TARTALOMI

Iberia

Ibhria. – 1. L. Hispania. – 2. A byzantiumi íróknál e néven; uj perzsáúl Gurg és ebből Georgia, azért most is így nevezzük, vagy pedi goroszul Grusiának; nagyobbára termékeny síkság volt a caucasusi Isthmuson és a Felső Cyrus folyó mellékén. Határai Nyugaton Colchis (a Moschusi hegyek), Északon a Caucasus, Keleten Albania (az Alazonius nevű folyó), Délen Armenia volt. Csak négy felől lehetett az országba jutni: 1) Colchis felől Sarapana váránál 2) Armeniából a Cyrus folyón át a rómaiak útja, 3) Albaniából az Alazonius folyón át, 4) a Caucasusi kapun keresztül Sarmatiából. Az ország fő folyója a Cyrus volt (m. Kur). – A nép, Iberes vagy Iberi, nagyobbára a földet művelte és, legalább uralkodó osztályaiban, valószínűleg az iráni törzshöz tartozott; négy kasztra oszlott: 1) nemesek, 2) papok és birák, 3) harczosok és földmívelők, 4) jobbágyok, basilicoi douloi. Városaik között nevezetes ’Armozech, Harmastica vagyis Auramazda városa, főváros a déli hágónál a Cyrus partján. Mai fővárosa, Tiflisz, csak Kr. u. a 6. században épült. Trajanus óta az ország névleg a római birodalomhoz tartozott, Julianus idejében azonban megint a perzsák fő uralma alá került. Iberiának magasabban fekvő részét a Moscoi, Mescoi lakták (l. o.). – Strab. 11, 499 sk. Plin. 6, 10, 11. Plut. Pomp. 38 s gyakran. Luc. hist. 29. 50. Ptol. 5, arg. 3–8. 19, 5 s gyakr. Spiegel, Erân. Alterthumskunde 1, 414 sk. 3, 142. 261. 309. 317 sk. 458. Kiepert, Lehrbuch der alten Geogr. 86. 1.

P. K.