TARTALOMH

Herodicus

HrodicoV. – 1. Más néven Prodicus, ProdicoV az orvosi gymnastika egyik megalapítója, Thraciában, a Propontis melletti Selymbriában, mások szerint Megarában született a Kr. e. ötödik század elején. H., a ki eredetileg gyönge szervezetű és beteges volt, kezdetben Athenaeben mint paidotribhV az ifjak testi nevelésével foglalkozott, de miután úgy a gondozására bízott ifjakon, mint önmagán, a rendszeres testgyakorlás erősítő és edző hatását tapasztalta, lelkesen hirdette, hogy a testgyakorlat nemcsak az egészség fentartásának, hanem az összes betegségek gyógyításának is fő eszköze. H., a ki széles körű általános műveltséggel bírt, mint orvos csakhamar nagy hírnévre tett szert; állítólag a nagy Hippocrates is tanítványa volt egy ideig. H. betegeinek egyszerű, mértékletes életmódot és a szervezet edzése czéljából fürdőzést, ledörzsöléseket és testgyakorlást, különösen futást és hosszas gyaloglást rendelt. H. gyógyeljárása sok esetben tényleg nagyon czélszerű volt, de mivel gyógymódját általánosította, és minden betegségnél egyaránt alkalmazta, sőt túlhajtotta, a betegeknek többet ártott, mint használt. Így Hippocrates azt írta róla, hogy még a heveny lázas bántalmakban szenvedő betegeknek is, a kik legelső sorban nyugalomra szorulnak, megerőltető sétákat vagy birkózást ajánlott. Plato Phaedr. Protag. Gorgias. Polit. 3. Aristot. Eudem. 7, 10. Hippocrat. Epidem. 6. – 2. Grammatikus Babyloniából a Didymus előtti időkből; Athenaeus (több helyen) következő iratait említi: cwmwdoumena, summicta upomnhmata, proV ton Ftloswcpathn.

TI. M.