TARTALOMH

Harmincz zsarnok.

– I. Athenaeben. Miután a Kr. e. 405. év nyárutóján Aegospotaminál megvívatott a peloponnesusi háború döntő ütközete, Athenaeben előtérbe lépett az ú. n. öt ephorus alatt jól szervezett oligarcha párt, mely szivesen megnyitotta volna azonnal a város kapúit Sparta előtt. De mivel a democraták még abban a szorult helyzetben is folytatni akarták az ellenállást, kénytelen lőn a két spartai király szárazon, Lyssander pedig a tenger felől megszállani a várost. Végre a visszahívott száműzöttekkel megerősbült oligarchák nyomása, Theremenes csalfa békekövetségei, valamint a nagy éhség hatása alatt 404 aprilis 25-dikén (Munychion hó) elfogadta a polgárság az ellenség békefeltételeit. Mivel ezekben nem volt szó az alkotmányról, a többség fenn akarta azt régi állapotában tartani és késlekedett a várfalaknak a békében kikötött lerombolásával. Ez jó ürügyül szolgált arra, hogy az akkoriban Samus ellen működő Lysander az oligarchák kiküldötte, Theramenes meghivására azon év juniusában egy újabb látogatást tegyen egész hajóhadával Athenaeben. Miután ének- és fuvolaszó mellett leromboltatta a várfalakat, népgyűlést hivatott össze s azon maga is megjelent. Dracontidas, egy rovott előéletű polgár, indítványt tett, hogy válaszszanak 30 férfiút, kik átnézvén az állam törvényeit, azokat a megváltozott viszonyokhoz alkalmazzák és e feladat végeztével tegyék le hivatalukat. Az igy bevallott czél csak ürügy volt s a 30 férfiúnak valójában a kormányzást kellett kezébe vennie. Midőn az elszántabbak felszólaltak, hogy a spartai kormány nem kivánta az alkotmány megváltozatatását, Lysander kijelenté, hogy most már neki sem kellett a békeföltételekhez tartania magát, midőn az athenaeiek sem teljesítették a falakra vonatkozó határozatot. Erre sokan odahagyták a gyűlést, mely aztán elfogadta az előírt férfiakat, úgy, hogy tizet választottak az ephorusok, tizet Theramenes és tizet a jelen volt nép (a régieknél oi triaconta és csak a későbbieknél oi triaconta turannot; teljes névsoruk Xen. Hell. 2, 3, 2). Nagyobb részük tagja volt a négyszázak tanácsának is. Így Theramenes, de őt mint mérsékeltet csakhamar háttérbe szorították a tulzó oligarchák, mint Charicles, ki előbb egy hetaeria feje volt, különösen pedig Critias, egy előkelő család tehetséges sarja, ki nem csekély fogékonyságot tanusított a művészet, tudomány iránt, tudott szónokolni, írt költeményeket s buzgó hallgatója volt Socrates beszélgetéseinek, de csak azért, hogy azokból eltanulja azt, a minek a maga szempontjából hasznát vehette. Önző volt s már többféle pártot szolgált, midőn a város kapitulácziója után száműzetéséből hazatért. Vezérszerepre vágyva az oligarchákhoz csatlakozott, mivel hogy most ezeknek fúttak a kedvező szelek és főrészben befolyása alatt történt, hogy a testület utóbb kegyetlen terrorizmusra vetemült. A 30 férfi egy perczig sem törődve formaszerű megbizásával, arra törekedett, hogy a közélet minden organumát hatalmába ejtse és elnyomja az ellenvéleményt. A hivatalokat hiveikkel töltötték be, hasonlóképen a tanácsot, a mely egyszersmind elnyerte a büntető igazságszolgáltatást a félretolt Areopagustól, de tagjai tartoztak nyiltan szavazni az üléseken megjelenő harminczak színe előtt, mely utóbbiak kizárólag maguknak tartották fenn a felségsértés fölötti itélkezést. Hirhedt végrehajtó közegük, kész, engedelmes eszközül a tizenegy férfi lett, kik közül Satyrus volt a leghirhedtebb. Nem látván elég biztosítékot az athenaeiektől alakított zsoldos lovascsapatban, kieszközölték Spartában, hogy Callibius Harmostes vezetése alatt 700 lacedaemoni fegyveres vonuljon az Acropolisba. Hogy gyökerestül kiírtsák a democratiát, szigorú ellenőrzés alá vetették a rhetorica tanítását, az alsóbb rétegeket elzárták a magasabb kiképzéstől s a hajógyárakat lerombolása végett eladták 3 talentumért. Mivel Critias azt az elvet hangoztatta, hogy politikai átalakításoknál elkerülhetetlen a vérontás, a polgárságnak az ellenvéleményűektől való megtisztítása: sűrűn érték egymást a kivégeztetések. A gonosztevőkön és sycophantákon kezdték, kiknek üldözése az egész közönség helyeslésével találkozott, de aztán következtek a kiváló democraták s csakhamar a gazdagok, kiknek javaira szükség volt, hogy legyen mivel fizetni a zsoldosokat s mivel kielégíteni a harminczak s hiveik birtokszomját. Így estek áldozatul: Nicoratus, Nicias fia, gazdag ember, ki teljességgel nem volt hive a democratiának, a salamisi Leon, Lycurgus, a szónok Lycurgus nagyatyja. De különösen a metoecusok ellen fordultak, kik a mellett hogy vagyonosak egyúttal az athenaei democratia pártfogoltjai s viszont amannak táplálói voltak. Ezen ész nélküli politika ellen fölemelte a szavát