elül 14, oldalt 4–4 oszloptól határolt prostylos képezi. Ehhez hasonló formáiban az ú. n. basilica Paestumban, alaprajza egyetlen a maga nemében, ugyanis peripteros 9×18 feltünő nagy entasisú oszloppal, a cellát hossztengelyében alkalmazott oszlopsor két csarnokra osztja, ez az oszlopsor valószinüleg a hajó nagy szélessége miatt van mennyezettartóúl alkalmazva. Az épület rendeltetése bizonytalan; Koldewey és Puchstein sok valószinüséggel templomnak magyarázzák. c) A szigorú archaikus dór stilus megtartja ugyan még a régi alaprajzot, formáiban azonban már finomabb és harmonikusabb, az előbbi nehézkes oszlopokat karcsúbbak váltják föl, a mestergerenda még mindig magasabb a fríznél, a triglyphusok megnyúlnak, az oromfal alacsonyabb, anyagul megmarad a mészkő, melyet azonban rendesen stuccóval borítanak és beföstenek. Az ionázsiai minták roppant méreteit a dórok is utánozzák, így aztán valóságos templomóriások jönnek létre. Példái: az S (Hittorf szerint) templom Selinusban peripteros 6×14 oszloppal; az óriási Apollo-templom (T, Hittorf sz.) ugyanott, két lépcsős alapon emelkedő pseudodipteros 8×17 oszloppal, melyek nagy tömbökből voltak összerakva; mikor a carthagóaiak 409-ben elpusztították a várost, a templom még nem volt kész, most is láthatók a campobellói kőtörésekben szállításra kész, 2,40 m. átmérőjű és 3 m. magas oszlopdobok; csak két oszlopa barázdás, többnél előkészítették a barázdolást, mások meg egészen símák maradtak. A cellát kettős oszlopsor 3 hajóra osztotta, az isten szobrának befogadására külön kis kamra (adyton) épült. Méretei hatalmasok, homlokzata 52, hosszúsága 120 m. A syracusaei Olympieum helyét két dór monolithus oszlop jelzi. Ugyanott ásták ki Artemis templomának egy részét, ez egy 6×17 oszlopos peripteros, melynél az oszlopközök feltünően kicsinyek, úgy hogy az oszlop alsó átmérőjét sem érik el. Syracusae anyavárosában Corinthusban egy peripteros templomnak akadtak nyomára 6×15 oszloppal, melyek a görög építés legnehézkesebb oszlopai közé tartoznak. A tarentumi régi templom is ide sorolandó. d) A fejlett dór stilus korában pronaus és opisthodomus in antis oszlopelrendezést mutat, a cella szélesebb, a pteron szűkebb, az oszlopok karcsúbbak, vékonyodásuk ésdomborodásuk csekélyebb, az oszlop feje abacusból, meredekebb oldalu echinusból és 3–4 annulusból áll, nyakán kettős vagy hármas bemetszés van. A gerendázat könnyebb, anyaga még mindig főleg a porosus kő. E kor emlékei: az ú. n. Heracles templom Arcagasban, peripteros 6×15, huszonnégy barázdájú oszloppal. Kitünő karban maradt ránk Posidon temploma Paestumban (273. á.), egy 6×14 oszlopos peripteros, celláját két dupla, egymásra helyezett oszlopsor (274. á.) három hajóra osztja, a felső oszlopgalleriához szolgáló lépcső nyomait is még világosan látni. Az acragasi ú. n. Zeus templom az ókor legnagyobb épületeihez tartozik. 54 m. széles, 115 m. hossú és alapzata nélkül 38 m. magas pseudoperipteros 7×14 féloszloppal, egy-egy oszlopon husz 55 cm. széles barázda van, úgy hogy abba egy ember teljesen elfér, metopáin nem volt szobordísz, oromfalát Keleten a gigantomachia, Nyugaton Troja bevétele díszítette. A külső féloszlopoknak a belső falon pillérek felelnek meg, melyek között hatalmas (7,70 m. magas) férfialakok, atlasok vagy telamonok, tartják fejükkel és fölfelé hajlított karjaikal a gerendázatot. Mikor a carthagóiak 406-ban elpusztították a várost, a templom részeiben készen volt ugyan egészen, de kiépítését még nem fejezték volt be. 1401-ben dőlt be utolsó még fennálló része; a középkorban onnan hordták az építkezéshez szükséges köveket, s még a mult században is «az óriásoknak ez a palotája» szolgáltatta az anyagot a girgentii molóhoz. Ide tartozik az Ortygia szigetén (Syracusaeban) levő Athenae templom, melyet keresztény egyházzá építettek át, Juno Lacinia temploma és a (minden alap nélkül ú. n.) Concordia templom Acragasban; az utóbbi a legépebben megmaradt ókori templomokhoz tartozik, a mit annak a körülménynek tulajdoníthatunk, hogy a középkorban keresztény templommá alakították át (S. Giorgio delle rape) és 1788-ban restaurálták. Ide tartozik a Pausaniastól említett delphii Apollo-templom, a corinthusi Spintharus műve, a Cimontól megkezdett régi Parthenon Athenaeben és a Pisistratidáktól megkezdett, olympusi Zeusnak szentelt templom ugyanott, melynek csak alsó részét építették meg e korban, később IV. Antiochus Cossutius római építő mesterrel folytatta építését, Hadrianus pedig corinthusi stilusban befejezte. Castor és Pollux acragasi templomának antik romjaiból a siciliai régészeti bizottság ismét felállíttatta az ény.-i sarok 3 oszlopát a gerendázat és oromfal megfelelő részével; ugyanott volt Asclepiusnak, Ceresnek és Proserpinának, Zeus Polieusnak egy-egy temploma; e korban épült Egestában, Gelában és Himera város északi részében egy-egy templom, azonkivül három sleinusi templom és pedig az A (Hittorf szerint), a B.-vel jelölt kicsi, ú. n. Empedocles templom az acropolison és az R templom. Mindháromnak alig maradt romja. Nevezetesebb az Aegina szigetén, messze látható magas sziklasíkon épült Aphaea templom, melynek (6×12 peripteros) oszlopai közül még 21 áll, tympanumjainak világhirű szoborcsoportozatait Lajos bajor kriály vette meg 1812-ben trónörökös korában 120,000 márkán, és miután Thorwaldsennal restauráltatta, fölállíttatta a müncheni glyptothecában. Az aeginai kikötőben épült Aphrodite templomról csak egyetlen oszloptörzs maradt ránk. Zeusnak olympiai temploma, melyet Pausanias valamennyi görög műemlék közül legrészletesebben ír le, nevezetességét inkább az altisnak s a cellájában fölállított Phidias készítette chryselephantinus szobor világhirének köszöni, mint építészeti jelentőségének. 6×13 oszlopos, mésztuffából való peripteros, az elisi Libon műve. A templom, melyet a népvándorlás barbárjai fosztogattak, földrengések következtében összeroskadt és évszázadok folytán teljesen a föld és az áradások iszapja borította be romjait; egyrészüket a Blouet vezérlete alatti franczia expeditio ásta ki , teljes kiásása a németek érdeme, kik 1875-ben kezdték meg Curtius Ernő sürgetésére kutatásaikat, melyek gazdag eredménynyel jutalmazták fáradozásaikat (l. Olympia). Végül az 5. sz.