TARTALOMI

Illyricum

(sc. regnum), to ’Illuricon a rómaiaknál, ’IlluriV, ’Illuria a görögöknél, ország és később római tartomány, mely eredetileg a Balkán félsziget észny. hegyvidékeit vagyis az Adriai tenger észk. partvidékeit, úgymint Dalmatiát, Boszniát és Albaniát ölelte fel. – 1. I. északi része Kr. e. 380 óta önálló országot alkotott, mely 250 körül Agron király idejében érte el hatalmának legmagasabb fokát, 168-ban pedig Gentius király alatt önállóságát elvesztvén, Illyria (I. Barbara v. Romana) néven római provinciává lett, mely a Savus (Száva) és Drilon (Drina) medréig terjedt. E vidéket a Mons Albius, Bebii és Adrius hegyek ágai borították. Thraciai eredetű, vitéz, de durva és szószegő lakósai három csoportra oszlottak: a) Iapodes (Iapydes), a belföld legészakibb vidékein. b) Liburni, a sziklás-öblös tengerparton lakó hajós-nép (a naves Liburnae gyorsan járó vitorlás hajók, a melyeknek pl. Octavianus Actium mellett kivívott diadalát köszönhette. Hor. od. 1, 37, 30. epod. 1, 1). Kr. e. 176-ban a rómaiak ezt a törzset is leigázták. c) Dalmatae (Delmatae), a déli I. lakói egészen a Drilonig. A rómaiaknak ezekkel is meggyült a bajuk (már Kr. e. 119 óta), mígnem Kr. e. 33. teljesen legyőzték őket. Ezen idő óta a Dalmatia-féle el nevezést tágabb értelemben egész I.-ra vonatkoztatták (l. Dalmatia) Az ország nevesebb városai Északról Dél felé; Metullon (m. talán Möttling Krajnában), a Ipadoes főhelye, Arupium, Senia (Zengg), Iader (Zára), Salonae (Spalato közelében), Scodra (Szkutari), a Labeates (Caes. b. c. 3, 25) földjén fekvő város fellegvárral, a Lebeates tó (m. Szkutari tó) déli csúcsánál. A sziklás és mélyen a szárazföldbe nyomuló öblöktől szaggatott tengerpart mentén a Liburniai-szigetek voltak, névszerint: Curicta (ma Veglia), az Apsyrtides szigetek (ma Cherso és Ossero), Arba (Arbe), Issa (Lissa), Pharus (Lesina), Corcyra Nigra (Curzola), Melita (Meleda) sat. E szigeteken már korán görög kivándorlók alapítottak gyarmatokat, később Kr. e. 380 körül Dionysius, Syracusae kényura vezetett oda gyarmatosokat, kik azután a 250. évig I. fejedelmeinek, 150 óta pedig a rómaiaknak hódoltak. – 2. Déli I. a Drilontól egészen Epirus határáig terjedt, míg Keletre Macedoniával vala határos (nagyjában a mai Albania helyén). Dalmatia felé forduló, nyugati határán a Scardus hegység vonult végig, Keleten a 2300 m. magas Candavii montes (ma Sar planina és az Elbaszan környékén levő hegytömeg) emelte föl hóval borított fejét. Folyói: a Genusus (ma Skumbi), Apsus (ma Ozum avagy a Beratit), Aous (ma Vojuza), egytől egyig az Adriába siettek. A zord hegyvidék inkább marhatenyésztésre mintsem földmivelésre vala alkalmas; igazi termékeny talajt csak a tengeröblök mellékén lehetett találni. Déli I. főbb törzsei: a taulantiusok a tengerparton, a Pirustae, a Dassaretae és a Parthini az ország belsejében. Déli I. régebben II. Fülöp óta Macedoniának hódolt, Kr. e. 205-ben pedig a rómaiak hatalma alá került, kiknek fenhatóságát a parton fekvő görög gyarmatvárosok, mint Apollonia (ma Pollina) és Epidamnus (utóbb Dyrrhachium, ma Durazzo v. Dracs) már Kr. e. 229 óta elismerték. Egyéb nevezendő városok: Lissus (m. Alessio v. Les); Aulon (Valona v. Avlona), Apollonia kikötő városa; Oricus (Oricum, ma Eriko); az ország belsejében; Lychnidus (ma Ochrida), a Lychnitis tó partján. V. ö. Kiepert, Lehrbuch der alten Geographie, 352. l. Julius Jung. Grundriss der Geogr. Italiens u. des Orbis Romanus (2. kiad. 1897). Mommsen, Römische Geschichte, 5. köt. H. Hirt, Die sprachliche Stellung des Illyrischen (a Kiepert tiszteletére kiadott Beiträge zur alten Geschichte und Geographie cz. gyűjteményes munkában, Berlin, Reimer, 1898).

M. L.