TARTALOME

Etruria, Hetruria, Tuscia

Turrhnia, Turshnia, közép-italiai vidék, melyet határolt Nyugaton a róla elnevezett tenger és a Macra folyó, a mely Liguriától elválasztotta, Éjszakon az Apenninus hegység (Gallia Cispadana), Keleten és Délkeleten Umbria és Latium, a hol az ívben kanyarodó Tiberis volt a határ. Az Apenninus nyúlványai borítják az országot, igy az Argentarius (m. Argentaro) egy erősen kinyúló félszigeten, az erdős Saltus Ciminius meg a Soracte. Folyói: a Tiberis, Clanis és Cremera; az Arnus (m. Arno), Umbro (m. Ombrone), Albinia, Armenta, Marta, Minio; tavai a Lacus Trasimenus (Tarsumennus, m. L. di Perugia) Clusium és Perugia között (csata 217. Kr. e.), a L. Prelius (L. di Castiglione), L. Volsiniensis (L. di Bolsena), L. Ciminius (L. di Vico), L. Vodimonis (Laghetto di Bassano) és L. Sabatinus (L. di Bracciano). Az ország rendkívül termékeny volt, a földművelés, baromtenyésztés, vadászat és halászat virágzott, s azonkívül az ipar is, mint pl. a szövés Tarquiniiben és Faleriiben, továbbá a gyapjufonás, cserépipar és vázafestés meg érczöntés. A legrégibb lakókat, a kik valószínűleg liguriaiak és siculusok voltak, az umbriabeliek szorították ki; állítólag 1043 évvel Kr. e. pelasgus tyrrhenusok telepedtek le a déli részén, a kikhez egy Raetiából bevándorolt faj csatlakozott, a mely magát Rasena- vagy Rasennának (’Rasenai, rokon Raetivel) nevezte, míg az umbriaiak Turscumnument v. Tuscomnomét, a görögök és rómaiak Touscoi-t, Fouscooi-t, Tuscit, Etruscit, Thuscit mondtak. Herodotus (1, 94) meseszerű elbeszélése szerint a kisázsiai lydusok egy része Tyrsenusnak, Atys fiának vezetése alatt Italiába vonult, a hol a tyrsenus nevet vette föl. Strab. 5, 219. Ezt a hagyományt követték az augustusi korszakbeli rómaiak (Verg. a. 2, 781. 8, 479. 9, 11. 10, 155. Ov. met. 3, 583. Hor. sat. 1, 6, 1) is. Halicarnassusi Dionysius (1, 28, 30) ellenben ősi népnek tekinti őket. E nézetek egyikét sem lehet helyesnek tartani: sem nem jöttek az etruscusok a tengeren át, sem nem őslakók Italiában, hanem az Alpesek és a Padus síkja mellől, a hol uralmuk a venetiai öböltől a nyugati tengeri Alpesekig terjedt, vándoroltak nagyobb tömegekben az italiai félszigetre, a benszülött törzseket időről-időre meghódíttották és a nyugati parton le Campaniáig uralkodtak. Az etruscusok politikai, vallási és művészi tekintetben a többi italiai népek közül kimagaslottak, a miért a rómaiak tőlük sokat elsajátítottak, pl. a ház építészeti szerkezetét, úgyszintén a templomokét, a tisztviselők jelvényeit, a nyilvános játékokat stb. Tizenkét városból álló, aristocratikus szervezeti szövetséget alkottak, a mely Roma első két évszázadában legmagasabb virágzását érte, a míg a rómaiakkal vívott harczaik uralmukat megdöntötték. E városokban az uralkodó kaszt a lucumók voltak: csak ők voltak állami és papi méltóságokra jogosítva. Közűlök választották a királyokat. Az etruscusok nyelve, a melyen több reánk jutott fölirat van szerkesztve, még megoldatlan rejtély. Corssen, Deecke és Bugge azt vitatja O. Müllerrel, Stickellel, Kieperttel és másokkal szemben, hogy az indo-európai nyelvcsalád tagja és mint ilyen az ó-italiai nyelvekkel rokon; mások, mint pl. Windisch, Aufrecht és Bréal, a finn-ugor nyelvcsalád tagjának tartják, míg mások véleménye szerint nyelvcsaládba