TARTALOMF

Fürdő.

– 1. A görögöknél a fürdésnek főleg a nők mindennapi életében okvetetlenül szerepet kellett játszani, ha másként nem, úgy mint a test ápolása vagy csinosítása egyik eszközének. Ide vágó jelenetek épen nem ritkák a festett edényekben, a legérdekesebb köztük egy Volciból származó amphora a berlini királyi múzeumban: egy fürdőszobát berendezésével együtt ábrázol. Két osztály van benne, mindegyik 2–2 nő számára, s a víz fölülről, a csövekből finom sugarakban érte a fürdőzők testét. Panofka, Bilder antik. Lebens. Taf. XVIII, 9. De bár Athenaeben egyaránt voltak közfürdők s magánfürdők (balaneia dhmusia és idia), távolról sem volt az a jelentőségük, mint a rómaiaknál. A ki meleg fürdőket (balaneia, Jepma loutoa) használt, annak elpuhultságot vetettek szemére. Aristoph. nub. 992. Rendesen azok a részek sincsenek még meg a görög fürdőkben, melyek a római fürdőt jellemzik. De már a száraz meleg légfürdőket (puriatnhia) ismerték. Továbbá nem hiányozhatott az aleipthrion, hol a fürdőzőt a vakarókéssel (stleggiV) is megtisztították s beolajozták. Külön öltöző szoba (apoduthion) csak később jött divatba – II. A rómaiaknál sem képezte a fürdő kezdetben a mindennapi élet szükségletét, mint később, főleg a császárság idején. Scipio még egy sötét, barátságtalan helyiségben zavaros vízben fürdött. Seneca ep. 86, 11. Ez a helyiség rendesen a mosókonyha (lavatrina) volt. Helyébe a görög eredetű balneum lépett, külön helyiségekkel a hideg, langyos és meleg fürdők számára. Az első nyilvános fürdők (szintén balnea) a második pún háború után tünnek fel Romában. Használatukért fizetni kellett (balneaticum) a városnak vagy vállalkozónak, a ki felépítette. A fürdődíj férfiak részére egy quadrans (1/4 as) volt, a nők részére több. Egyes hazafiak és községek, különösen a császárok bőkezűségéből azonban ingyen is használhatta a nép a fürdőket. A Kr. u. 334-ben készült Notitia szerint Romában 952 balnea volt. Ezeken kívűl volt még 11 therame, mely óriási épülettömbökben nemcsak fürdeni, hanem a szórakozás minden nemében is részesülni lehetett (l. Thermae). Különben, mint a Pompejiben felásott fürdők mutatják, a kisebbekben sem hiányzott az oszlopos udvar a séta és testgyakorlatok számára, egy társalgó helyiség (exedra), stb. A lényeges alkatrészek azonban minden fürdőben a következők: 1) az apodyterium, az öltöző terem, 2) a tepidarium, melynek levegője langyos meleg volt s a hol a test előkészült 3) a caldarium használatára, mely forró, száraz levegővel volt töltve, de a hol rendesen egy-egy kád is állott a meleg (alveus) és hideg viz (labrum) számára. Végül 4) a frigidarium, egy hideg vizzel megtöltött medencze, a melyet a fürdőzők rendesen közvetetlenül az öltözködés előtt használtak. Kivételesen előfordul még a Vitrivmaius (5, 10, 5) által részletesen leírt laconicum azok számára, kik egyáltalában a legforróbb száraz légfürdővel beérték s a mely ép azért nem állott szerves összeköttetésben a többi helyiséggel. Mint Roma egyéb szokásai, úgy a fürdés szenvedélye is csakhamar elharapódzott úgy Italiában, mint a legtávolabb eső provinciákban, s a szokással együtt a népek átvették a Roma városi fürdők beosztását és berendezését is, a mely ép azért minden római fürdőnél ismétlődik. Hogy tehát megismerkedjünk vele, ép oly jó egy aquincumi példa, mint a pompejiek. Aquincumban eddig magán a Papföldön 3 nyilvános fürdő s egy magánfürdő ismeretes, másfelé pedig még 4 fürdő fedeztetett fel. A 390. á. alatt közölt alaprajz azon fürdőé, mely a Papföldön közvetetlenül a szentendrei országút mellett került napfényre (v. ö. az Aquincum czikknél közölt térrajzot). Bejárata a-nál volt, a B helyiség apodyterium gyanánt szolgált, a szomszédos D pedig mint frigidarium egyik végén a félkörű medenczével a hideg viz számára. A füthető tepidarium és caldarium F és H betűkkel vannak megjelölve s a C, E és G mellékhelyiségeken át is hozzáférhetők voltak. A tepidariumban is állott az egyik végén egy félkörű medencze a langyos víz számára, a mi csak kivételesen fordul elő. A caldarium két medenczéje a keskeny oldalakat foglalta el s az egyik végüknél voltak a kemenczék (e és d), a honnan a meleg levegő a pilléreken nyugvó padozat (l. Hypocaustum) alá jutott. A felépítményből nem igen sok maradván fenn, arról némi fogalmat nyujthat a 391. á. alatt közölt átmetszeti képe a fürdőnek. Ha a fürdő lényeges részei kétszer fordúlnak elő egy épületben; akkor ott külön-külön osztály volt a férfiak és a nők számára. Ezen esetben a kemencze a két caldarium között állott. Erre is van példa Aquincumban a Papföldön, nemcsak Pompejiben. Azokban a romokban ismerhetők fel, melyek a papföldi ásatások térrajzán XIX számmal vannak megjelölve.

K. BÁ.

390. Egy aquincumi fürdő alaprajza.

390. Egy aquincumi fürdő alaprajza.

391. Egy aquincumi fürdő hosszátmetszete, reconstruált állapotban.

391. Egy aquincumi fürdő hosszátmetszete, reconstruált állapotban.