TARTALOMG

Geoponici

görög eredetű szó, mely a gewponicoi (= földmívelés körébe tartozó melléknévi alaknak latinos végzdésű formája. Rajta a régiek azokat az írókat értették, kik mezőgazdaságra és földmivelésre vonatkozó iratokat tettek közzé. – Sorukból a classikus korszakban legfeljebb Xenophont említhetjük a görögök közül, kinek oiconomicoV-a, melyet különben Cicero érdemesnek talált latinra is fordítani, 4 fejezetben a földmívelésre vonatkozólag tartalmaz útmutatást. Az Aristoteles előtti valamint az alexandriai korszakból jobbára csak a geoponikus szakírók nevei jutottak korunkra, a lemnusi Apollodorus, Clidemus, Menestor, Androiton, az athenaei Amphilochus, Aeschylides, myndusi Alexander, Nicander és számos más írónak a nevei, kiknek munkáiból az uticai Cassius Dionysius 88 táján Kr. e. egyet-mást beszővén abba a görög fordításába, melyet a carthagói Mago pún eredetije után végzett, forrásait egyben az idők enyészetének szolgáltatta ki. Igy legfeljebb Theophrastus elégítheti ki némileg ez időkből való nagy munkájával igényeinket és érdeklődésünket. Szakasztott úgy áll a dolog a későbbi korszakok geoponikus iróira vonatkozólag is. Julianus császár idejében a berytusi Vindanius Anatolius meríti a feledés tengerébe a tőle kivonatolt és felhasznált írók (Ps.-Democritus, Pamphilus és Sextus Iulius Africanus) idevágó műveit, talán Heraclius császár uralkodása éveiben pedig valami Cassianus Bassus szerkeszt össze előzői Anatolius és Didymus nyomán 20 könyvben egy ai peri gewrgiaV eclogai cz. munkát, melyet Needham után Niclas adott (Leipzig, 1781) 4 kötetben, utóljára Beckh (Leipzig, 1895). – Irodalom: Oder, Beiträge zur Gesch. der Landwirthschaft bei den Griechen. Rhein. Mus. 1890. és 1893. évf.-ban. – A rómaiaknál aránylag messze időbe nyúlik vissza a mezőgazdaságnak elméleti mívelése, s nevezetes, hogy épen a ránk maradt legrégibb latin prózai termék, erről a tudományágról szól. Értjük M. Porcius Catónak de agricultura cz. művét, melyben aonban a házigazdaságra vonatkozólag is találunk utasításokat. Mago munkájának lefordítására a rómaiaknál is rákerült a sor: Carthago elfoglalása után a senatus lefordíttatta azt latinra egy bizottsággal, melynek élén D. Silanus állott. Ebből azonban miként a két Saserna mezőgazdasági munkáiból, csak töredékek szálltak korunkra. Cn. Tremellius Scrofa, Varrónak, bár kortársa, ez ágban mégis avatott elődje. De nem csekély jelentőségü magának Varrónak idevágó műve sem (rerum rusticarum libri tres), melynek azonban csak 1. könyve szól a földnek miként való míveléséről. Csakhamar ez az ág költői feldolgozást is nyert Vergilius georgicáiban, mely «voltaképen nem gazdasági szakmunka, hanem hazafias és erkölcsi irányeszmékben gazdag paraenesis Italia földmívelőihez.» Forrásául C. Iulius Hyginusnak de agricultura czímű, úgy látszik, 2 könyvre terjedt műve szolgált, ki egyúttal első volt, ki nem gyakorlati tapasztalások alapján, hanem könyvekből hordta össze ismeretanyagát. Később hasonlóan keletkezett Cornelius Celsus encyclopaedikus munkájának idevágó része, kit ismét Julius Graecinus aknázott ki. Ezekből aznoban, valamint az utóbbi kortársának Julius Atticusnak művéből (de vitibus?), mi sem maradt ránk; kevésbbé mostoha volt a sors L. Iunis Moderatus Columellának (60 táján Kr. u. készült) mezőgazdasági műve iránt, mely 12 könyvben czím nélkül jutott ránk s gyakorlati szakismeretek alapján tetszetős formában utasításokat ád a gazdának nemcsak a földmívelés, hanem a szőlőültetés, kerti növények termesztése, halászat és méhészet terén is. Különösebb hatást azonban műve nem ért el. Viszont ismét mostohán bánt el a sors a 3. évszázadban élt Gargilius Martialis mezőgazdászati munkájával, melyből csak kivonatok maradtak korunkra, míg szerencsésebb utódja Palladius, ki 355 táján írt, compendiumával még az iskolák padjaira is eljutott. – Irodalom: Catót és Varrót kiadta Keil (Lipsiae, 1882–1897) 2 kötetben; a kisebb írókról v. ö. Reitzenstein, De scriptorum rei rusticae libris deperditis (Berlin, 1884). Columella másokkal együtt kiadva Schneider, Scriptores rei rusticae Lat.-jében (Lipsiae, 1794–97, 4 kötet), Palladius J. C. Schmittől (Lipsiae, 1898).

V. R.