-ba való az 1900-ben Eretriában kiásott dór peripteros, mely Apollo DajnhjoroV- nak volt szentelve. e) Az attikai dór stilusnak emlékei mérsékelt nagyságuk, szép arányaik és teljes formai bevégzettségükkel tűnnek ki. Az oszlopok karcsúbbak mint az előző korban, fölfelé enyhébben vékonyodnak, entasisuk alig észrevehető; a barázdák elliptikus keresztmetszetűek, élben érintkeznek, számuk rendesen 20. Az echinus meredek, oldala majdnem egyenes, az abacusnál csak néhány mm-rel kisebb. A gerendázat és oszlopok arányai közt nemes összhang mutatkozik, a párkány erősen kihajlik; itt-ott ion részletekkel is tallkozunk. Az épületek anyaga a helyi viszonyok kedvező voltának megfelelőleg majdnem kizárólag márvány, melyre közvetetlenül alkalmazzák a festést s így a porosus kő követelte stucco fedés eltűnik, a megművelés tökéletes, azért azonban apró szabálytalanságok itt is fordulnak elő. Az épületi köveket vaskampók és szegek illesztik össze, vakolat nincsen. A márvány alkalmazása változást idézett elő a mennyezet szerkesztésében, a melynél hatalmas (6 1/2 méter hosszú) gerendákat használnak, a terracottával födött favázas mennyezetfedést, legalább a pteromában, pronausban és opisthodomusban, monumentalis kőmennyezet váltja fel, melynek kazettás lemezei 45 cm. vastagság mellett egész 3,20 m. hosszúságot érnek el. Ezen stilushoz tartozott két rhamnusi (Attica) templom, Themisé és Nemesisé. Egyik legnemesebb és kitünő állapotban megmaradt emléke az ú. n. Theseum (151. á.) Athenaeben, melyet mások Ares, Heracles, de legnagyobb valószinüséggel Hephaestus templomának magyaráznak. Szerény méretű (31,85×13,85 m.), kétlépcsős alapon emelkedő peripteros 6×13 oszloppal, pentelicumi márványból, mely az évszázadok folytán gyönyörű aranybarnás patinát nyert. Oszlopai enyhén a templom fala felé hajolnak. A keleti oldal pteronjában épen maradt meg a kazettás mennyezet, a cella bedőlt tetejét dongaboltozattal látták el. Sok helyütt az egykori festés nyomait mutatja. Valószinű, hogy a Parthenonnál sokkal fiatalabb (Dörpfeld, Athen, Mittheilg. 1884, p. 336). Az oromfal szobordísze eltünt, ellenben megvan, ámbár nagyon megrongált állapotban, a keleti homlokzat és az érintkező hosszoldalok 4–4 metopája. A görög anyaföldnek legnevezetesebb dór emléke és egyszersmind a görög építészetnek legjobban csodált remeke a Parthenon (275. á.) Athenae acropolisán (l. Attica), melyet Ictinus és Callicrates építettek, Löschke szerint 447–434-től Kr. e. 438-ban a nagy Panathenaeák alkalmából használták először. Hármas lépcsőjű alapon emelkedő peripteros 8×17 oszloppal, pentelicumi márványból (30,86 × 69,59 m.); a pteroma alapjánál két lépcsővel magasabb cella a keskeny oldalokon 6 oszlopú prostylos csarnokokkal van ellátva, melyeknek keresztfalában hatalmas ajtók vannak. Bejárata Kelet felől van, a pronausból két oszlopsortól három hajóra osztott tulajdonképeni cellába jutunk, melyet hecatompedosnak neveztek, mert hossza épen 100 attikai lábat teszen ki, ebben állott Athenae Parthenosnak Phidias készítette chyselephantinus szobra. Ezután következik a kincstárul szolgáló Parthenon, melynek menyezetét 4 oszlop tartotta és a melybe csakis Ny. felől az opisthodomuson át lehetett bejutni (276. á.). Első és hátsó csarnokának oszlopait bronzrácsozat zárja. A templom Phidias és tanítványainak kezétől remek szobordíszszel volt ellátva, a külsején körülfutó 92 metopa magas reliefjei Athene istenasszonytól vagy a védelme alatt harczoló athenaeiektől véghez vitt hősi tetteket ábrázolt, ezekből 16 a londoni, 1 a parisi, 3 az acropolosi muzeumban van, 34 elpusztult, a maradék ma is helyén van; oromfalainak szobordísze, mely (Keleten) Athene születését, (Ny.-on) Posidon és Athene versenyét ábrázolta, sokat szenvedett, a ránk maradt töredékek legnagyobb része a British Museumba került. A cella falán végighúzódó 159,42 m. hosszú, 1 m. magas, alacsony domborművű öv, Zophorus, a Panathenaeák lefolyását mesélte el. a ny.-i homlokfalon legnagyobbrészt, a déli oldalon töredékesen ma is helyén van, 22 lemez az acropolisi muzeumban látható, a maradék Londonban. A Partheont az 5. században keresztény templommá, 1460-ban török mecsetté alakították át, mindkét átalakítástól azonban nem sokat szenvedett az épület. Szétrombolásának szomorú dicsősége a várat ostromló velenczeiek nevéhez fűződik, kik 1687-ben bombát vetettek a templomra, minek következtében a benne fölhalmozott puskapor felrobbant és szétvetette annak közepét; ma csak nyugati és keleti része áll fenn (150. á.) Szobordíszét 1801-ben lord Elgin rabolta el nagy részt. Ugyancsak Pericles kormányzósága idején (437–432) épült fel Mnesicles tervei szerint pentelicumi márványból az Acropolishoz szolgáló díszkapu, a Propylaeák; középső részök két, egykoron oromfallal betetőzött oszlopcsarnokból áll, a nyugatiak 6 dór oszlopa a lépcsőkre vezet, két középső oszlopa távolabb áll egymástól, közöttük vezet el a főbejárat, melyet a csarnok közepén két oldalt 3–3 ion oszlop szegélyez. A két rendszerhez tartozó oszlopok vegyes alkalmazása abban leli magyarázatát, hogy a csarnok mennyezete magasabb a külső gerendázatnál s így tartására magasabb, karcsúbb, ion oszlopot alkalmazott Mnesicles. Ezt a 3 hajós ny-i csarnokot hátul fal zárja, melyen át 5 különböző nagyságú kapu vezet keresztül, a középső kapu a legszélesebb; a falhoz csatlakozó keleti csarnok nem olyan mély, mint a nyugati s nincs is a hajókra osztva, magasabb fekvésénél fogva a nyugati fölé emelkedett, 6 dór oszlop zárja; a ny-i csarnokhoz kétoldalt szárnyépületek csatlakoznak, melyek közül az északi egy 3 dór oszloppal nyiló előcsarnokból és mögötte négyszögű, Pausanias szerint képtárúl szolgáló teremből áll, míg a déli, elül szintén 3 oszloppal nyiló és Ny. felé is nyitott kisebb csarnok, úgy látszik, őrhelyiségül szolgál. A felépítés ez aránytalansága nem az építészen mult, a ki eredeti tervét nem valósíthatta meg. Ma már csak romjaiban bámulhatjuk ezt a gyönyörű emléket, melyet 1656-ban villámcsapástól eredő robbanás pusztított el (149. á.). Ictinus nevéhez fűződik még a Teleusterium Eleusisban és Apollo Epicuriusnak vadregényes hegyi tájban épült phigaliai (Bassae) temploma Arcadiában; az utóbbi 6×15 oszlopos peripteros, melynek anyaga kékes szürke mészkő, építési ideje 430. Első és hátsó csarnoka in antis szerkezetű, cellája két helyiségre oszlik, a nagyobbiknak hosszfalából kiugró pillérek elől ion féloszlopokban végződnek; ezt a helyiséget a kisebbiktől két rézsút kiszökő pillér és ezek között helyet foglaló corinthusi fővel diszített oszlop választja el, úgy hogy ebben a szép arányaival és részleteivel föltünő templomban mind a három oszloprendszer előfordul. A templom szobordíszét 1811-ben ásták ki ugyanazok, kik az aeginetákat találták; Anglia megvásárolta 11,000 fonton, most a British-Museumban vannak. E kor emlékeihez tartoznak még a Sunium hegyfokán épült Posidon templom, és ugyancsak ott a propylaeák, továbbá a thoricusi (Attica) oszlopcsarnok. f) A dór stilus későbbi emlékein a könnyedségre, karcsússágra való törekvés már átlépi a dór stilus szabta határokat, az oszlopok az ion oszlop méreteihez közelednek, az echinus majdnem egyenes vonalú keresztmetszetet mutat, a formák megmerevednek. Ide sorozzuk Zeus nemeai templomát, a messanei Nice templomot, Philippus porticusát Delos szigetén, az olympiai Metorumot és egy Lepreumban (Elis) épült kis templomot (mindkettő a 4. századból); az eleusisi propylaeákat, a pergamumi fejedelmek stoáit Athenaeben, az ugyanott levő Asclepius és Themis szentélyeket és az athenaei agorának 12–1. Kr. e. épült kapuját; továbbá Delos szigetén talált bizonytalan rendeltetésű romokat, a prienei agora egy épületét, myusi (Kis Ázsia) templomromokat, a siciliai Sulus egy peristyliumáról való oszlopfőket, Semper szerint a pompeji dór templomot. II. Hierónak egy syracusaei kolossalis oltárát, az ú. n. bikacsarnokot Delos szigetén és az argosi Heraeumot. Ezekhez