általában nem sorolható. – Legnevezetesebb városaik: Pisae, m. Pisa, az Arnus mellett, kitünő kikötővel és híres gyógyító vizekkel (aquae Pisanae); Faesulae, ma Fiesole, Catilina főtáborának helye, melyet Sulla népesített be az ő veteranusaival; Arretium (l. o.), m. Arezzo; Cortona, m. is C.; Volaterrae v. Velathri, m. Volterra, megerősített város magas sziklán, gazdag volt ásványban; Vetuolonia, a honnan állítólag a rómaiak tisztviselőik jelvényeit és a tuba használatát megtanulták; Rusellae a L. Prelius mellett; Clusium (l. o.), m. Chiusi; Volsinii v. Velsuna, m. Bolsena, eredetileg magaslaton épült; Tarquinii, m. csak romok, híres az ott talált sirokról; alighanem a szövetséges városok feje volt, a Tarquinius-nemzetség szülővárosa, azonkívül nevezetes vázáiról és vászongyártásáról; Caere (l. o.) és Falerii vagy Falesia és Falisci (Falerioi, Faliscoi), Aequum Faliscum a Via Flaminia mentén, lakói nem voltak etruscusok, hanem a latinusokkal rokonok (l. Deecke, Die Falisker, 1888). Sokat hadakoztak a rómaiakkal, kivált Camillus idején (Liv. 5, 27. Plut. Cam. 10), a míg 293-ban Kr. e. az általános etruscus fölkelés után a síkságra nem telepítették őket. Liv. 10, 46. A rómaiak a régi város helyén Colonia Junonia Falisci nevű gyarmatot alapítottak. Ismert kereskedelmi czikkek voltak az áldozati bikák, hentesárúk és lenkészítmények. A fölsorolt 12 szövetséges városon kívül nevezetesek. Luna (l. o., m. Luni romjai), Kr. e. 179 óta római gyarmat, nevezetes kikötő és márványbánya; Luca (m. Lucca), 178-ban Kr. e. római gyarmat; Pistoria (m. Pistoia), itt szenvedett vereséget és esett el Catilina 62-ben Kr. e.; Florentia (m. Firenze), az Arnus mellett; Sena (m. Siena); Perusia (m. Perugia) a Trasimenus és Tiberis között, Octavianus a L. Antonius ellen viselt, úgynevezett perusiai háborúban (41–40 Kr. e.) lerombolta; Saturnia, előbb Aurinia, Cosa (l. o.) és Volci (a 307. á. etruscus tumulus Volci mellett; egy ily sírhant belső kamaráját mutatja a 308. á.; az etruscus szobrászat kezdetleges voltáról ad fogalmat a 309. á., mely egy halott siratását ábrázolja); Graviscae, egészségtelen vidéke miatt gravis aërtől származtatták, 183-ban Kr. e. római gyarmat, jó boráról volt híres, Centum Celale (m. Civita Vecchia), Trajanus óta nevezetes kikötő és jelentékeny város; Pyrgi, Caere gazdag kikötővárosa Ilithyia híres templomával, melyet 384. Kr. e. az id. Dionysius fosztott ki; Alsium (l. o.), Forum Cassii; F. Clodii; Ferentium, Otho császár szülőhele; Capena; Fescennium a Soracte mellett (m. talán Citta Castella), a versus Fescennini bölcsője; Sutrium (m. Sutri); Nepete (m. Nepi), Camillus győzelméről (395. Kr. e.) nevezetes, Veji (oumioi), Romától Északra, meredek sziklán a Cremera folyó mellett, Romával vívott harczairól híres, különösen Camillus alatt (404–395. Kr. e.), Juno hírneves templomával. Liv. 5, 7 sk. Meghódítása után a város annyira sülyedt, hogy Florus mondhatta: «Ki emlékszik, hogy vejibeliek is voltak?» – Irodalom: O. Müller-Deecke, Die Etrusker, 2 kötet, Stuttgart, 1877. Inghirami, Monumenti Etruschi, Firenze, 1825, 10 kötet. Musei Etrusci Monumenta (díszmű), Roma, 1842, 2 k. Gray, History of Etruria, London, 1843–1870, 3 kötet. Desvergers, L’Étrurie et les Étrusques, Paris, 1864, 2 kötet. Taylor, Etruscan researches, London, 1874.

SZ. IS.