TARTALOMH

Historia

istoria, voltaképen tudakozódás vagy történeti kutatás, azután történeti leirás. – I. A görögöknél a történetírás kezdete összeesik a próza kezdetével. A legelső történetirókat logographusoknak (logograjoi, l. o. Thucyd. 1, 21), azaz prózai elbeszélőnek vagy monda-iróknak nevezték. Ezek a görögöknél vagy barbároknál szájhagyomány útján átszármazott vagy nyilvános és magán-följegyzésekben talált mondákat és történeteket összegyűjtötték és közzétették. A legelső közülök miletusi Cadmus; a legtekintélyesebb Hecataeus; említendők továbá Charon Lampsacusból, Hellanicus Mytilenéből, Acusilaus Argosból, Hippys Rhegiumból és mások. E kezdetleges történetirók még meg sem kisérelték, hogy az összegyűjtött anyagnak egy központi eszme körül való művészi elrendezése vagy az előadás szépsége által a hallgatóra vagy olvasóra hassanak. A követelményeknek, legalább bizonyos fokig, csak Herodotus felelt meg, «a történetirás atyja», ki történetének alapeszméjét, a perzsa háborúk okát és lefolyását könnyedén egymáshoz füzött mondatokban fejti ki. Az oknyomozó történetirást Thucydides alapította meg, ki nem éri be azzal, hogy az eseményeket pontosan előadja, hanem arra is törekszik, hogy az események összefüggését és kapcsolatát, az emberi tettek rugóit kimutassa. Thucydides munkáját folytatta Xenophon a ellhnica 7 könyvében, egyúttal élénk modorban leír az anabasisban egy hadjáratot, melyben maga oly jeles részt vett; továbbá Kurou paideia politikai és erkölcsi regényében id. Cyrust a valódi uralkodó mintaképeül állítja elénk. Ctesias, ki mint orvos élt a perzsa udvarnál, megvilágítja perzsa történetében Ázsia régibb történetét; Ephorus első volt, ki egyetemes történetet írt, de ő valamint Philistus és Theopompus messze elmaradtak a nagy mesterektől. A gáncsoskodó Timaeus Siciliából első volt, ki az idő meghatározására az olympias szerinti számítást alkalmazta. Babylonia történetét Berosus, Aegyptus történetét Manetho irta meg. A görög történetirók töredékeit összegyűjtötte Müller, fragm. hist. Graec. 5 kötet. – II. A rómaiaknál a legrégibb történetíró Q. Fabius Pictor, a 2. pún háború idejében; ő valamint L. Cincius Alimenthus és C. Acilius görögül irtak. Latin nyelven először Cato («origines») írt; L. Calpurnius Piso és Cassius Hemina szárazon és hanyagul irtak. Fontosabb Polybius (Kr. e. 2. században), ki görögül írt egyetemes történetében oknyomozólag tárgyalja az eseményeket a 2. pún háborútól Corinthus bevételéig. A történelmi monographiát L. Caelius Antipater (a 2. pún háború történetével) és Q. Claudius Quadrigarius (a gallus tűzvésztől kiinduló történetével) alapították meg. L. Cornelius Sisenna keresett nyelven és elfogultan tárgyalta a szövetséges és a Sulla-féle polgárháborút; L. Cornelius Sulla pedig 22 könyvben saját életrajzát irta meg (latinul). Mesterkéletlen és mégis zamatos nyelven irta meg C. Julius Caesar emlékiratait a gallus háborúról és a polgárháborúról. A rómaiak első művészies történetirója, C. Sallustius Crispus, Thucydides mintájára az események összefüggésének feltüntetését tűzte ki feladatául. Cornelius Nepos megismertette rómaiakat a leghíresebb férfiak életével, és többnyire görög művekből merítette adatait, míg T. Livius a rómaiak egész történetét Drusus haláláig tárgyalta 142 könyvben. Mesterkélt és rhetori pathos jellemzi Vallejus Paterculus római történetét. Kortársa Valerius Maximus egyes történelmi vonásokat gyűjtött össze iskolai, nevezetesen rhetorikai használatra. Curtius Rufus Nagy Sándor történetének regényes irányú szerzője. A rómaiak legnagyobb történteírója Cornelius Tacitus, nem mindig részrehajlatlalanul és igazságosan, de mindig magasztos, merev, majdnem sötét világnézettel és velős rövidséggel panaszolja el a régi római erény és szabadság elvesztét. Mint adatgyűjtők fontosak a görögül író Diodorus Siculus, Dionysius Halicarnassius, Cassius Dio, Appianus és főleg Plutarchus, továbbá a latinul író Suetonius, Florus, Justinus, Aurelius Victor, Eutropius, Ammianus Marcellinus és a scriptores (6) historiae augustuae. – Irodalom: A római történetírók iratainak maradványait összegyűjtötték: A. Krause (Berlin, 1833), Roth (függelék Gerlach Sallustiusához, 1852) és Peter (Lipsiae, 1870 és 1883). v. ö. Ulrici, Charakteristik der antiken Historiographie (1833). Creuzer, Die historische Kunst der Griechen (1845). Gerlach, Die Geschichtschreiber der Römer (1855). Schäfer, Abriss der Quellenkunde der griech. u. röm. Geschichte (1881. 1882).

SCH. S.