csatlakoznak az ujabb ásatások által napfényre hozott következő épületek maradványai: a Dörpfeldtől és Kavvadiastól 1886-ban kiásott régi Athena temploma és Leto szentélye Delos szigetén (a 3. század végéről), az Arsinoëum Samothrace szigetén, egy tholusszerű, magas alapra helyezett kerek építmény körülfutó dór pillér galleriával, míg belsejében a corinthusi rendszerrel találkozunk; Dionysus és Athena templomai Pergamumban, Demeter és Core temploma Aegaeben, Athena Alea temploma Tegeában, a Cabirusok temploma Samothrace szigetén, a pompeji görög templom, Asclepius temploma Epidaurusban,melyet Theodotus és Astias építettek, és ugyanott a tholus; Nicias choregiai emléke Athenaeben stb. II) Az ion építési rendszer, melynek eredete a messze Keletre Ninivébe, Babylonba nyúlik vissza, Kis Ázsiában keletkezett, a honnan csakhamar Görögországba származott át, az 5. században már nagyban alkalmazzák Athenaeben, virágzási kora a 4. század. Formáiban és arányaiban karcsúbb, könnyedebb, szabadabb a dórnál. Szerkezetileg is kevésbé szigorú, az egyes tagozatoknak nagyobb önállóságot enged. Diszítése amannál gazdagabb, pazarabb; finom és kecses. Az ion rendszer részleteiben is nagyobb eltéréseket és változatosságot mutat, mint a dór. A kisázsiai régibb emlékek mind elpusztultak, ami a lyciai és cariai sziklasírok homlokzatain kivül fennmaradt, Nagy Sándor és utódai valamint a rómaiak korából való; csak Atticában találjuk e stilus nehány gyönyörű, bár erősen megrongált alkotását, Alsó Italia és Sicilia földje csak nehány szegényes nyomot hagyott ránk. Anyaga eleinte mészkő, később e mellett a márvány. Gazdag aranyozásnak és polychromának számos nyomát találjuk. Méretei mindenféle nagyságot mutatnak, a kis kápolnaszerű Nice templomtól (homlokzata 4,74 m.) a miletusi óriásig terjednek (homlokzata 48,55 m.). Emlékei: A lyciai sziklasírok, pl. Telmissus- (277. á.), Antiphellus- és Myrában. A xanthusi Nereis-emlék Lyciában, magas stylobatesen emelkedő 4 oszlopú peripteros; a samusi Heraeum, melyet a samusi Rhoecus és Theodorus építettek az 50. Olympias táján; csak nehány márvány oszlopába maradt meg. A Mausoleum Halicarnassusban (l. Halicarnassus). Apollo Didymaeus temploma Miletusban, melyet Darius, majd Xerxes elpusztított, aztán újra építették a miletusi Daphnis és az ephesusi Paeonius; Vitruvius az Artemisium, Demeter eleusisi és Zeus olympiai temploma mellett az ókor 4 legszebb templomához számította. Strabo szerint nagyságával minden templomot felülmúlt, Pausanias mint befejezetlenről ír róla. Márvány dipteros 10×21 oszloppal, egy-egy oszlopnak alsó átmérője 2,10 m., magassága 21,5 m., homlok hossza 48,55 m.; földrengésnek esett áldozatul a Kr. u. 5. sz. után. Az Artemisium Ephesusban, Ioniának egyetlen Xerxestől megkimélt szentélye; ezt a fent említett Theodorus kezdte építeni, aztán Chersiphron és fia Metagenes folytatták,,míg végre Faeonius és Demetrius Ephesusból befejezték. A herostratusi tűzvész után (356) Nagy Sándor építésze Dinocrates újból fölépítette mint 8×20 oszlopos dipterost, egy-egy oszlop 18 m. magas, 36 közölök alul reliefszalaggal van diszítve, columnae caelatae imo scapo (Plin. 36, 95), egyet maga Scopas faragott, míg Praxiteles a templom előtti nagy oltárt diszítette. Wood angol mérnök 1869–74-ig mély iszapréteg alól ásta ki romjait. Strabo (14, 40) szerint Ázsiának legszebb temploma Artemis Leucophryenéé Magnesiában (a Maeander partján), fehér márványból, Hermogenes műve, Vitruvius fontos adatát (3, 2, 8), hogy ez volt az első pseudodipteros, az újabb ásatások igazolták, az amazonok küzdelmét ábrázoló szép fríz jórésze a Louvreba került; ugyanazon építésztől való a teosi Dionysus templom. A Mausoleum mestere Pythius építette (kb. 340. Kr. e.) egyszersmind Athena templomát Prienében. Nevezetesebb kisázsiai ion templomok: Cybeléé Sardesben, Aphroditéé Aphrodisiasban(Caria), és az aezanii (Phrygia) Zeus templom, melynek gyönyörű romjaira 1825-ben akadt véletlenül egy angol utazó. 7 lépcsős alapon emelkedő peripteros 8×15 oszloppal, melyek monolithusok és 0,9 m.-nyi átmérő mellett 8,5 m. magasak. A templom terrassza 146×162 m.-nyi kertekkel, exedrákkal, szobrokkal és stoákkal van dúsan diszítve. Valószinüleg a római uralom kezdő korából való. Alexandriai korból valók a pergamumi ara oszlopcsarnokának ion oszlopai, a Ptolemaeum és az ú. n. régi templom Samothracén. Műtörténelmi fontosságal bírnak egy lesbosi Apollo temlomról eredő, ősrégi volutás oszlopfők, úgyszintén a neandriai (a Tsigri-daghon Troasban) templomról eredő oszlopfők, melyeknek volutái függőlegesen emelkednek fölfelé, a közöttük levő ürt legyezőszerüen elhelyezett levelek foglalják el; ezekben a capitellumokban az ion oszlopfőnek az aeoliai gyarmatokban és a szigeteken divott egy korai (5. sz. előtti) változatát látjuk, melyet azért sokan külön aeoliai oszlopfőnek neveznek. Az attikai ion építés legszebb emlékei az Erechtheum az athenaei Acropolison (l. a szó alatt) s ugyanott (a dny-i sarkon) Nice Apteros bájos kis temploma (278. á.), melyet a törökök a 17. sz. végén ágyútelepeik megerősítésére leromboltak; Hansen, Ross és Schaubert 1835-ben ásatásaik közben ráakadtak romjaira és azokból újra fölépítették. A templom három lépcsős talapzaton áll, egy közönséges szobánál nem nagyobb (5×3 m.), amphiprostylos tetrastylos, azaz cellája előtt és megett 4–4 (monolithus) oszlop tartja az elő- és hátsó csarnokot; anyaga fehér márvány. A templom mestergerendáját köröskörül domborúművek ékesítették, melyek egy részét töredezett állapotban megtalálta Ross és fölrakatta, míg a lord Elgintől elrablottakat terracotta utánzatokkal pótolták. Peripteros templomoknál nem alkalmazták Hellasban az ion rendszert, csak kis prostylos és amphiprostylos templomoknál, mint a milyen volt az Ilissus melletti kis templom, a melyből azonban semmi sem maradt meg. Roma és Augustus kis temploma az Acropolison ion monopteros volt. Ion oszlopokat találunk sokszor dór épületek belsejében (pl. a Propylaeákban, phigaliai templomban stb.), a miről fenneb szóltunk. Ion stilusban épült még a locrii (6×17) peripteros templom Alsó Italiában, melyet Petersen, Orsi és Dörpfeld vizsgálták meg és mértek fel. III) A corinthusi rendszer, melynek eredete Aegyptusba nyúl vissza, a görög építészetben csak igen alárendelt szerepet játszik, mely csak az alexendriai korszakban terjed el általánosan és a görög államok függetlenségének elvesztése után a görög nép urainak kedvencz stilusa lesz. Ezért elenyésző csekélyek e rendszernek maradványai úgy Hellasban mint Kis Ázsiában. Legértékesebb tanúi Lysicrates choregiai emléke (l. Lysicrates) és az Olympieum Athenaeben, mely utóbbi nagyságával és pompájával párját ritkitó épület volt (templum unum in terris inchoatum pro magnitudine dei, Liv. 41, 20). A Pisistratidák alatt (530. Kr. e.) Antistates, Callaeschrus, Antimachides és Porinus építőmesterek kezdték meg építését, melyet aztán 400 évvel később IV. Antiochus király Cossutius római építészszel folytatott, de csak Hadrianus fejezte be Kr. u. 135-ben. Magas terrasse-on álló