TARTALOMF

Formula.

Minthogy a legis actio (l. o.) szigorú formaságai igen sok nehézséget s kényelmetlenséget okoztak a perlekedő feleknek, mellőzték őket lassankint s a lex Aebutia (148–123 Kr. e.) alapján, melyet később a Caesar- és Augutus-féle leges Juliae egészítettek ki, a praetorok edictumaiból vett új eljárásformák, az ú. n. formulae actionum, léptek helyökbe. A praetori edictumban foglalt (Cic. Rosc. com. 8) formulák közül a felperes kiválaszthatta azt, a melyik legalkalmasabbnak látszott s annak kiállítását kérhette a praetortól. A pernek a hatóság előtt folyt emez előkészítése az ú. n. in jure eljárás; erre következett az eljárás in judicio, miután a praetor esküdtbiróra bízta az ügy további vizsgálatát s elbirálását, átnyújtván neki a formulát, mely, ha teljes volt, a következő részekből állott: 1) demonstratio, a pereset előadása; 2) intentio, a felperes követelése (ea pars formulae qua actor desiderium suum concludit); 3) adjudicatio, a biró fölhatalmazása arra, hogy a peres dolgot az egyik félnek itélje oda; 4) condemnatio, felhatalmazás, hogy az esküdtbiró elutasítóvagy elmarasztaló itéletet hozhasson.E részek közűl csak az intentio volt lényeges; az adjudicatiót csak bizonyos eseteknél (judicia divisoria) alkalmazták. Olykor voltak még a formulánnak rendkívüli részei is, ú. m. exceptiones (l. o.), praescriptiones és replicatio (l. o.), továbbá a záradék (clausula bonae fidei és arbitraria). A császárság idején a formulák lassankint kimentek a divatból; Diocletianus óta az itélő hatóság extra ordinem maga birálta el a pert (l. Vécsey T. Római jog. 214–217. l.)

CS. JÓ.