Theramenes, figyelmeztetve társait, hogy ilyen úton ellenségükké teszik a társadalomnak minden rétegét s a nagyszámú ellenféllel amúgy elszigetelten meg nem mérkőzhetnek. Critias kénytelen volt valamit engedni. Jegyzékbe foglalta hiveivel 3000 megbízhatóbb polgár nevét. A lovagokon kívül csak ezek nyertek némi polgári jogokat. Az a kiváltságuk volt, hogy őket a tanács hozzájárulása nélkül nem végezhették ki, míg e szerint a polgárság többi része ki volt szolgáltatva a harminczak önkényének. Utóbbiaktól (oi exw catalogou) cselfogás útján elvették fegyverzetüket és az Acropolisba helyezték el. Theramenest nem elégítette ki a 3000-re vonatkozó engedmény s folytatta ellenzékieskedését, mire Critias önhatalmúlag kivégeztette őt is, mint árulót. Most már minden korlát nélkül folyt az erőszakosság. Xen. Hell. 2, 3. 21 skk. 51 skk. Cic. tusc. 1, 40. Dioc. Sic. 14, 4. Pisonnak és Theognisnak, a harminczak két tagjának indítványára puszta gyanúra fogdosták össze a vagyonos metoecusokat s végeztették ki, köztük Polemarchust, Lysiasnak a szónoknak testvérét. 1300–1500-ra teszik az összes áldozatok számát. De még így sem érezvén magukat biztonságban, több mint 5000 polgárt űztek el a városból, majd a Piraeusból, sőt egész Atticából. Diod. Sic. 14. 32. De mindezzel csak bukásukat készítették elő. A száműzöttek gyülekezni kezdettek Attica szomszédságában, főként Thebaeben Thrasybulus, Anytus és Archinus vezetése alatt, hogy fegyveres erővel lépjenek fel. Thrasybulus még a tél folyamán egy kis csapattal elfoglalta Phyle határszéli várat és csakhamar 700 ember sorakozott melléje, kikkel aztán győzedelmeskedett Acharnaenál azon sereg felett, melyet a tyrannusok küldtek ellene. Öt nap mulva Thrasybulus megszállotta a Piraeust, mire a harminczak egész haderejüket vezették ellene, mégis Munichia demosban csatát veszítettek, melyben Critias is elesett. Xen. Hell. 2, 4. 19. Most a 3000 nagyobb része megtagadta az engedelmességet, egy gyűlésben kimondták a 30 férfi letételét, kiknek helyébe egy 10 tagú testület választását határozták, melybe esetleg beválaszthattak egyeseket a harminczak körül is. Be is választották Phidont és Eratosthenest, kik Theramenes helyébe lépve Critias és Charicles ellenében a mérsékletet képviselték. A többiek nem adva fel ügyüket, hivatalba léptük után 8 hó mulva Eleusisbe vonultak, a melyet elővigyázatból már korábban maguknak biztosítottak. A tízes kormány (decadoucoi) folytatta a harczot a Piraeusban állást foglalt democraták ellen, remélve, hogy szelidebb eszközökkel fentartható lesz az oligarcha kormány. De nem bízva a maga erejében, Spartához folyamodott, valamiként ezt megtették az Eleusisbe menekültek is. Lysander buzgón pártolta a kérelmezőket s vezérlete alatt a segély el is indult. Míg ő Eleusisba ment 1000 emberrel, testvére 40 hajóval a Piraeust zárta el. Thrasybulus helyzete világos lett, de megmentette az ellenfél meghasonlása. Spartában a régi rend hivei s különösen a királyok aggódva nézték Lysander nagy sikereit, már-már az alkotmányt féltették tőle, s így Pausanias király kivette, hogy vezetése alatt egy második sereg küldetett ki Atticába. Ez még idejében érkezvén meg, Pausanias vette át a fővezérletet, s miután némi veszteséget okozott Thrasybulusnak, alkúra lépett vele, mi csakugyan sikerülvén, oly föltétel alatt jött létre a béke, hogy a multra a feledés fátyla boríttassék és minden athenaei polgár jusson tulajdonának háborítatlan birtokába, kivéve a 30 tyrannust, a 11-es végrehajtókat és a piraeusi 10 férfiút. Plut. Lys. 21. Boëdromion hó 12-ikén (Kr. e. 403 sept. 21) vonult be Thrasybulus övéi élén a városba, és az Acropolison ismét szabad polgárok áldozhattak a város védistennőjének. Általános amnestiát fogadtak s Euclides valószinűleg azonnal átvette az archon eponymus hivatalát. Az Eleusisba menekültek még tovább akarták folytatni az ellenállást, de a nép tömegesen vonult ellenük, s vezéreiket egyezkedés ürügye alatt kelepczébe csalván, kivégezte; mások később véreztek el, mert a legtöbb görög városból kitiltván, az athenaeiek kezei közé kerültek. – Irodalom: Scheibe, Die oligarchische Umwälzung in Athen, 1841. Grosser, Die Amnestie des Jahres 403 v. C., 1868. Megemlíthető Télfy Iván tört. regénye «Athén 30 zsarnoka» czímmel 1871. Ugyanezen évben jelent meg német, 1872-ben pedig újgörög fordítása. – II. Romában. Trebellius Pollio szerint Triginta tyranninak nevezték kevéssé találóan azon 20–25 bitorlót, kik Gallienus császár korában (250–260. Kr. u.) függetleneknek nyilvánították magukat, sergeiktől császári czímet nyertek, de többnyire erőszakosan multak ki. Nevezetesebbek: Tetricus, Odenathus nejével Zenobiával. V. ö. Hoym, Geschichte der s. g. 30 Tyrannen, 1852.

S. L.