dipteros amphiprostylos, hosszoldalain kettős, homlokoldalain hármas oszlopsorral, s 100-nál több 17 m. magas oszloppal bírt, melyek közül még 15 áll fenn, 1 a földön hever; hossza 108, szélessége 41 m., a terrasse piraeusi kőből, a templom maga pentelicumi márványból épült. A polychromia kisebb szerepet játszott e stilusnál, mint a dór és ion rendszernél, a diszítéseket itt inkább kifaragják, a romlékony síkfestést színes kövek alkalmazásával, tehát monumentalis polychromiával pótolják. Arról már szólottunk, hogy egyes corinthusi oszlopok előfordulnak más oszloprendszerrel keverten (Phigaliában, állítólag a Scopas építette Athena Alea templomban Tegeában, Pausanias szerint a 337. Kr. .e épült olympiai Philippeumban is). E stilus egyéb emlékei Athenaeben: A szelek tornya, melyet a cyrrhusi (Syria)Andronicus épitett kb. 100. Kr. e. A fehér penteliciumi márványból való, 8 szögű épület (átmérője 7 m.) egyes oldalai a szélrózsa szerint vannak irányítva és az iránynak megfelelő szél reliefképével vannak diszítve. ÉK. és ÉNy. felé két oszlopos előcsarnok, D-en kis chorusszerű építmény csatlakozik hozzá. Tetején mozgó triton mutatta a szél irányát; nap- és vízi órával is el volt látva. C. Julius Antiochus Philopappusnak, IV. Antiochus unokájának síremléke (114–116. Kr. u.) a museum dombon corinthusi falpilléreket mutat. Kiszökő corinthusi oszlopok diszítették Hadrianus kapuját; Hadrianus díszes és kiterjedt stoájából, melyben valószinüleg a császártól alapított gymnasiumot kell fölismernünk (114–137 közt épült), megmaradt az alapzat egy része és egy db. fal 7 monolithus (8,6 m magas, 0,90 m. átmérőjű), gazdag acanthus díszű oszloppal. Töredékesen maradtak ránk Appius Claudius Pulchernek (1. sz. Kr. e.) eleusisi propylaeáiban corinthizáló oszlopfők, a melyeken az acanthus kehely a sarkokon chimaerákkal kombinálódik. A Kr. u. 2. századbeli thessalonicei ú. n. Inctadának, egy bizonytalan rendeltetésű épületnek romjain 5 monolithus corinthusi oszlop maradt fenn. Corinthusi stilusban épült a most Trajanusnak tulajdonított pergamumi templom (6×9-es peripteros)és az azt körülvevő oszlopcsarnok; ennél később korú a labrandai (Kis Ázsia) templom, melyből ma is még 16 oszlop áll; továbbá egy mylassai (Caria) siremlék és fogadalmi oszlop. Végül ide sorozandók Kis Ázsia nagy szinházainak különböző, sokszor igen gazdag diszítésű ochnh épületei, melyek többnyire pazar corinthusi díszt mutatnak. A profán építkezések közül úgy a művészet, mint a megmaradt emlékek száma és jelentősége szempontjából legnevezetesebbek a szinházak, melyeknek fölépítéséről és berendezéséről a Szinház czikk tájékoztat (az antik források közül Vitruvius szól részletesen ezekről művének 5. könyvében; a modern munkák között legkitünőbb a Dörpfeld-Reisché, Das grichische Theater, Athen-Leipzig, 1896). A megmaradt szinházak közül legnevezetesebbek Görögországban. Dionysusé Athenaeben (l. Attica p. 283), az Acropolis déli lejtőjén, melynek építését kb. öt századdal Kr. e. kezdték meg, de csak 340–30 között fejezte be Lycurgus szónok. Később sokszor alakították át, utoljára Phaedron archon idejében Kr. u. a 3. sz.-ban. Kb. 17,000 nézőt fogadott be. Az epidaurusi szinház, mely Pausanias szerint a legszebb szinház volt és kitünő karban maradt fenn, Polycletus műve; 32 alsó padsora 13, 20 felső padsora 22 cerciV-re van osztva; a legfelsőbb padsor távolsága az orchestrától 60 m., magassága 22,5 m. Továbbá az oropusi (Attica), argosi, eretriai, piraceusi és megalopolis szinházak, melyek közül az utóbbi 44,000 embert fogadhatott be. Siciliában: a segestainak 20 alsó, sziklába vágott padsora egészen megmaradt, átmérője 63 m., a schnh hossza 27,6 m., az orchstra átmérője 16,5 m.; a syracusaei szinház egyike volt a legnagyobbaknak (átmérője 150 m.), a most is constatálható 46 padsoron felül még 15-öt tételeznek föl, melyek 9 cepciV-re oszlottak; 480–406 közt épült. Ez a két szinház valamint a catanai, acraei, tauromeniumi görög eredetűek ugyan, de a rómaiak idejében átalakításokat szenvedtek. A Kis Ázsiában levő szinházak általában későbbi korból valók és jobb állapotban maradtak ránk. Megemlítjük a myrait, melynek schnh-jét composita rendű granitoszlopok diszítik, a Hadrianus korából való díszes patarai (Lydia) szinházat, a telmissusit (Lycia), iassusit (Ionia), a cyzicusi (Phrygia), antiphellusi (Lycia), pergai (Pamphylia), aezanii (Phrygia), magnesiai (a Maeander mellett) és az aspendusi (Pamphylia) szinházakat; az utóbbi, melyet Lucius Verus vagy Marcus Aurelius idejében épített Zeno görög építész, a legjobb karban megmaradt szinházi épület. A szinházakkal úgy rendeltetésök mint a nézőtér lépcsőzetes berendezése szerint rokon épületek: a zenei versenyek helyéül szolgáló odeumok (l. o.), a versenypályák vagy stadiumok és a kocsi- és lóversenyek terei vagyis a hippodromusok. Leghiresebb volt az athenaei Odeum, a Kr. u. 2. századból (l. Attica 283 lap), rajta kívül pedig a patraei Paus. 7, 20. A stadiumnál a hosszú keskeny pályát az egyik oldalon egyenes vonallal, az ellenkezőn pedig félkörrel (sjendonh) zárták. A hosszoldalokon és a félkörös, szinházhoz hasonló oldalon voltak az egymás felett természetes lejtőn vagy mesterséges földtöltésen emelkedő ülőhelyek a nézők, versenybírák stb. számára; sokszor oszlopcsarnokokkal veszik körül (Messene), avagy díszes oszlopos előcsarnokkal látják el (Atheane). Az athenaei Stadium építését Lycurgus szónok kezdte (350 Kr. e.), Herodes Atticus 500 évvel később diszes pentelicumi márványülésekkel látta el. A sjendonh eltemetett részét Ziller német építész ásta ki 1869–70-ben. Legnevezetesebb volt az olympiai Stadium, melyet főbb részeiben 1879 81-ig ástak ki a németek, vagy 40–45 ezer ember fért el benne. A tulajdonképi versenypályának hossza, melyet a mythus szerint Heracles mért ki, 600 láb volt s később e hosszúság mértékegységül szolgált, méterekben 192,27 s így egy olympiai láb 0,3205 m-t tesz ki. A stadiumhoz hasonlók a hippodromusok, csakhogy amannál tágasabbak és nagyobbak; híres az olympiai hippodromus. A testgyakorlásnak és az ifjuság szellemi kiképzésének is helyei a gymnasiumok és palaestrák (l. o.), melyeket a későbbi korban, mikor a nyilvános életnek központjai lettek, nagy fénynyel építettek meg, mint erről a megmaradt romok (Athenae, Ephesus, Magnesia, Hierapolis, Alexandria Troasban) tanuskodnak. A görög nyilvános fürdőépületekről kevésbbé vagyunk tájékoztatva, az egyetlen nagyobb fürdő, melyet az ásatások révén megismertünk, az assusi, 5×68 m. csarnokhelyiséget mutat, a hol megtalálták a vízmedenczék alapzatait. A görög lakóházakról l. Ház. A kereskedelemnek, politikai és vallási életnek középpontját a piacz (agora) képezte, melynek elrendezése természetesen nem volt szigorú szabályokhoz kötve, de később az é. virágkorában a város hatalmának és gazdagságának megfelelően szentélyekkel, oszlopcsarnokokkal, emlékekkel, nyilvános épületekkel volt diszítve. Ilyennek (valószinüleg a késői alexandriai időkre vonatkozó) képét festi Vitruvius (5, 1, 1); szerinte a négyszögű térséget tágas dupla oszlopcsarnokok