TARTALOMA

Alaricus

AlaricoV, a nyugati gótok királya a balthok nemzetségéből (Jordanes, Get. 29), a ki 20 éves korában uralkodásra jutván, sokat harczolt mind a keleti, mind a nyugati római birodalom ellen. 379 Kr. u. részt vett a gótoknak Nagy Theodosius elleni küzdelmében; 394-ben Eugenius ellen harczolt. Zosim. 5, 5. Majd Rufinusszal, Arcadius császár ministerével, van baja; 395-ben Kosntantinápolyban ostromolja őt. Ezután végigvonúlva Macedonián és Moesián, elpusztítja nyugati Illyricumot majd Thessaliába ront. Ezalatt Stilicho, a nyugati birodalom ministere, a ki maga germán származású volt, segítségére sietett a keleti birodalomnak s bekeríti A.-t. Minthogy azonban Stilicho kénytelen Itáliába visszatérni, A. behatol Görögországba s elpusztítja azt. Claudian. in Rufin. 2, 180. de laude Stilich. 1, 170. Stilicho ismét kiköt Görögországban, Alarich elkerüli. Zosim. 5, 7. 401-ben A. felső Italiába tört, eljut Liguriáig, ott azonban megint Stilichót találja magával szemben. A Pollentia és Verona melletti ütközetek után (403) A. visszavonúl Illyricumba. Claudian. b. Get. 559. Stilicho megöletése után A. 408-ban ismét Italiába nyomúl, Rómát három ízben megostromolja s 410 aug. 24. el is foglalja. Zosim. 6, 12. Oros. 7, 39. Innen déli Olaszországba nyomúlt, de Calabriában Consentia (Cosenza) mellett váratlan halállal kimúlt. A monda szerint a gótok a Burentinus (Busento) folyó medrében temették el királyukat. A. sógora Athaulf ezután Galliába vezette a nyugati gótokat. Claudian. b. Get. 498. V. ö. Thierry, Alarik és a nyugatrómai birodalom haldoklása, ford. Öreg János. Budapest, M. T. akadémia.

P. G.