veszik körül, melyeknek mestergerendái mészkőből vagy márványból készültek. Példákat szolgáltatnak reá Ageae és Pergamum, Salamis Cyprus szigetén, Magnesia a Maeander mellett, Ephesus és Priene, az aetoliai Pleuron, az arcadiai Megalopolis, Aphrodisias piaczán négy kettős csarnok volt, melyet 460 ion oszlop és számos márványülőhely diszített. A tereket és utczákat még sétahelyül szolgáló stoák (l. Stoa) diszítették, pl. Elisben (Paus. 6, 24), Thoricusban, Athenaeben (Attalus stoája, 112×19,5 m., továbbá Eumenes stoája, Dionysus színháza és az Odeum között az Acropolis déli lejtőjén, l. Attica 283. lap), Piraeusban, Spartában a (perzsa stoa), Epidaurusban. Az athenaei piacznak egyik stoájában historiai festmények diszitették a falakat (stia poicuilhion), melyre szintén az olympiai ásatások szolgáltattak példát; az ottani tanácsház két hosszukás, oszlopsorral 2–2 hajóra osztott és Ny. felé félkörben záródó teremből áll, melyek közt egy négyszögű helyiség van, míg mindkettőhöz közös ion rendszerű előcsarnok szolgál. A leschéknek (l. Aesxh) is művésziesebben megépített helyiségeknek kellett lenniök, mert belsejük diszítésére a legelső festők (mint pl. a delphiinél Polygnotus) vállalkoztak. A sir-építkezésről l. Temetkezés, Sepulcrum, Halicarnassus, Columna. Hogy vízvezetékek építéséhez értettek, arról számos vezeték nyoma tanuskodik (Argos,Mycenae, Demetrias, Pharsalus, Samus, Pergamum, Laodicea, Athenae, az utóbbit illetőleg l. Athenae tervrajzát és Attica 288). A kikötő-építésnek tanúi az antik molók maradványai (Delos, Larymna, Halae, Eretria, Eleusis, Oeniadae, Methone, Piraeeus). A Copais tavában ókori gátak és csatornák egész rendszerét figyelték meg. Az útak építéséről l. Via. – Fontos adatokat nyújtanak az é-re vonatkozólag azok a föliratok, melyek épületek emelésére, javítására vonatkoznak s részletesen megszabják a végzendő munkát, az anyag árát, a méreteket, a munkabért, a festészeti és szobrászati dísz díját. Becsesebbek: Enthydomusnak a miletusi Demetrius fiának Philonnal, az eleusisi Excestes fiával egy Zeában épített hajóarzenálra vonatkozó szerződése (CIA II 2, 1054, 1. Choisy, L’arsenal du Pirée, Paris, 1883. Bohn, Centralbl. d. Bauverwn. 1882, p. 296); az athenaei falak helyreállításáról szóló szerződés (CIA II 1, 167); a Lex Puteolana (CIL VI 577); a lebadeai Zeus templom (Kr. e. 2. sz.) építésére vonatkozó, 1875-ben talált hosszú fölirat (jelenleg a liwadhiai muzeumban), melyet Fabricius (De architectura Graeca commentationes epigraphicae, Berlin, 1881) és Choisy (Un devis de travaux publics à Livadie, Paris, 1884) méltattak tudományos critikával stb. – Az építő munkásnak átlagos bére naponként 1 1/2–2 1/2 drachmáig terjedett, de azért maga tartozott gondoskodni élelmezéséről. A delosi feliratok szreint az aroxitectwn átlagos évi fizetése 720 drachma volt, a díjazás csekélysége miatt Homolle azt tartja, hogy ezen az építőmester, de nem a tervező építész fizetését kell érteni. – Etruria épitészete vagy másként az ó italiai épitészet először az erődítésekben és sírépítkezésben gyakorolta magát. Itt, is találkozunk a cyclops építéshez hasonló emlékekkel, a sírépítkezés pedig szintén rokon a görögökével. A lapályos vidék lakói sírhant (tumulus) alatt temetkeztek, mely a talajba vájt sírkamra fölött emelkedik. A sziklasírok a Görögországból ismert formákat mutatják; a szabadon fölépített sírok többnyire egy fönt tompán végződő kúp alakját mutatják, mely vagy magában foglalja a sírkamrát, vagy (és ez a gyakoribb eset) a sírkamra s alépítmény díszes befejezését képezi; az utóbbira példát szolgáltat (az ú. n.) Cucumella sírja Vulci mellett, a Horatiusok és Curiatiusok (állítólagso) sírja Alanóban Roam mellett, melynek 5 kúpja közül még 2 megvan. Ilyen lehetett Porsennának Pliniustól (36, 91) leírt sírja. Az etruriai é.-nek legjellemzőbb sajátossága az ékszerűen megművelt kövekből alkotott ívnek kapunyilások fedésére való alkalmazása (Volterrában és Faleriiben, 279. á.), valamint a dongaboltozatnak alkalmazása (különösen a csatornák építésénél, 280. á.), melyeket a görögök, bár ismerték, nem szoktak volt használni, míg az italiaiak rendszeresen alkalmazták és tovább fejlesztették. Az etruscus templomokat, melyek mind elpusztultak, csak Vitruvius leirásából (4, 7) ismerjük. A templom csakis a homlok oldalán, lépcsőkön megközelíthető alapzaton emelkedett, hossza úgy aránylik szélességéhez, mint 6:5. A cella két kisebb, egy középső, szélesebb kamrára és előcsarnokra oszlik. Homlokzatában 4 oszlop áll, a középső intercolumnium 7, a két oldali oszlopköz 5 oszlopátmérőnek felel meg, a két szélső oszlop és a cellafal között (tehát oldalt 1–1 oszlop van (v. ö. Columna 445. lap). Az epistyliumról néhány sziklasír homlokzata után alkothatunk magunknak fogalmat. A Norchia mellettin (281. á.) két egymásra helyezett gerenda alkotja, az alsó síma, a felső triglyphusokkal tagozott, a felettök erősen kiszökő párkány fogakkal van diszítve. A nehézkes oromfal mezejét, sarkait és csúcsát égetett agyagdíszszel ltáták el. – A római építészet szerkezeti tekintetben az etruscus építési hagyomány továbbfejlesztése, a mennyiben ettől vette át a boltozatot, melyet tovább kiművelt és mindvégig következetesen alkalmazott emlékein; formai tekintetben pedig a görög é.-ben gyökerezik, melynek elemeit külső diszítményként vette át. Nagy jelentősége abban áll, hogy a boltozat kiművelése által az é. téralkotó mivoltát, mely a művészet e nemének lényegét képezi, érvényre juttatta s így az é-ben új korszakot nyitott. A belső tér elve nem juthatott érvényre a Kelet és Hellas é-ben, mert a tér fedésének ott dívó módja, a vízszintesen alkalmazott kő vagy fagerenda a nagyobb belső tér alkotását lehetetlenné tette. A görög templomban már 10 m. széles cellának mennyezetét is oszlopsorokkal kellett megtámasztani, s azért ott a templomnak tökéletes szépségű külseje mellett kis szűk belső helyiségeket találunk. A boltozás alkalmazása fölszabadította az é-et a gerendaszerkezet szűk korlátai alól, a középületekben szükséges tágas belső tér alkotását, változatosabb alaprajzot, és a monumentalis emeletes építést tette lehetővé. Segítségével a rómaiak oly feladatokat oldottak meg, melyekhez foghatókat az előző korok é-e nem tud felmutatni, s melyeknél nagyszerűbbeket alig oldottak meg később is. A boltozatos födés legegyszerűbb neme a dongaboltozat, két szemközti falnak félköürívű tetővel való összekötése. Hátránya, hogy az oldalfalak csak szűkebb nyílásokkal szakíthatók meg. Nagyobb szabadságot enged a keresztboltozat, mely két egymást derékszögben átmetsző dongaboltozatból alakul. Miután ennél a boltozások súlya és nyomása a fedett négyszögű tér sarkpontjaira terelődik, az oldalfalak fölöslegessé válnak, áttörhetők s a födött tér a négy oldalfal irányában szabaddá válik és tovább folytatható. A római é. harmadik vívmánya a kupola, kerek által határolt területnek félgömbtetővel való födése, melynek nyomása azonban az oldalfalak minden pontjára hat s így a fal áttörésénél ugyanazokat a korlátokat szabja, mint a dongaboltozat. Félkör alaprajzú fülkék födésére alkalmazták a félkupolát, szintén hatalmas arányokban, így pl. Caracalla thermáiban van 24,6 m. átmérőjű félkupola. Itt megállapodott a római é., a kupolafödésnek az említett korlátok alól való fölszabadítását (a kupolának négy pillérre való helyezését) későbbi kornak (a byzanitumi é.-nek) engedte át. A görög é-ben csak kivételesen fordul elő az emelet (nehány templom-cella belsejében és későbbkorú stoáknál); a rómaiak é-ben viszont nagy helyet foglal el. Amott a szinházak lépcsőzetesen emelkedő üléseit domboldal lejtőjére helyezik, itt a talajviszonyoktól teljesen függetlenül sík földön építenek a boltozás segítségével emeletes színházakat. É-ük diszítésére átvették a görög oszlopokat, melyek már nem szolgálnak támaszul hanem mint a fal felületére alkalmazott fél, oszlopok vagy a hozzátartozó gerendarészszel együtt abból kiszökellő egész oszlopok, sokszor párosával a falakat tagozzák és diszítik (l. Columna, 445. lap) vagy az emeletek jelzésére szolgálnak; ilyenkor legalul a nehéz dór, középen az ion (Marcellus szinháza, 282. á.) és legfelül a corinthusi rend (Colosseum) szerepel. A messze kiszökő párkányt látszólagosan gyám tartja. A polychromiát díszesebb emlékeiken ecset helyet inkább sokszinű márvány alkalmazásával érik el. A terméskő mellett (a nagy építkezéseknél) általános használatba kerül az agyagtégla, melynek előállításában valamint a vakolat alkalmazásában valódi mesterek voltak. Míg a görög monumentalis é. fő és majdnem kizárólagos tárgyát a templom képezte, addig a római é. a fejlett nyilvános és állami életnek minden szükségletét elégítette ki s főleg a nagyszerű középületek emelésében remekelt, melyeknek emlékei az egykori római világbirodalom minden részében maradtak fenn. A római é. kezdetben tisztán etruscus hatás alatt állott, Plinius (35, 154) szerint a Ceres templom fölépítéséig (493. Kr. e.) Tuscanica omnia in aedibus fuisse; a harmadik századtól kezdve a görög é. hatása kezd nyilvánulni, a köztársaság vége felé a boltozat mind a három neme (dongab., keresztb., kupola) már megvolt. Az é. virágzásának korszakát Augustus nyitja meg, ki méltán mondhatta az ő Romájáról: marmoream se relinquere, quam latericiam accepisset, utódjai Tiberius, Caligula, Claudius, Nero (ki alatt 64-ben tűzvész hamvasztotta el Romát, mely után rövid 4 esztendő alatt a város még fényesebben és szabályosabban épült föl), Vespasianus, Titus, Domitianus, Trajanus (építésze a damascusi Apollodorus), a művészeteket kedvelő Hadrianus, az Antoninusok, Septimius Severus, Caracalla, Alexander Severus folytatták a nagyszerű építkezéseket. A pogány é. utolsó nagy emlékeit Diocletianus és Maxentius emelik. Utánok megszünt a caesarok építkezési tevékenysége és az é. rohamos hanyatlása következett. A római é-nek a barbárok és az évszázadok pusztító munkája után fenmaradt nagy emlékei és romjai bizonyságot tesznek arról, hogy ez a kor minden idők é-ének egyik legnagyobb kora volt. – A római építészet emlékei oly nagyszámuak, hogy az épületeik egyes jellemző fajaira csakis példákat hozhatunk föl. A legrégibb templomokat etruscus építőmesterek építették, így Juppiter Capotoliumon emelt nagy templomának építését Tarquinius Priscus kezdette s az utolsó Tarquinius folytatta, míg befejezése a köztársaság első éveire maradt. A polgárháborúk idején (83) leégett, tűzvész pusztította 69. Kr. u. is, mire Domitianus újra fölépítette, a 6. sz.-ban végleg elpusztult. Dionysius Halicarn. szerint (4, 61) etruscus négyszögű alaprajzot (kerülete 800 láb volt) mutat oszlopos (hármas sorban 6–6 oszlop) előcsarnokkal és tágas egymás mellé helyezett hármas cellával; a középsőben Jupiter, az oldalcellákban (jobbra) Minerva (balra) Juno szobraival. Csakhamar átveszik a görög templom formáit, a császárok korában valamennyi görög templomforma szerint építkeznek, de ezek alaprajz tekintetében és új szerkezeti elemek fölvétele által módosulnak. Nagyon kedvelték a prostylost (mely messze kiszökő előcsarnokával a római é. egyik legjellemzőbb és leggyakoribb képviselője, az etruscus és görög templom művészi egyesítése) és prostylos pseudoperipterost, mikor az előcsarnok oszlopait féloszlopokban folytatják a cella falán. Az elsőre példa Augustus polai temploma (corinthusi stilusban), az utóbbira a fortuna Virilisnek (helyesebben talán Mater Matutának) tulajdonított kis (ion) templom Romában a köztársaság végső éveiből, vagy a régi Nemausus helyén a francziaországi Nîmesben ma is majdnem teljes épségében fennálló templom, az ú. n. maison carrée (283. á.), melyet Augustus emeltetett Kr. u. 1-ben. A templom 36×18 m., az alapzat 3 57 m. magas; előcsarnokát a homlokoldalon 6, jobbról-balról 3–3 corinthusi oszlop képezi, a cella falát féloszlopok diszítik. Még tágasabb a pompeji nagy Jupitertemplom előcsarnoka (6 elülső és 4–4 oldaloszloppal), cellájának belsejében az oldalfalak mellett 2–2 (nyolczas) ion oszlopsor s ezek felett ugyanannyi corinthusi oszlopból képezett galeria volt. Érdekes a forum Romanum é-i részén épült Concordia temploma (Camillus idejéből 366. Kr. e., Tiberius újra építette), mert cellája majdnem két olyan széles, mint hosszú. Jellemző a római templomra a cellának sokszor alkalmazott boltozatos fedése, pl. a heliopolisi kisebb templom Syriában, vagy (a Hadrianus építette) Venus és Roma temploma a forum Romanum és Colosseum között, a régi Romának egyik legnagyobbszerű emléke, melyben a római é.-ben különben ritka, kettős templomnak példáját bírjuk. Belsejét ugyanis két (K. és Ny. felől) külön bejárattal biró előcsarnokos cella képei, melyek a középen félkörívű (félkupolával fedett) fülkezárással érintkeznek egymással. Peripteros, hosszoldalain, 20–20, keskeny oldalain 10–10 oszloppal, hossza 110, szélessége 53 m. A szentélyt kb. 150 oszloptól képezett porticus vette körül. Gyakran találkozunk kerek alaprajzú templomokkal, melyeknek két fajtáját különbözteti meg Vitruvius (4, 7), a monopterost, melynél köralakban elhelyezett (rácsozattal összekötött) oszlopok zárják körül az istenség szobrát (ezt az alakzatot csak érmekről ismerjük) és a peripterost, melynél az oszlopok köralakú, rendesen kupolafedésű cellát öveznek; ilyen pl. a jó karban fenmaradt Vesta-templom Tivoliban. A kupolásfedésű templomnak remek példája a M. Agrippától (thermáival kapcsolatban) emelt és Hadrianus majd Caracallától és Severustól ujjáépített Pantheon (284. á.). Kerek építményből és hozzáépített négyszög alaprajzú (33,5×13 m.) előcsarnokból áll. Az utóbbit 16 corinthusi 12,5 m. magas gránitoszlop tartja (285. á.). A kerek falat belül (a bejáraton kivül, 286. á.) 7 fülke szakítja meg, amelyekben Caesar és 6 istennek szobra volt elhelyezve. A kazettás díszű kupola magassága és átmérője 43,4 m., a tetejében alkalmazott 9 m. átmérőjű kerek nyiláson át nyeri az épület világítását. A római é., a göröggel ellentétben, a profán építkezésben fejtette ki jelentőségét, nagyszerűségét; a lakóházak fölépítéséről első sorban Pompeji révén alkothattunk magunknak tökéletes képet (l. Ház, II). Már a magánházak is nagy fénynyel épülnek, Cicero ismert ellensége Clodius 15 millió sestertiuson vásárol magának palotát. De mindezeket fölülmúlták a császárok palotái, melyeknek romjait a Palatinuson tárták föl (l. Lanciani, A régi Róma, Budapest, 1894. VI. fejezet), ilyen császári palotának kitünő példája maradt ránk Trierben, továbbá Salonában (a mai Spalato), a hol Diocletianus töltötte életének utolsó éveit. A városi lakóházhoz hasonlóan a villaépítés oly fejlődést mutat, mely az egyszerű villa rusticától pazar elrendezésű és diszítésű palotaszerű (fürdőkkel, halastavakkal, muzeumokkal, könyvtárakkal, oszlopcsarnokos sétahelyekkel, szinházakkal egybekötött) építkezésekhez vezet. Ilyenek leirását olvassuk ifj. Plinius leveleiben (2, 17 és 5, 6). Hadrianus, tiburi villája, melynek romjai most is láthatók, 70 hektárnyi területet foglalt el s paloták egész sorozatát képezte, melyekben az ókor leghíresebb épületeit utánozta. Spartian. vita Hadr. 27. Ehhez és a gazdag rómaiaknak tengermelléki (Bajae, Puteoli) pazar nyaralóihoz képest (melyekről pompejii falfestések nyújtanak fogalmat, 287. á.) csak egyszerűbb példáját láthatjuk a római villának Arrius Diomedesnek ú. n. villa suburbanjában (Pompeji). A római állami élet fejlettsége külön föladatokat szabott az é-nek; a középületeknek külsőleg is ki kellett fejezniök az állam hatalmát. Igaz ugyan, hogy az állami ügyek tárgyalására a templomok és forumok (l. Roma, Pompeji) is szolgáltak, pl. a senatus üléseit a Cnocordia templomban tartotta, a quaestorok hivatalos helyisége pedig Saturnus templomában volt. Tulajdonképeni középületek a curiák és basilicák. A köztársaság curiáinak, tanácsházainak (a Curia Hostilia, Julia, Pompeja) berendezéséről keveset tudunk, jobban vagyunk tájékozva a basilicákról (l. o.), az üzleti forgalom és a törvénykezés helyiségeiről. Alaprajzuk rendesen hosszúkás négyszög, belül az oldalfalakat emeletes oszlopcsarnok futotta körül, az egyik, néha mindkét keskeny oldal apsisban végződött, mely a törvénykezés helye volt. Egyhajójú basilicára találunk példát Aquinóban (a régi Aquinum) és Praenestében, háromhajójúra Otricoliban, Pompejiben, Trierben, Romában a Maxentiustól fölépített és Constantinustól átalakított basilicában; ez utóbbi mutatja az e fajta épületek roppant terjedelmét, keresztmetszete az öthajós kölni dóménál jóval nagyobb. Öt hajója volt a Basilica Juliának (101×49 m.) és a legnagyobbszerű b.-nak, az Ulpiának Romában. A látványosságokra szolgáló középületek számos és kiterjedt romokban maradtak fenn. Ezek a görög hasonló czélu épületekkel rokonok, sajátlagos római alkotások korából való az Aventinus és Palatinus között elterjedő Circus Maximus. Augustus és a későbbi császárok kőülésekkel látták el, megnagyobbították és rendkivül díszessé alkották. Plinius idejében 100,000, később kétanyi nézőt fogadott be. Falainak csak csekély romjai maradtak; a Piazza del Popolo és a laterántéri obeliscusok onnan valók. Kivüle nevezetes Flaminius circusa (220. Kr. e.) és Maxentiusé (311. Kr. u.), mely utóbbinak constatálható méretei 482×79 m., padsorain 18,000 néző fért el. Ehez hasonló elrendezésű a bovillaei circus Latiumban. Domitianus stadiumának alakját a római Piazza Navona őrízte meg. A római szinház fölépítéséről l. színház. Ránk maradt emlékek: Marcellusé Romában, az arlesi, pompejii, herculaneumi, tusculumi, faesulaei, philadelphiai, petrai és gerasai s a nagy arausiói (m. Orange) szinházak. Az amphitheatrumokról l. o. Ide tartoznak a naumachiák is (l. o.). A római é. legnagyszerűbb és legfényesebb épületeihez tartoztak a nyilvános fürdők (l. Fürdő és Thermae), melyeknek berendezéséről Pompeji fürdői, kiterjedésükről a római fürdők (Agrippa, Constantinus, Trajanus, különösen azonban Caracalla és Diocletianus [288. á.] thermáinak impozáns) romjai tesznek tanuságot. Az emlékszerű épületek képviselői és egyszersmind a római é-nek legsajátosabb alkotásai a diadalivek (289. á., l. Arcus) és az emlékoszlopok (l. Columna, 445. lap). A sirok is kiváló helyet foglalnak el a római é-ben (l. Cestii, 1, Roma, Sepulcrum). Hasonlókép mesterei az útépítésnek (l. Via), a városfalak és bástyák emelésének; művészeti szempontból nevezetesek a városi kapuk (kétnyílásuak a Porta Maggiore Romában, Porta Nigra Trierben; 3 nyílásuak a herculaneumi kapu Pompejiben [290. á.], az aostai kapu; 4 nyilásuak a nimesi és autuni kapuk). A hidépítés terén (l. Pontes) a boltozás alkalmazásával bámulatos műveket alkottak, olyanokat, melyek az évezredekkel daczolva ma is teljes épségben állanak fenn. Példa rá a L. Fabriciustól mint curator viarumtól 62-ben Kr. e. emelt (170 m. hosszú, 6,5 m. széles) kétívű hid (mai neve Ponte de’ Quattro Capi) Romában (291. á.), ugyanott részben a ma is használatban levő pons Aelius (mai nevén ponte S. Angelo), melyet Hadrianus császár emelt, vagy az Augustus építette ötéves hid Riminiben (Ariminum). A vizépítkezés terén a legnagyobb föladatokkal birkóztak meg (Ostia kikötője, portus Trajani Centumcellaeben [a mai Civitavecchia], a lacus Fucinus lecsapolása). A római é-nek ma is csodált, gigasi műveihez tartoznak végül a vizvezetékek (l. Aquae ductus). Például fölhozuk a ma is jó karban fönálló ú. n. pont du Gardt (292. á.), mely egy 28 km. hosszú vizvezetéknek részét képezi s Nemausus (Nîmes) városába vezette az Eure és Airan forrásainak vizét. A Gardon völgyét áthidaló építmény alsó ívsora 142, a legfelsőbb 261 m. hosszú, magassága 59 m. A vizvezetékekkel kapcsolatban emeltek monumentalis, gazdag diszítésű nyilvános kutakat, ilyennek (az Aqua Juliához tartozó kútnak) nyomai maradtak Romában a piazza Vittorio Emanuele közelében; a Capitoliumon ma is látható dombormíves tropaeumreliefek (az ú. n. Trofei di Mario) 1590-ig ennek fülkéiben voltak elhelyezve. – Irodalom: Durm, Die Baukunst der Griechen,2 Darmstadt, 1892. U. a., Die Baukunst der Etrusker und Römer, u. o. 1885. Lübke, Geschichte der Architektur,6 Leipzig, 1884. Choisy, L’art de bâtir chez les Romains,2 Paris, 1876. Bötticher, Die Tektonik der Hellenen,2 Berlin, 1874–81. Choisy, Études épigraphiques sur l’architecture grecque, Paris, 1888. Koldewey-Puchstein, Die griech. Tempel in Unter Italien und Sizilien, Berlin, 1899. Milchöfer, Die Anfänge dre Kunst in Griechenland, Leipzig, 1883. H. Brunn, Griechische Kunstgeschichte, München, 1893 (2. köt., kiadta Flasch, 1897). Hittorf, L’architecture polychrome chez les Grecs, Paris, 1846. Semper, Der Stil, München, 1860–3. Jahrbuch (1886 óta) und Mittheilungen des kais. deutschen archaeologischen Instituts. Athenische Abth. (1876 óta) és Römische Abth. H. Brunn, Geschichte der griech. Künstler, Stuttgart, 1889. Perrot-Chipiez, Historie de l’art dans l’antiquité, eddigelé 7 kötet, Paris, 1881–98. Martha, L’art étrusque, Paris, 1889. Canina, gli edifici di Roma antica, Roma, 1848–56. Reber, Geschichte der Baukunst im Alterthume, Leipzig, 1867. Schuchardt, Schliemann ásatásai, Bpest, 1892. Lanciani, A régi Róma, Bpest, 1894. Görög földön, emlékkönyv stb. Bpest, 1895. Római világ, emlékkönyv stb. Bpest, 1899. Curt merckel, die Ingenieurtechnik in Alterthum, Berlin, 1899.

L. N.

267. Cyclops fal része (Tiryns).

267. Cyclops fal része (Tiryns).

268. Cyclops fal részlete (Argos).

268. Cyclops fal részlete (Argos).

269. Atreus kincsesházának bejárata (Mycenae).

269. Atreus kincsesházának bejárata (Mycenae).

270. Cyclops kapú (Missolunghi).

270. Cyclops kapú (Missolunghi).

271. Cyclops kapú (Ephesus).

271. Cyclops kapú (Ephesus).

272. Kupolás sír (az ú. n. Atreus-sír) keresztmetszete (Mycenae).

272. Kupolás sír (az ú. n. Atreus-sír) keresztmetszete (Mycenae).

273. Posidon temploma (Paestum).

273. Posidon temploma (Paestum).

274. Posidon templomának belseje (Paestum).

274. Posidon templomának belseje (Paestum).

275. A Parthenon (Athenae), Restauratio.

275. A Parthenon (Athenae), Restauratio.

276. A Parthenon alaprajza (Athenae).

276. A Parthenon alaprajza (Athenae).

277. Oszlopos sziklasír (Telmissus mellett).

277. Oszlopos sziklasír (Telmissus mellett).

278. Nice temploma (Athenae).

278. Nice temploma (Athenae).

279. Etruscus boltozatos kapú (Falerii).

279. Etruscus boltozatos kapú (Falerii).

280. Cloaca maxima (Roma).

280. Cloaca maxima (Roma).

281. Etruscus sziklasír (Norchia).

281. Etruscus sziklasír (Norchia).

282. Részlet Marcellus színházáról (Roma).

282. Részlet Marcellus színházáról (Roma).

283. Az ú. n. maison carrée (Nimes).

283. Az ú. n. maison carrée (Nimes).

284. A Pantheon külseje (Roma).

284. A Pantheon külseje (Roma).

285. A Pantheon alaprajza (Roma).

285. A Pantheon alaprajza (Roma).

286. A Pantheon belseje (Roma).

286. A Pantheon belseje (Roma).

287. Villa képe (pompeji falfestmény)

287. Villa képe (pompeji falfestmény)

288. Diocletianus thermáinak egy terme (Roma). Restauratio.

288. Diocletianus thermáinak egy terme (Roma). Restauratio.

289. Constantinus diadalive (Roma).

289. Constantinus diadalive (Roma).

290. A herculaneumi kapú Pompejiben.

290. A herculaneumi kapú Pompejiben.

291. Pons Fabricius (Roma).

291. Pons Fabricius (Roma).

292. Pon t du Gard (Nimes mellett).

292. Pon t du Gard (Nimes mellett).